Teemu Suninen elhagyta az M-Sportot
Teemu Suninen elhagyta az M-Sportot

Tegnap késő délután mindenkit teljesen meglepve jelentette be a rally világbajnokságon az M-Sport csapat színeiben egy Ford Fiesta WRC-vel versenyző finn Teemu Suninen, hogy azonnali hatállyal elhagyja a csapatot. 

teemu_3.jpg

Hivatalosan 2017-től az M-Sport pilótájának nevezett Suninen idén januárban kezdte ötödik évét a brit alakulatnál. Egy viszonylag bonyolult szezon várt a finn pilóta számára, aki kénytelen volt a WRC autó és az R5-ös autón osztozni a fiatal ...

Teljes rally VB szezon Chris Ingram-nek
Teljes rally VB szezon Chris Ingram-nek

A britek 2019-es rally Európa bajnoka a még mindig csak 27 éves Chris Ingram 2022-ben teljes WRC2-es szezont fog menni a rally világbajnokság keretein belül.

ingram.jpg

Ingram az idén szintén a rally világbajnokságon versenyez, de a WRC3-as kategóriában és mindössze öt futamon állt/áll rajthoz, ezek a Horvát, a  Portugál, a Szardínia, a Görög és a Spanyol rallyk.

Ingram, hasonlóan az idei évhez jövőre is a Toksport csapat által biztosított 1,6 literes, turbós, ...

Loris Capirossi a Rallylegend-en
Loris Capirossi a Rallylegend-en

Az idei, immár 19. Rallylegend október 7-10. között kerül megrendezésre a San Marinói köztársaságban. A szervezők gőzerővel dolgoznak rajta, hogy a verseny kezdetére minden összeálljon, minden klappoljon. A korábbi évekhez hasonlóan idén is sok egykori és régebbi világsztár érkezése várható, az első akit hivatalosan bejelentettek a korábbi háromszoros, 125 cm3-es és 250 cm3-es gyorsasági motoros világbajnok olasz Loris Capirossi aki egy utolsó fejlesztésű, ...

Lengyel győztes a Hungarian Baján
Lengyel győztes a Hungarian Baján

A tavalyi koronavírus okozta kényszerszünet után az idén visszatért Várpalota és Veszprém környékére a tereprally világkupa sorozat és megrendezték a Hungarian Baja futamot. Egyéb okok miatt az eseményen nem tudtunk személyesen jelen lenni így a futam hivatalos sajtóanyagát tesszük közzé.

hb_2021_day1_082.jpg

Ritkán esik meg, hogy egy verseny végén (amelyen ráadásul 450 kilométernyi mért szakaszt teljesít a mezőny) az első két versenyző azonos idővel álljon. S hogy mi ...

Pirelli gumik a Belga rally VB futamra
Pirelli gumik a Belga rally VB futamra

Most hétvégén lesz a rally világbajnokság soron következő fordulója az aszfaltos utakon zajló belgiumi Ypres rally ami először szerepel a rally világbajnoki sorozatban.

Erre a futamra az alábbi gumiabroncsokat biztosítja a sorozat hivatalos beszállítója a Pirelli.

pirelli.jpg

Száraz időre, hosszabb gyorsaságikra és melegebb időjárás esetén a PZero WRC Hard-ot javasolják, míg szintén száraz körülmények esetén, de a rövidebb gyorsaságikra és adott esetben ...

Most hétvégén rallyshow lesz Zalában
Most hétvégén rallyshow lesz Zalában

E hét végén vasárnap rally buli lesz Zalaegerszeg városában és az ahhoz közeli Zala Zone autós tesztpályán. Egy semmilyen bajnokságba bele nem számító verseny lesz ez, ahol remélhetőleg a látványé lesz a főszerep azzal együtt, hogy ha már verseny akkor azt majd biztos meg akarják nyerni a srácok és sietni fognak.

kovary-barna-trabant-1536x1152.jpg

A pályabejárás szombaton lesz, míg a verseny maga vasárnap kerül megrendezésre. Három gyorsasági lesz, amiket kétszer kell megfutnia a ...

Magyar siker az olasz rally EB futamon
Magyar siker az olasz rally EB futamon

Az elmúlt hétvégén zajlott a rally Európa bajnokság olaszországi fordulója a 9. Rally di Roma Capitale 2021, amit ugyan Giandomenico Basso nyert meg, de a Herczig Norbert- Ferencz Ramón kettős által elért abszolút harmadik helyezés igen nagy sikernek számít ebben a rangos bajnokságban. De ne szaladjunk ennyire előre.

norbi_1.jpg

A verseny aszfaltos utakon zajlott. Pénteken egy nyúlfarknyi városi bohóckodás várt a mezőnyre majd szombaton három rendes gyorsasági melyeket ...

Rovanpera nyerte az Észt rally VB futamot
Rovanpera nyerte az Észt rally VB futamot

Július 15-18. között rendezték a rallyvilágbajnoki sorozat, a WRC aktuális fordulóját az Észt rallyt.

A verseny murvás utakon zajlott és környezetileg, hangulatilag, stílusban, utak minőségében leginkább a Finn rallyra hasonlít. Egy rendkívül látványos és gyors futama ez a rally világbajnokságnak.

A versenyközpont Tartuu városában volt kialakítva. Csütörtök este volt egy bő másfél kilométeres városi farolgatás majd pénteken kezdetét vette az igazi ...

Csomós "Mixi" Miklós nyert a Veszprém rallyn
Csomós "Mixi" Miklós nyert a Veszprém rallyn

A múlt hétvégén, július 16-18. között rendezték a hazai rallybajnokságok aktuális fordulóját, a bajnokság egyetlen murvás futamát a Székesfehérvár - Veszprém rallyt.

A verseny kizárólag a Mercarius ORB Rally1 és a Rally1 ORC értékelésbe számított bele.

mixii.jpg

Egész szépszámú, ötven feletti nevezés érkezett a futamra. Bútor Róbert ismét megmérette magát és az új Citroen C3 WRC-t, a Mecsek rally után most a murvás utakon próbált szerencsét. Sajnos ...

Íme az új Ford Puma Rally1 versenyautó
Íme az új Ford Puma Rally1 versenyautó

212422408_4346634095379609_8559294638809418242_n.jpg

Bemutatták az M-Sport csapat által fejlesztett vadiúj Ford Puma Rally1-es hybrid rally versenyautót mellyel a 2022-vel kezdődő új hybrid érában fognak versenyezni a rally világbajnokság keretein belül.

211976719_4346634185379600_7959828020018633830_n.jpg

Ezzel hivatalosan, név szerint megszűnnek a World Rally Carok, a WRC-k a rally VB-n, helyüket átveszik az új megnevezés szerinti Rally1-es autók.

211569330_4346634045379614_519073662209387069_n.jpg

Sokáig találgatta mindenki, hogy a Fordnál maradnak-e a Fiestánál vagy jön helyette a Puma alapú rallyautó, ...

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

BalatonParkCircuit (3) Barum rally (1) Central European Rally (2) Central Europe Rally (2) Ceredigion rally (1) CER Rally (2) Chile rally (2) Cross Country (1) Dakar rally (4) DTM (1) Eifel rally (3) ERC (104) Essen (1) ETCR (1) ETRC (3) EuroRX (22) FIA (7) Finn rally (2) Ford (1) Formula 3 (1) Formula E (1) Gigi Galli (1) Goodwood (2) GP Ice Race (1) GT Open (2) Győr rally (3) Herbst rally (1) Historic (25) Historic rally EB (3) Höljes (1) Horvát rally (5) HUMDA (1) Hungarian Baja (2) Hungaroring (5) Hyundai Motorsport (6) International GT Open (2) J-WRC (1) Japán rally (2) Jari-Matti Latvala (1) JML (1) Kalle Rovanpera (2) Kamion EB (1) Közép Európa rally (2) Lancia Corse (3) Latvala (1) M-Sport (4) Mecsek rally (1) Mikulás rally (5) MNASZ (45) Monza rally (2) Monza Rally Show (1) MotoGP (2) Nitrocross (1) Nyi (1) Nyirád (17) Oliver Solberg (2) ORB (50) ORB1 (6) ORB2 (28) ORB3 (20) ORC (4) Ott Tanak (1) Pikes Peak (1) Pirelli (1) Portugál rally (1) Rally (3) Rally1 (17) Rally1 ORC (1) Rally2 (2) Rally3 (3) Rallycr (1) Rallycross (11) Rallyle (1) Rallylegend (27) Rally 2 (3) Rally Croatia (4) Rally de Portugal (1) Rally di Roma Capitale (1) Rally EB (9) Rally Estonia (1) Rally Európa Bajnokság (5) Rally Hungary (7) Rally Japan (2) Rally raid (3) Rally Sardegna (2) Renault Sport (1) Róma rally (1) RX (2) San Marinó (1) Skandivávia rally (1) Superbike (1) Superenduro (1) Szardínia rally (1) Szaúd-Arábia rally (2) Szilveszter rally (3) TCR (1) Techno Classica (1) Tereprally (1) Toyota (2) Toyota Gazoo Racing (7) World (1) WorldRX (19) WRC (281) WRC2 (150) WRC3 (93) WRX (3) WTCR (8) Zemplén rally (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása