E hét végén vasárnap rally buli lesz Zalaegerszeg városában és az ahhoz közeli Zala Zone autós tesztpályán. Egy semmilyen bajnokságba bele nem számító verseny lesz ez, ahol remélhetőleg a látványé lesz a főszerep azzal együtt, hogy ha már verseny akkor azt majd biztos meg akarják nyerni a srácok és sietni fognak.
A pályabejárás szombaton lesz, míg a verseny maga vasárnap kerül megrendezésre. Három gyorsasági lesz, amiket kétszer kell megfutnia a párosoknak majd az első kettőt harmadjára is teljesíteniük kell. A verseny mindössze 88,5 km hosszú ebből 36,5 km a gyorsasági szakaszok mennyisége. A városi gyorsasági és a Zalazone pálya között ingyenes buszjárat fogja hozni, vinni a nézőket.
A versenyre végül picivel több mint negyven páros nevezett valamint lesz három előfutó és öt Show Time kategóriás autó is. A nevezők között van Bútor Róbert a Citroen WRC-vel, Csík Zoltán a Subaru WRC-vel, Herczig Norbert a Skoda Fabia R5-tel a sok időt kihagyó Varga Cigány Zoltán a BMW M3-mal vagy Kőváry Barna a restaurált Trabant pályaautójával. Rajtuk kívül még sokan mások állnak rajthoz mindenféle autóval, legyen az rallycross autó vagy Lada, BMW és egyéb ilyen olyan hajtású versenyautók.
A teljes nevezési listát itt találjátok,
https://zegrally.hu/versenyzok/
A térképek, pályarajzok itt érhetőek el,
https://zegrally.hu/letoltesek/
Az időtervet is tartalmazó Rally Guide pedig itt van,
https://zegrally.hu/letoltesek/
Szöveg: Tommy
Infók, fotók: https://zegrally.hu/
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.