E hétvégén a portugáliai Lousada-ban elkezdődik a 2025. évi FIA rallycross VB (WorldRX) és a rallycross EB (EuroRX) is. Mindkét bajnokság versenynaptára öt fordulót tartalmaz és mind az öt forduló közös rendezvény lesz. Ennek egyik oka az, hogy igen csak sovány a mezőny mindkét bajnokságban, de főleg a VB mezőnyben, így viszont relatíve normális számú versenyző tud rajthoz állni. Sajnos, mint sok minden másik autósport sorozatot, ezt is sikerült alaposan lezüllesztenie az illetékeseknek és a döntéshozóknak… Na mindegy is, lehet sajnálkozni, hogy 9-10 éve még gyári (VW, Peugeot, Ford) támogatású csapatok indultak olyan versenyzőkkel mint Sebastien Loeb, Mattias Ekström, Petter Solberg, Andreas Bakkerud, Ken Block vagy épp Lukács „Csucsu” Kornél ez a világ elmúlt és soha többet nem tér vissza.
A VB mezőnyben, a 2025-ös szezonban is jelen lesz a „Technológiák Csatáját” ami annyit tesz, hogy a teljes érdektelenség után 2024-ben visszahozták a benzines autókat a király kategóriába a World RX1-be ami a korábban supercarnak hívott kategória így ott lehet menni elektromos autókkal és belső égésű motorral hajtott autókkal is. Igazából azért nem benzines autók ezek mert valami szintetikus, mesterségesen előállított, „fenntartható” üzemanyaggal vannak etetve így az elektromos autók mellett talán jobb a marketingjük mintha azt mondanánk rá, hogy benzines autók. Tavaly Nyirádon láthattuk ezt a csatát, tényleg nem rossz, mennek mint a fene, erősek az elektromosok és a belső égésű motorral hajtott autók is, csak az utóbbiaknak jobb a hangjuk… A szervezők, a promóter szerint ez a dinamikus formátum intenzív csatákat hoz a legjobb helyezésekért, biztos így van, de ez így volt akkor is amikor még csak benzines autókkal küzdöttek.
A bajnoki pontokat minden futam, elődöntő és döntő után osztják ki, ezzel is biztosítva a kiélezett akciót minden körben. A 2014-es debütálása óta a World RX ikonikus rallycross pályákon, átalakított Formula 1-es helyszíneken és nyüzsgő belvárosi helyszíneken, például Hongkong belvárosában is versenyzett. (De a szurkolók szerint a legjobb – hangulatú - versenyek a klasszikus pályákon vannak, mint például Höljes, Lousada vagy épp Nyirádon.
Az FIA Rallycross Európa bajnokság (Euro RX) robbanékony, fej-fej melletti versenyeket kínál (mint a VB), ahol öt autó rajtol egymás mellett a rövid, éles, 4-6 körös csatákban a vegyes talajú aszfalt-murvás pályákon, stadionokban. Ebben az 1967-ben született szakágban a pilóták a legjobb helyezésekért küzdenek, bajnoki pontokat szerezve minden futamban, elődöntőben és döntőben Európa vezető rallycross pályáin.
A szezonnyitó fordulóban az alábbiak szerint néz ki a nevezési lista,
Magyar szurkolóként annyi örömünk lehet, hogy az EuroRX1-ben Kiss László míg az EuroRX3-ban Kovács Sámuel és Körmöczi Balázs révén lesz kinek szorítani, szurkolni.
Szöveg: Tommy
Fotók: https://www.fiaworldrallycross.com/
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.