NÉGYKARIKÁS KÖRÖZÉS
NÉGYKARIKÁS KÖRÖZÉS

jlgtcrtesztaudi.jpg

A JLG Motorsport kis csapatának 2018-ban az első sporthoz kapcsolódó útja rögtön a holland tengerpartig vezetett a közelmúltban. Fiatal versenyzőnk ugyanis egy nagyon komoly teszt lehetőséget kapott a német Racing One Motorsport-tól a régi legendás tengerparti holland versenypályára. Az idei évadra a csapat a TCR Europe versenysorozatot célozta meg a lehetőségek és a tavalyi tapasztalatok alapján. Jelenleg ehhez próbálja meg kiválasztani a minden szempontból ...

Idén is lesz magyar versenyző a GT4-ben!
Idén is lesz magyar versenyző a GT4-ben!

gt4mcsteam.jpg

Mór Csaba 2017-ben többször is dobogóra állhatott az Európai GT4 sorozatban a holland Equipe Verschuur csapat színeiben egy McLaren 570S GT4-essel teljesítette a bajnokságot. A 2018-as szezonra több csapatnál is kapott teszt lehetőséget különböző pályákon. Az idén is hat futamból álló sorozatban a korábbi Lotus Eastern Cup bajnok új csapatban egy új autóval és új versenyzőtárssal áll rajthoz. Az új csapat a német Racing One régóta otthon van a hosszú ...

Timerzyanov a Grönholm rallycross csapatnál folytatja
Timerzyanov a Grönholm rallycross csapatnál folytatja

fb_img_1520343915498.jpg

A kétszeres rally világbajnok Marcus Grönholm által vezetett GRX TANECO rallycross csapat kétautós teljes FIA rallycross világbajnoki szezont fut 2018-ban.

fb_img_1520343898216.jpg

A csapat versenyzői a kétszeres rallycross Európa bajnok Timur Timerzyanov és az ifjabb Grönholm, Niclas lesznek. Ahogy azt korábban már megtudhattuk a csapat két Hyundai i20 Supercart fog használni az idei szezonban.

fb_img_1520343900893.jpg

Az idei lesz az első szezon amiben a Hyundai márka részt vesz a rallycross szakágban és ...

Íme a Team Peugeot Total rallycross VB csapat
Íme a Team Peugeot Total rallycross VB csapat

28685084_1927165543962597_1948223242076493329_n.jpg

Idén full gyári csapatként indul a Peugeot a rallycross VB-n. Az új Peugeot 208 RX Supercarok teljes egészében a Peugeot égisze alatt készültek. Miután a Peugeot sorban harmadszorra idén is megnyerte a Dakar rallyt rászakadtak a rallycross szakágra és arra, hogy ott gyári csapatként induljanak az idei szezonban. A Team Peugeot Total csapat működéséért továbbra is Kenneth Hansen és sokat próbált emberei lesznek a felelősek. A versenyzői maradnak a tavalyi ...

Botka Dávidék negyedik rally EB szezonjukra készülnek
Botka Dávidék negyedik rally EB szezonjukra készülnek

duen_europabajnokok_csn_1281.jpg

Közös sajtótájékoztatón vázolta fel idei terveit a két Európa-bajnok rali csapat: a Botka Rally Team és az Érdi Rally Team. Botkáék 2015-ben, Érdiék tavaly szerezték meg az  Európa-bajnoki címet az ERC2 kategóriában. Botka Dávid büszkén mutatta meg az idei versenyautóját a sajtó képviselőinek és az érdeklődőnek, és csapata terveiről is nyíltan beszélt a versenyző.

’Európa-bajnokok sajtótájékoztatója’ címmel hívta meg a két csapat a ...

Tom Coronel bejelentette részvételét a WTCR sorozatban
Tom Coronel bejelentette részvételét a WTCR sorozatban

unnamed_10_1.jpg

A holland Tom Coronel bejelentette, hogy rajthoz áll az idei évben április 7-8. között Marokkóban induló WTCR – FIA World Touring Car Cup versenysorozatban.

A rendkívül népszerű és karizmatikus emberként megismert Tom Coronel az egykori túraautó világbajnokság valamennyi szezonjában indult. Most az újonnan induló WTCR szériában hivatalosan nem lesznek gyári csapatok. Az autók tudása és teljesítménye várhatóan igen közel lesz egymáshoz így ez jó ...

Holnaptól Svéd rally
Holnaptól Svéd rally

unnamed_3_3.jpg

Holnap, azaz február 15-én kezdődik a rally VB sorozat második futama a Svéd rally ami a szezon egyetlen igazi havas versenye. Annak ellenére, hogy ez havas verseny ez a szezon egyik legnagyobb sebességű rallyversenye. Nemhogy nem lassabbak mint aszfalton vagy murván hanem inkább gyorsabbak itt a versenyzők, nagyok komoly látványosság ez a futam.

A pályabejáráson készült képek alapján van hó dögivel viszont nincs túl hideg, -6-8 Celsiusokat lehetett látni. 

A ...

Csucsu marad a rallycrossban
Csucsu marad a rallycrossban

27971993_1606516539396631_5567904265841541289_n.jpg

A tavalyi évben full rallycroos világbajnoki szezont futó Lukács Csucsu Kornél Facebook és Instagram profilján a mai napon kiderült, hogy Csucsu marad a szakágban, de, hogy melyik sorozatban az eddig nem derült ki.

Idei versenyautója S koda Fabia lesz ami a rendelkezésre álló hírek szerint az R5-ös rallyautóra épül és a holland OTS Racing építi. Az autó Supercar kategóriás, tehát turbós, négykerékmeghajtású, de arról egyenlőre nincs hír, hogy melyik ...

Henning Solberg újra a rally VB-n
Henning Solberg újra a rally VB-n

fb_img_1518421534537.jpg

A korábban sok éven keresztül rendszeres rally VB résztvevő norvég Henning Solberg a most hétvégi Svéd rallyn ismét csatába száll. Autója egy új generációs Ford Fiesta WRC lesz, navigátornak pedig régi hű társainak egyike Cato Menkerud ül be mellé. A Ford Fiesta WRC a Mads Ostbergék által fémjelzett Adapta Motorsporttól érkezik Solberghez. 

fb_img_1518421531756.jpg

Az autó a Henning Solbergtől már jól megszokott és látványos narancssárga színben fog pompázni. 

fb_img_1518421537137.jpg

...

Még egy Norbi a nemzetközi autósportban
Még egy Norbi a nemzetközi autósportban

norbert_herczig_mecsek_rallye_2017-jpg.jpg

Michelisz Norbert túrauató menő és Kiss Norbert kamion EB bajnok után még egy Norbertünk megy a nemzetközi autósportba.

Bejelentették, hogy a MOL Racing Team színeiben a négyszeres magyar rally bajnok Herczig Norbert teljes rally Európa bajnoki szezont fog futni a 2018-as szezonban. Autója marad a Skoda Fabia R5 melyet a jó szokásokhoz hűen az osztrák  Baumschlager Rallye & Racing csapat fog felkészíteni és versenyeztetni. Az eddigi navigátor Igor Bacigál helyett ...

Tommy autosport blog

Friss topikok

süti beállítások módosítása
Mobil