A San Marinoi köztársaságban az elmúlt hétvégén, október 12-14. között rendezték a sorban immár 16. Rallylegend hívónevű rally fesztivált. Tudjuk, ha nem akkor most megtudjuk, hogy ez egy év végi buliverseny. Európa nemzeti bajnokságai nagyjából véget értek vagy nagyrészt eldőltek a bajnoki címek. Így minden évben nagyon sokan akarnak résztvenni a Rallylegenden. Nem volt ez másképp idén sem, 22 országból érkeztek versenyzők, akiknek a számát 150 párosban limitálták. Kelet Európától kezdve, nyugat Európán át az amerikai kontinens több országából érkeztek versenyzőpárosok. Voltak köztük régi bajnokok mint például az uruguay-i Gustavo Trelles és hű társa akik a 90-es években négy N csportos világbajnoki címet zsebeltek be. De voltak itt a rally VB aktív és nemrégiben aktív versenyzői is, mint Craig Breen és Kris Meeke vagy éppen Mikko Hirvonen. Rajtuk kívül ismét láthattuk a Rallylegend mókamestereit, akik nem az idő ellen versenyeznek hanem a látványért, ők boldogságot adnak a népnek és ha boldog a nép az mindenkinek jó. Ilyen a helyi hős Paolo Diana a Fiat 131 Abarth-tal vagy az ír Frank Kelly a szintén üvöltő és világító kerekű Ford Escort MkII-vel. De szokás szerint ebben a brancsban említhetjük Christof Klausnert Ausztriából aki az Audi Quattro-jával produkálja magát. Ő az idén komoly konkurenciát kapott hazájából a szintén Audi Quattro-val versenyző Marco Maurer személyében. Valamint az észt Ivars Velme aki megint csak egy Audi Quattro-val varázsolt mosolyt az emberek arcára vagy váltott ki intenzív kar lengetést az emberekből. Az imént felsorolt urak autóinak több mint valószínű, hogy nem sok köze van azok egykori homológ verzióihoz. Diana és Kelly autóiban szekvenciális váltó van, valamilyen méregerős Kit-Car jellegű motor hajtja őket és megannyi dologban különböznek még az egykori homológ versenyautóktól. Az összkerekes Audik teljesítménye akár lehet is annyi, mint annak idején, de a hajtásukban biztos van valami változtatás, ugyanis ezekkel már lehet kézifékkel fordulni és a szűkebb kanyarokba is be lehet velük fordulni.
Pár szó még a résztvevőkről. Az idén az 50 éves Martini Racing jegyében telt a hétvége. Ennek okán meghívtak jó pár egykori bajnokot akik pályafutásuk során versenyeztek a Martini Racing színeiben. Így San Marinóban volt a négyszeres rallyvilágbajnok Juha Kankkunen, a háromszoros olasz rallybajnok Gianfranco Cunico, az egykori gyári Lancia menő, VB futamgyőztes Andrea Aghini, a kétszeres rally világbajnok olasz Massimo „Miki” Biasion aki idén ünnepli első VB címének 30. évfordulóját. De ismét eljött a finn Markku Alen, és a Rallylegend történetében először Riccardo Patrese és Emanuele Pirro is. Ők inkább a Formula 1-ben és a hosszútávú endurance versenyeken aratták sikereiket, azok közül többet a Martini Racinges Lanciákkal. Sajnos ők csak a The Legend nevű ipartelepi gyorsaságin köröztek, nem mentek végig az össze gyorsaságin. Őszinte leszek, egyszer sem láttam őket, mert inkább a klasszikus gyorsaságikon néztem a futamot.
A rendezők meghívtak három egykori olasz nagymenőt, “Tony” Fassinát (1976, 1978, 1981 olasz rallybajnoka, 1982 Európa bajnoka) ő egy Lancia Stratos-szal ment, mint amilyennel sokkolta a rally világát 1979-ben és ebben az évben privát versenyzőként megnyerte az akkor már világbajnoki futamként funkcionáló San Remo rallyt. Elvileg ott volt Adartico Vudafieri (1978, 1980, 1984 olasz rallybajnoka, 1981 Európa bajnoka) aki újra aktiválta magát a Fiat 131 Abarth-tal. És eljött még Tonino Tognana is, aki 1982-ben olasz rally bajnok volt, ő egy Ferrari 308 GTB-vel szórakoztatta a nagyérdeműt. Ők hárman szombaton és vasárnap csapatták egykori autóikkal vagy azok másával, de szintén csak az ipartelepi The Legend gyorsaságin. Kár érte, végig mehettek volna ők is a mezőny előtt az egész verseny útvonalán, de sajnos őket sem láttuk egyszer sem menni.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is sok Magyar versenyzőpáros állt rajthoz a Rallylegenden, ha jól számoltam 13 db autón volt hazai zászló. Legtöbben a Ladák különböző evolúcióival próbálkoztak, de volt egy Opel-es, egy BMW-s páros és egy Skoda Felícia KitCar is, ha minden igaz ők voltak a mezőny egyetlen Skodás párosa.
A verseny időbeosztása nem sokban különbözött a tavalyitól. Csütörtökön gépátvétel a versenyközpontban, a stadionban ahol nagyon nagy a hangulat. Ott van az összes versenyautó, a versenyzők és a versenyközpont összes produkciója, bazárostól, éttermestől, rajtdobogóstól. Este a The Legend Parade keretében a mezőny ünnepélyesen átgördült a rajtdobogón és kezdetét vette a 16. Rallylegend.
Péntek reggel/délelőtt a szokásos helyen, a nem kötelező és külön fizetős shakedown szakasszal elkezdődött a rajzás. Mivel nem kötelező nem is megy rajta mindenki, de ha már elutazott a versenyre az ember, akkor megéri ezt is megnézni. Természetesen ismét voltak akik kakasabban mentek és voltak óvatosabb duhajok is, bár hozzá kell tenni azt is, hogy a kezdeti órákban a ködös idő miatt elég szappanosnak tűnt az útfelület ezért volt több megforgás is, de egy sem volt vészes. Külön dicséret a magyar különítménynek, hogy ha már beneveztek a versenyre, akkor erre sem spórolták a pénzt. Jól mentek mindannyian, szerette őket minden nemzet szurkolója, csápolt nekik mindenki. A látványos autózást megbecsülik a nem magyar szurkolók is, és hazánk fiai nem okoztak csalódást, látványosan verették egész hétvégén. Jó kis délelőtti elfoglaltság ez a shakedown, ha úgy vesszük eggyel több gyorsaságit lát így az ember, mert a verseny időbeosztása egyébként nem túl nézőbarát, de erről majd később.
Délután kiállították a résztvevő versenyautókat a sportpálya futókörén, majd walkabout az autók között, este pedig rajt. Ez nap este először két gyorsasági szakasz várt a mezőnyre, utána egy roppant hangulatos két órás gyűjtő a San Marinói várban majd ismét az első két gyorsaságit kellett megfutnia a párosoknak. Az egyik gyorsasági a délelőtti shakedown hosszított verziója, nem rossz, de kétszer egy nap nem mentünk el megnézni. A másik a San Marinoi vár tövében rajtol és a vége fel kanyarog a várba. Ez a vége felé egy több helyen jól nézhető látványos gyorsasági, mindenképpen javasolt a megtekintése. Vannak a szakasznak egyéb valószínűleg klassz helyei is, de azokhoz még a pályazár előtt be kell autókázni és ott kell tölteni az estét/éjszakát.
Szombaton kényelmesen, délután fél kettő körül kezdődött a versenynap. Két „rendes” gyorsasági és a The Legend, a körgyors várt a résztvevőkre. Egy másfél órás gyűjtő után újra ezt a három szakaszt kellett teljesíteni és lehetett is menni pihenni kicsit. Mindkét klasszikus gyorsaságin vannak klassz, tempós helyek, mindig lehet újat találni vagy a már bevált kanyarba letáborozni. Ugyan felfedeztünk új helyeket, de úgy döntöttünk maradunk a Piandavello gyorsasági vége előtti legendás hosszú jobbos kanyarjánál. Mint oly sok ezt megelőző évben most sem okozott csalódást. Ez a kanyar szinte az összes Rallylegend best of videóban szerepel. Széles kétsávos út, hosszú tempós jobb kanyar ahol van hely bőven, majd rögtön ezután be kell, fordulniuk balra egy mellékutcába és ott folytatni a száguldást. Ez jó volt, adta azt az élményt amit itt már megszokhattunk. A komplett mezőnyt megnéztük itt és mivel másra nem maradt lehetőségünk lementünk a The Legendre az ipartelepi körgyorsra. Irgalmatlan sok ember van itt, jó sokat kell gyalogolni a leparkolt autótól az első nézői pontig, a következőig meg még többet. Szó se róla, ez egy jól belátható és látványos gyorsasági mert van hely, ha megforog valaki nem rögtön totálkár a végeredmény. De nem egy klasszikus gyorsasági szakasz, és bár mennek három kört, tehát sokat lehet látni a versenyautókat, nekem mégsem a szívem csücske ez a pálya.
Vasárnapra, hasonlóan a tavalyihoz már csak a fentebb körülírt The Legend, a körgyors maradt melyet kétszer kellett megfutniuk. Őszinte leszek ezt már nem vártuk meg, nekünk nem ad annyit, hogy emiatt még egy napot kint töltsünk így reggel hazaindultunk. A napból a célba érkezés adrenalintól túlfűtött perceit sajnálom kicsit, hogy nem láthattam, de volt már ilyenben részem így nem fakadtam sírva emiatt.
A mostani trendeknek megfelelő kötelező szervizpark nincs a versenyen. Általában letáboroznak valahol a szervizesek, de sokfelé lehet látni az út mellett álló szervizautókat, akik a gyorsaságik között szervízelik a versenyautókat. Sok más mellett emiatt is nagyon jó hangulata van ennek a rallynak.
És egy kicsit rátérve arra, amire a shakedown bekezdésben már utaltam. Nekem a 2016-ig működő rendszer jobban tetszett. Akkor a péntek és a szombat körülbelül ugyanúgy volt mint az idén, de vasárnapra is maradt egy szinte komplett versenynap. Emlékeim szerint akkor valahogy néző centrikusabban voltak beosztva a gyorsaságik, egy nap nem csak két gyorsot, hanem akár hármat is meg lehetett nézni. Nekem ez az ipartelepi körgyors nem jön be annyira, jobban szeretem a klasszikus formájú gyorsaságikat, szeretek a mezőny után rohanni. Ha például az idén szombaton a kettes és a hármas gyorsot fordított sorrendben teljesíti a mezőny, akkor véleményem szerint aznap négy gyorsaságit is meg lehetett volna nézni. A rendezőknek nyilván jó ez így, mert nem mozog a tömeg, nincs annyi rumli velük. És gyanítom, hogy a bulisabb néző társaságok sem hisztiznek, hogy nem kell a mezőny után menni. Nekik jó ez így ahogy van, sőt ez a legjobb. Letáboroznak valahol és egész nap ott szurkolnak a kedvenceiknek.
És mivel a Rallylegend mégiscsak egy verseny, íme annak kategóriánkénti végeredménye.
A Myth/Mítoszban,
a historicban,
és a WRC /Kit-Kar-ban,
Egy kis személyeskedés a vége felé. Az idén sorban a tízedik alkalommal néztem meg a helyszínen a versenyt. Vegyes érzelmekkel utaztam ki, mert már annyi mindent láttam az elmúlt kilenc évben, hogy sok újdonságra nem számítottam. Nem is volt igazi újdonság a versenyautók között és a versenyzőket illetően sem. Jó, hogy Craig Breen és Mikkor Hirvonen itt első bálozó volt, de egyéb versenyeken láttam már őket menni. A többi versenyző között pedig nem volt igazán nagy név, aki első alkalommal lenne itt. A számomra kevésbé ismert versenyzők között akadt jó pár, aki viszont szépen és gyorsan vagy éppen látványosan közlekedett.
Az időjárás is megkegyelmezett a Rallylegendnek mert egész hétvégén gyakorlatilag ragyogó napsütésben telt a bajvívás. A verseny alatt péntek este és szombat délután is volt egy kis csúszás az időtervhez képest, de nem zavaró mértékben.
A verseny iránt érzett kezdeti alulvezéreltségem szinte azonnal alábbhagyott mihelyt elértem San Marino határát. Amikor kb. minden harmadik villanyoszlopon és egyéb hirdetési felületen a Rallylegend-et hirdető poszterek virítanak és majd minden percben szembejön a forgalomban egy rallyautó vagy egy Ferrari Testarossa akkor azért fel tud villanyozódni az ember fia. Összességében egy igen jóra sikeredett verseny volt a 16. Rallylegend, klassz mezőnnyel, klassz időjárással és klassz versenyprogrammal. Ha lesz rá lehetőség valószínűleg megnézem jövőre is!
Szöveg, fotók: Tommy
Eredmények: www.rallylegend.com
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
