Most hétvégén lesz a Rallylegend San Marinóban!
Rallylegend

A San Marinói köztársaságban immár 22 éve folyamatosan megrendezik az Európai rally élet talán legnagyobb fiesztáját, a semmilyen bajnokságba bele nem számító, gyakorlatilag tét nélküli Rallylegend-et.

Az elmúlt években már megszokhattuk, hogy mindig sok aktív vagy már visszavonult világsztár, bajnok is rajthoz áll vagy csak tiszteletét teszi a Rallylegend-en, nem lesz ez másképp az idén sem.

stig.jpg

Elsőnek említhetjük talán a WRC rallyvilágbajnokságon versenyző M-Sport Ford csapat egyik, gyári versenyzőjét a francia Adrien Fourmaux-t, akinek ez lesz a második Rallylegend-je és ez alkalommal a Ford Puma Rally1 Hybriddel fog rajthoz állni (tesztelni a következő heti WRC Közép Európa rallyra?). Fourmaux egyébként jelenleg az ötödik helyen áll a világbajnoki tabellán.

És újra San Marinóba látogat az idén 40 éve, 1984-ben rallyvilágbajnok, az igazi Stig, a svéd Stig Blomqvist aki autentikusan egy Audi Quattro S1-gyel próbálkozik majd. Mellette az Audi is 1984-ben volt épp csapat világbajnok ezért ezt ünneplendő az egykori gyári WRC menő Armin Schwarz is egy Audival áll rajthoz, egy „A” csoportos Coupeval indul majd. Neki a WRC promoter jelenlegi sport igazgatója Peter Thul fog navigálni. Armin mellett, első bálozóként vesz részt a Rallylegenden a fia Fabio Schwarz is, aki egy mostanra már elég ritkának számító Hyundai Accent WRC-vel fog versenyezni.

accent.jpg

A közönség nagy örömére visszatér a norvég rallycross sztár Ole Christian Veiby aki az idén egy 600 lóerő körüli Volkswagen Polo WRX Supercar-ral égeti majd a gumikat.

Jön az egykori Formula 1 és Super GT pilóta, a finn Heikki Kovalainen akinek Janne Ferm lesz a társa, és akik egy Citroen C3 WRC Plus-szal indulnak majd.

Újra rajthoz áll az egyik közönség kedvenc, az egyik legszenvedélyesebb rallyversenyző a többszörös rally VB futam győztes francia Francois Delecour aki 1993-ban a második helyen végzett a világbajnoki értékelésben. Ő az egyik legikonikusabb játékszerével indul, a Peugeot 306 Maxi Kit Car-ral. Vele tart honfitársa a főleg pálya versenyeken edződött, de a rallyban sem ügyetlen Romain Dumas egy brutális Porsche 911 Carrera GT3-mal.

Szinte nincs is Rallylegend, 1988-1989 rallyvilágbajnoka, az olasz rallysport nemzeti kincse, Massimo „Miki” Biasion nélkül, úgyhogy ő is megy San Marinóba, az idén egy Eberhard&Co színekre matricázott Lancia 037-tel láthatjuk őt. A szintén törzsgárda tagnak számító uruguay-i Gustavo Trelles, aki 1996 és 1999 között négyszer volt „N” csoportos rally világbajnok újra rajthoz áll hű társával Jorge Del Buono-val egy „A” csoportos Subaru Impreza-val.

A 2023-ban, egy tesztbalesetben tragikusan fiatalon elhunyt Craig Breen édesapja, Raymond Breen is indult már korábban a Rallylegenden, az idén ő is visszatér a hercegségbe egy „A” csoportos Subaru Legacyval.

Szintén nem először megy a Rallylegendre 1994 rally Európa bajnoka a belga Patrick Snijers aki egy legendás Bastos színekbe öltöztetett Ford Sierra Cosworth-tal fog indulni.

037.jpg

Szombaton és vasárnap a The Legend nevű gyártelepi gyorsaságin mutatja meg magát a korábbi Forma 1 és prototípus autó versenyző, cowboy kalapos Arturo Merzario és a 70-es, 80-as évek olasz és Európa bajnok rally versenyzője „Tony” Fassina akik egy-egy Lancia Stratos-t hajtanak majd körbe a gyorsaságin.

Természetesen jelentős számú olasz rallyversenyző fog indulni a Rallylegend különböző kategóriáiban a legkülönbözőbb autókkal. Ennek megfelelően újra indul a többszörös olasz bajnok Piero Longhi egy Skoda Fabia Rally2-vel, az egykori gyári menő, rallyvilágbajnoki futamgyőztes Andrea Aghini egy Ford Sierra Cosworth 4X4-gyel indul a Legend Stars-ban és a négyszeres olasz rallybajnok Andrea Crugnola is kipróbálja magát egy Peugeot 106 Maxi-val. Luca Pedersoli is visszatérő versenyzője az eseménynek, az idén egy Hyundai i20 Coupè WRC Plus-szal fog rallyzni. A fiatal Alberto Battistolli pedig egy „B” csoportos Lancia 037-tel indul majd a Legend Stars mezőnyben. És ha már olasz versenyzők, akkor nem feledkezhetünk meg Paolo Dianáról - aki igazából san marinói – és aki ismét rajthoz áll a Fiat 131 Abarth-tal amiben most éppen az angol Millington cég motorja üvölti világgá Paolo közeledtét. Egy év kihagyás után visszatér az ír Frank Kelly a szintén Millington motoros Ford Escort MKII-vel.

Az elmúlt évek során több aktív vagy épp visszavonult motorversenyző is indult már a Rallylegenden akik nem is voltak ügyetlenek a négykerekűekkel sem. Nem lesz ez máshogy az idén sem, amikor a MotoGP aktív versenyzője, a Moto2 2020-as világbajnoka, a Riminiből származó Enea Bastianini fog rallyversenyzőként bemutatkozni, ráadásul egy Audi Quattro S1-gyel és a san marinói Emanuele Zonzini-val a jobbján, aki a GT kategória szakértője és a Lamborghini kutatás-fejlesztési tesztpilótája. A páros felváltva ül majd a volánnál a Legend Stars mezőnyben. Bastiniani jelenleg a Ducati versenyzője és a bajnokság harmadik helyén áll a ponttáblázatban.

bastiniani.jpg

A fentebb felsorolt és fel nem sorolt 60 páros - akik gyakorlatilag az előfutók a Legend Stars mezőnyben – mellett, rengeteg, mindösszesen 130 páros - 26 országból - vesz részt az eseményen a legkülönbözőbb autókkal. Rengeteg Gr. A-s autó lesz, sok WRC, szépszámú Gr. B-s és mindenféle egyéb elől, hátul, mindenhol hajtó versenyautó. És mint szinte minden évben az idén is több magyar versenyző indul a Rallylegenden, szám szerint kilencen. Ők a Schubert István, Kazár Miklós, Ollé Tamás, Gabura Krisztián, Dudás István Márton, Tóth Attila, Szombathelyi Péter, Gaál Ferenc és Schneer László alkotta kontingens. 

Mint minden évben idén is lesz pár ünneplésre okot adó évforduló. Az egyik, hogy pontosan 50 évvel ezelőtt, 1974-ben nyerte meg először a Lancia Stratos a gyártói rally világbajnokságot majd ezután még kétszer sikerült ezt megcsinálniuk. Ez a modell ma is ikonnak számít, műszakilag és esztétikailag is páratlan autó. A Rallylegenden egy tucat eredeti és egyedi Stratos látható majd, a legkülönfélébb dekorokban úgy is, mint az Alitalia, a Marlboro és a Pirelli színeiben melyeket egykoron Sandro Munari, Adartico Vudafieri és Tony Fassina vezetett. Utóbbi elhozza összetéveszthetetlen fehér Stratos-át, amellyel az 1979-es Sanremo Rallyn versenyzett, és legyőzte a gyári versenyzőket is ezáltal privátként megnyerte a versenyt.

Az Audi Sport legutolsó rally világbajnoki címeit 1984-ben nyerte, épp 40 évvel ezelőtt, a pilóták címét a svéd Stig Blomqvist húzta be. Ez egy nagyszerű eredmény, amely megérdemli, hogy megünnepeljék, amire a Rallylegend az egyik legjobb lehetőség. Az ünnepi eseményen számos Audi Quattro autó vesz részt szerte Európából, valamint az adott szezon kulcspilótája személyesen Stig Blomqvist és a nála fiatalabb, de már nem tinédzser korú Armin Schwarz.

Az Audit ünneplendő a rajongók meghatódva láthatják majd visszatérni azt az Audi Quattro A2-t amely a „drift király” osztrák Christof Klausneré volt, aki 2021-ben hunyt el egy motorbalesetben. Clausner a 2020-as Janner Rallyn alaposan összetörte az autót, melyet hosszú idő alatt Christof testvére, Thomas Klausner állított helyre. Összesen tizenöt Audi vesz részt a Rallylegenden.

stig2.jpg

Fenti két fősodor mellett az idén a Dakar rallyról is alaposan megemlékeznek a Rallylegenden. Ennek keretében 23 db egykori Dakar járművet fognak kiállítani, például a Porsche 953-tól a Pandakarig, a kolosszális méretű MAN teherautóktól a lenyűgöző Nissan és Mitsubishi terepjárókig. Mindegyiket az eredeti színében állítják ki és nem utolsósorban jelen lesz pár egykori Dakar nagymenő, mint Jacky Ickx, Ari Vatanen vagy Jutta Kleinschimdt. Ők csatlakoznak Miki Biasionhoz, aki maga is versenyzett a Dakar rallyn, vagy egy nagy teherautóval, vagy a kis Fiat Pandakarral. A LegenDakar egy nagyon különleges esemény lesz, amelyet a nagyszerű sivatagi verseny emlékének szentelnek, amelyet 1979-ben a briliáns Thierry Sabine talált ki.

911.jpg

Ez a verseny egy bő három napos tömény rally buli. Mivel San Marino nem nagy így a gyorsasági szakaszok sem túl hosszúak, ennek megfelelően viszont az összekötő etap szakaszok is jó rövidek.

A verseny előtt idén csütörtökön is lesz egy kis 2,3 km-es bemelegítő show műsor a versenyközpont közelében. Gyakorlatilag ugyanaz lesz a nyomvonala, mint az elmúlt alkalmakkor. Az összes versenyző részt vesz rajta és az elért időeredményei alapján bónuszt kapnak, amit a verseny végén figyelembe vesznek majd.

A péntek reggeli, nem kötelező és fizetős bemelegítő shakedown szakasz nem változik, sem a helyszíne, sem az iránya, ez lesz a már unalomig ismert, lerövidített Il Laghi nevű gyorsasági. Este 19:30-kor a rajtceremónia után a mezőny a 3.90 km hosszú Il Laghi-n kezd. Majd következik a 4.22 km-es Chiesanuova és a nap zárásaként a 3.31 km hosszú San Marino aminek a vége a San Marinói várban ér véget. Sajnos az idén sem iktatták be a programba a mindig remek hangulatú pénteki gyűjtőt a várban, amit mindig nagyon szerettek a rajongók és talán a versenyzők is. Egy biztos, e nélkül értelemszerűen hamarabb véget ér a pénteki program, ami kényelmesebb mindenkinek. Pénteken 54.54 km-t autózik majd a mezőny, ebből 11.43 km-t tesz ki a gyorsaságik hossza.

Szombaton 13:00-kor kezdődik a versenynap, 13:39-kor pedig az első gyorsasági ami nem más mint a 6.5 km hosszú Piandavello aminek a végéből sajnos az idén is kivették a jól ismert, már-már legendás hosszú nyújtott jobb kanyart, mert előtte az elágban jobbra fog kanyarodni a mezőny. Ezt követi a megannyi látványos nézői hellyel tűzdelt 12.90 km hosszú La Casa gyorsasági. Utána a versenyközpont melletti jól ismert körgyorsasági a 4.38 km hosszú The Legend. Ezután napközbeni gyűjtő, átcsoportosító, szerviz, miegymás majd délután 17:45-kor újra indul ez a kör.

A szombati napon 130.51 km-t autózik a mezőny, ebből 47.56 km a gyorsaságik hossza.

hangulat.jpg

Vasárnapra két gyorsasági marad, 10:30-kor kezdődik a napi program. Az első megmérettetés az 5.09 km hosszú, főleg a nagy ugratóiról elhíresült Le Tane. Utána ismét az előzőnapi, versenyközpont melletti jól ismert körgyorsasági a 4.38 km hosszú The Legendre megy a mezőny. Ezután napközbeni gyűjtő és átcsoportosító Borgo Maggioreban, majd még egyszer nekifutnak a 5.09 km hosszú Le Tane-nak.

A vasárnapi penzum 48.61 km-tesz ki, ebből 14.56 km lesz a gyorsaságik aránya.

Aki megy a Rallylegendre annak jó szórakozást, én az idén is kihagyom, de egyszer még visszatérek.

Szöveg: Tommy

Fotók: www.rallylegend.com

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr4918703448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

süti beállítások módosítása