Kalle Rovanpera nyerte a WRC Lengyel rallyt
WRC, WRC2, WRC3

Az elmúlt hétvégén, június 27-30. között zajlott a rally világbajnokság, a WRC sorozat aktuális fordulója a Lengyel rally mely hét év kihagyás után tért vissza Mikolajki környékére.

Ezzel kezdetét vette a nyár három nagy tempójú murvás rallyjának időszaka. Júniusban a Lengyel rally, júliusban a Lett rally majd augusztusban követi őket a Finn rally.

A verseny lebonyolítása nem hozott újdonságot, az ezt megelőző Szardínia rallyn debütált kompakt verseny formula helyett ezúttal a mostanában megszokott, 4 napos rend szerint bonyolították ezt le.

kalle_14.jpg

Azaz, csütörtök reggel 10:01-kor az 5,1 km hosszú Lubiewo nevű bemelegítő shakedownon kezdtek a versenyzőpárosok. Ezen Ott Tanak, Thierry Neuville (mindketten Hyundai), Adrien Fourmaux (Ford), Andreas Mikkelsen (Hyundai) és Martins Sesks (Ford) sorrendben végzett az élmezőny.

Ezt követte délután 17:00-kor a rajtceremónia, majd 19:05-kor már az első, a versenybe is beleszámító nyúlfarknyi, 2.5 km hosszú Mikolajki Arena 1-gyel kezdetét vette az igazi bajvívás ahol Ott Tanak, Thierry Neuville (mindketten Hyundai), Elfyn Evans, Takamoto Katsuta (mindketten Toyota) és Andreas Mikkelsen (Hyundai) sorrendben végzett a top öt pilóta.

Pénteken három gyorsasági várt a mezőnyre melyeket mondhatni szokás szerint két körben kellett teljesíteniük. Ezek voltak a Stanczyki derék 29.4 km hosszban, a Wieliczki12.9 km hosszban és az Olecko 13.2 km-rel. Miután ezt két körben megcsinálta a mezőny este ismét teljesíteniük kellett a rövidke Mikolajki Arena-t. Ezen a napon csupán tankoló és gumicsere zónák valamint az átcsoportosítók vártak a mezőnyre, napközbeni szerviz lehetőség nem adódott, azt csak este tudták igénybe venni. A napi össztáv 544 km körül alakult, ebből 113.5 km volt a terv szerinti gyorsaságik mennyisége.

A kedvező rajtpozíciónak is köszönhetően a pénteki elsőt és a harmadikat is Andreas Mikkelsen húzta be, de tegyük hozzá, hogy azért ő tehetséges is és most tudott élni a kapott lehetőséggel. A délelőtt másik meglepetésembere Martins Sesks volt, aki a hibrid rendszer nélküli, de cserébe ballaszt súllyal szerelt Ford Pumával futott egy 2. és egy 4. időt. A napi másodikon Neuville, Evans, Mikkelsen sorban érte be a top három pilóta, de a rendetlenkedő nézők miatt ő utánuk törölték a gyorsaságit, a többi versenyző itt megállapított időt kapott. A napi első és a délelőtt, sőt a verseny nagy vesztese a Hyundaios Ott Tanak aki épp padlógázon haladt amikor elé ugrott egy szarvas ami teljesen lerombolta az i20 N hibrid elejét így ők kiestek a pénteki küzdelmekből. Szerencse, hogy a versenyzőknek nem esett baja.

A napi első után a Neuville, Evans és Fourmaux is arra panaszkodtak, hogy mint elől indulóknak nagyon sokat kellett takarítaniuk és nagyon csúszott az út. A pályabejárás során balesetet szenvedett és emiatt visszalépett Sebastien Ogier és navigátora helyébe mindenféle külön engedéllyel a Toyota behívta Kalle Rovanperát és navigátorát Jonne Halttunent, hogy próbáljanak pontot szerezni a csapatnak. Kalle szenvedett az első napon, mert nem készült rá, hogy ő itt versenyezni fog, nem volt helyismerete, saját elmondása szerint sokszor nem tudta mikor mi következik egy- egy kanyar után.

A péntek délelőtti kört Andreas Mikkelsen (Hyundai), Martins Sesks (Ford), Elfyn Evans, Kalle Rovanpera (mindketten Toyota) és Adrien Fourmax (Ford) sorrendben fejezte be az élmezőny. A WRC2-ben a finn Sami Pajari (Toyota) volt eddig a leggyorsabb.

sesks_2.jpg

A délutáni elsőt Rovanpera nyerte, aki azt mondta sokkal jobb volt a menet, mint délelőtt. Neuville is jobban élvezte, hogy nem volt annyi takarítanivaló az úton. Fourmaux viszont a kialakult nyomvályúkkal küszködött. Mikkelsen és Sesks viszont azt mondták, hogy a nagy meleg miatt nem jók ide a puha keverékű gumik. A délutáni második gyorsaságit meg kellett állítani a nézők miatt, de aztán sikerült rendet tenni és újraindult a verseny, ezt most nem kellett törölni. Ezt most Neuville nyerte meg Katsuta és Evans előtt. A Fordos Fourmaux hibázott az egyik kanyarnál, úgyhogy nem volt büszke magára. Rovanpera a sz@rnak mondott itinere ellenére úgy nyilatkozott, hogy egész tiszta volt neki ez a menet. A délutáni harmadik gyorsaságit Fourmaux nyerte meg Evans előtt, de utána ezt a gyorsaságit is meg kellett állítani a rossz helyen álló nézők miatt és ezt nem is indították újra, hanem törölni kellett, úgyhogy az Evans utáni versenyzők ismét megállapított időt kaptak. A pénteki utolsó gyorsaságin, a 2,5 km-es Mikolajki Arénán nem történtek nagy dolgok. Katsuta, Rovanpera, Mikkelsen sorrendben végzett az eleje. A nap végén a versenyt vezető Mikkelsen azt mondta, hogy jó nap volt, sajnálja, hogy a rendetlenkedő nézők miatt nem tudtak mindegyik gyorsaságin versenyezni, remélte, hogy holnap vigyáznak majd a szurkolók, mindenki versenyezni jött ide. Elismerte, hogy a napközbeni pihenő után túl óvatos volt. A második helyre felkapaszkodott Rovanpera úgy nyilatkozott, hogy sikerült megelőznie Evanst, de ez nem befolyásolja a szombati rajthelyet. Nagyon fárasztó és hosszú napon vannak túl, de jó munkát végeztek és helyzetben vannak a győzelemért. Evans pedig azt mondta, hogy jó napjuk volt, de néhány szakasz nem sikerült tökéletesen, de összességében nem rossz, majd meglátják mi lesz szombaton.   

A pénteki napon tehát Andreas Mikkelsen (Hyundai), Kalle Rovanpera, Elfyn Evans, (mindketten Toyota) Adrien Fourmax, Martins Sesks (mindketten Ford) sorrendben végzett az élmezőny. A WRC2-ben továbbra is a finn Sami Pajari (Toyota) állt az élen.

ford_11.jpg

Szombaton alapvetően ismét három rendes gyorsasági várt a srácokra, amiket itt is kétszer kellett teljesíteniük. Név szerint a Swietajno 18.5 km-rel, a Goldap 19.9 km hosszban és a nap leghosszabb gyorsaságija a Czarne a maga 22.4 km-vel. A két kör közé itt is beiktatták a 2.5 km hosszú Mikolajki Arenat. Ezen a napon napközben és este is volt szerviz lehetőségük, azon kívül a tankolási lehetőség várt rájuk. A napi össz penzum közel 637 km tett ki, ebből 124.1 km körül alakult a terv szerinti gyorsaságik hossza, ezzel ez volt a rally leghosszabb napja.

A napi hét gyorsaságiból hatot az egyre jobban magára találó Kalle Rovanpera nyerte meg, aki ezzel a nap végére át is vette a vezetést, de addig történt egy s más.

A napi elsőn tehát Rovanpera, Evans, Mikkelsen sorendben végzett a top három, de egy rövid időre ezt is meg kellett állítani a nézők miatt, de később sikerült újraindítaniuk. A versenybe visszaálló Ott Tanak azt mondta, hogy szórakoztató volt menni, azt hitték lesz némi nedves rész, de tök száraz volt az egész út és nagyon laza volt felülete, de örült, hogy legalább egy gyorsasági szakaszt meg tudott tenni. A Toyotás Katsuta úgy nyilatkozott, hogy pár dolgot megváltoztattak az autón előző este, egészen más érzés vezetni, de sokkal jobb. Hozzá kellett szoknia, de sokkal jobb érzés volt. A napi második 17 perc késéssel indult, itt újra Rovanpera nyert, aki ezzel átvette a verseny vezetését és azt már nem is engedte át másnak. Mögötte Evans és Neuville következett. Utóbbi azt mondta, hogy nem lesz képes elkapni Fourmaux-t és Munstert. Sokkal többet kellett takarítania, mint az előző szakaszon, kicsit küszködött az autóval is, mert változtatott rajta valamit, de az nem működött. Ott Tanak azt mondta, hogy az autó jól működik, minden rendben. A napi harmadik gyorsasági ismét késéssel indult, ezúttal 14 perccel. Ez volt az egyetlen, amit ezen a napon nem Rovanpera nyert meg, itt Mikkelsen volt a leggyorsabb, őt követte Evans és Rovanpera. A Rally1-ben első bálozó Sesks boldogan nyilatkozta, hogy igazán szórakoztató a verseny, jó az idő. Élvezik és tanul, mert hol túl gyorsan ment, hol túl lassan. Rendet kell tenni a fejében, hogy megoldja ezt a hullámvasút dolgot, de van erre még szűk két napja. Mikkelsen azt mondta, hogy nagy a tempó, keményen próbálkozik, simán padlógázon ment végig kivéve három - négy kanyarban, ez a rész volt az ahol időt veszített. Jó a küzdelem, élvezi. A Hyundai-os Neuville azt mondta, hogy gyorsan vezet, de nagyon nehéz megmondani, milyen erősen tudja nyomni a gázt, nincs oka a felesleges kockázatvállalásra. A délelőtti utolsón, a nyúlfarknyi Mikolajki Arénán Rovanpera, Neuville, Fourmaux sorban végzett az első három, ezen ívül nem történt sok érdekesség. A napközben szervizbe Kalle Rovanpera, Elfyn Evans (mindketten Toyota), Andreas Mikkelsen (Hyundai), Adrien Fourmax, Martins Sesks (mindketten Ford) sorrendben végzett az élmezőny. A WRC2-ben a finn Sami Pajari (Toyota) megőrizte vezető helyét.

solberg_5.jpg

A nap (egyik) vesztesévé ismét Ott Tanak vált, akinek az autójában előjövő motorprobléma miatt újra kiállt a versenyből, a szervizből már ki sem ment a délutáni gyorsaságikra. A délutáni elsőn Rovanpera, Mikkelsen, Neuville sorrendben ért be az élmezőny. Rovanpera azt mondta, teljesen rendben volt, lehetett volna kicsit jobb is. Trükkös lesz a délutáni kör, és majd meglátjuk helyes-e a gumiválasztás. Szerinte zűrös lesz a menet a lágy gumikkal, de majd kiderül. Mikkelsen úgy nyilatkozott, hogy nagyon igyekszik, de nagyon durva a pálya. Pénteken a második körben próbálta beállítani a vezetését, de ma már nem érdekelték őt a gumik vagy a felnik – és úgy néz ki, működik a terv. Evans jobb hátsó defektet kapott, Sesks pedig elnézett egy elágazást, de semmi komoly.

A délutáni másodikon Rovanpera, Neuville, Mikkelsen sorrend alakult ki. A boldog Sesks azt mondta, hogy Neuville még mindig elég gyors ahhoz, hogy legyőzze őt. Egy szakasz van hátra és természetesen nem az ő dolga, hogy küzdjön Neuville-lel, de úgy érezte nem is olyan nehéz visszatartani a bajnokság éllovasát. A Toyotás Katsuta nagyon küzdött, nem igazán ment neki, azt mondta, hogy nagyon furcsák a nyomok, kétszer is túlment 1-1 kereszteződésen. A féktávokon is küzdött, nehezen ment neki az is. A szombati utolsó gyorsaságin Rovanpera, Evans, Mikkelsen sorrendben jött le a top három. A versenyt vezető Rovanpera azt mondta, hogy mindent megtett ami tőle tellett. A délután kellemesebb volt. Nem voltak elég gyorsak a rali elején. Szerinte az utolsó nap nehéz lesz az itinerük miatt. Neki és Neuville-nek is volt 1-1 meleg pillanata ezen a szakaszon ahol kicsit szélesebben fordultak a kelleténél. Mikkelsen szerint jó szakaszuk volt, mindent beleadott. Néhány helyen túlságosan laza volt az útfelület, és talán túl keményen próbálkozott. De meg kellett próbálnia. A gumikopás az első körben nagyon magas volt, másodjára már nem.

A szombati napon tehát Kalle Rovanpera (Toyota), Andreas Mikkelsen (Hyundai), Elfyn Evans (Toyota), Adrien Fourmax, Martins Sesks (mindketten Ford) sorrendben végzett az élmezőny. A WRC2-ben a finn Sami Pajari (Toyota) jó fél perc előnyre növelte vezető helyét.

mikkelsen_7.jpg

Az utolsó, vasárnapi versenynapon is két gyorsasági várt a megmaradt mezőnyre, melyeket itt is kétszer kellett teljesíteniük. Ezek voltak a Gmina Mragowo 20.80 km hosszban és a Mikolajki 11.2 km hosszban. A második körben a második Mikolajki volt a külön pontokért is zajló power stage szakasz. Napközbeni szerviz lehetőség nem adódott, csupán a tankoló zónák és az átcsoportosítók vártak rájuk. A vasárnapi versenytáv 190 km körül alakult, ebből csupán 64 km-t tett ki a gyorsaságik hossza.

A vasárnapi első gyorsasági kezdetéig kis szerencsével és Rovanpera esetleges hibájával benne volt a pakliban, hogy Mikkelsen 2016 után újra rally világbajnoki futamot nyerhet, de Rovanpera nem hibázott, és Mikkelsennek sem volt szerencséje, sőt. A napi első gyorsaságin kapott egy jobb hátsó defektet, ami alaposan lebontotta a Hyundai jobb hátuljáról a „műanyag” borítást, de annál komolyabb bajt nem okozott így Mikkelsen folytatni tudta a versenyt, még ha vissza is csúszott a negyedik helyre. Az utolsó napra ismét megjavították Ott Tanak autóját így a Hyundai pilótája csatába szállt a vasárnapi-, és a power stage pontokért. Ezt megerősítendő meg is nyerte a napi első gyorsaságit Rovanpera és Evans előtt. A napi másodikon ismét Tanak volt a leggyorsabb, ezúttal Fourmaux és Neuville követte őt. Tanak azt mondta, hogy az előző szakasz jó volt, azon maga is meglepődött, de ezen is. Megtette amit tudott. Rovanpera szerint ez egy katasztrófa volt. Elég lassúak voltak, nem jó az itinerük, komolyabban kell próbálkozniuk. Sesks azt mondta, hogy néhány hét és a Lett rallyn visszaülnek a Ford Pumába. Stabilan mentek szóval minden rendben volt. Az utolsó előtti gyorsaságin Rovanpera volt a leggyorsabb, Tanak és Fourmaux előtt. Nagy kockázatot itt már senki nem vállalt így nem is történt sok érdekesség, a WRC2-es Loubet, Marczyk és Virves defektjét valamint Jeets műszaki hiba miatti kiesését leszámítva.

A rally utolsó, power stage gyorsaságiján, melyen az első öt versenyző extra bajnoki pontokat kap a következők szerint alakult a végeredmény, Neuville, Tanak, Rovanpera, Fourmaux és Katsuta. Tehát ők kaptak 5., 4., 3., 2. és 1. plussz bajnoki pontot.

A 2024. évi Lengyel rallyt az utolsó utáni pillanatban behívott, kétszeres rally világbajnok páros, Kalle Rovanpera / Jonne Halttunen nyerte meg a Toyota GR Yaris hibrid Rally1-gyel.

A 2024. évi Lengyel WRC futam végeredménye az alábbiak szerint alakult,

  1. Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) 2h33m07.6s
    2. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +28.3s
    3. Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Ford Puma Rally1 HYBRID) +42.7s
    4. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +1m10.8s
    5. Mārtiņš Sesks/Renārs Francis (Ford Puma Rally1) +1m47.0s
    6. Andreas Mikkelsen/Torstein Eriksen (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +2m16.6s
    7. Grégoire Munster/Louis Louka (Ford Puma Rally1 HYBRID) +2m18.0s
    8. Takamoto Katsuta/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +2m26.7s
    9. Sami Pajari/Enni Mälkönen (Toyota GR Yaris Rally2) +7m50.7s
    10. Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Škoda Fabia RS Rally2) +8m12.7s

A WRC2-ben, az ezt megelőző Szardínia rally után ismét győzött a finn Sami Pajari – Enni Malkonen duó egy Toyota Yaris Rally2-vel.

pajari2.jpg

A rally hétvégéjén 1375 km-t autókázott a mezőny, ebből 304 km volt a tervezett 19 db gyorsasági aránya, de ez a töröltek miatt kissé rövidebb lett.

Következő rallyvilágbajnoki futam a Lett Rally lesz július 18-21. között. Ez egy vadiúj esemény a világbajnoki naptárban. Egy szintén nagyon tempós, murvás utakon zajló és látványos versenynek nézünk elébe. A versenyközpont és a szervizpark is Liepāja város déli részén lesz kialakítva míg maga a rally a fővárosból, Rigából fog rajtolni.

Szöveg: Tommy

Fotók: Toyota Gazoo Racing, Hyundai Motorport, www.wrc.com,

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr9518441563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

süti beállítások módosítása