Íme az októberi WRC Közép Európa rally térképe
WRC, WRC2, WRC3

Megjelent az október 26-29.-i Közép Európa Rally világbajnoki futam áttekintő térképe. 

A programot korábban - nagy vonalakban - már ismertették, most egy újabb kis színes hír látott napvilágot az áttekintő térképpel együtt. 

csm_fia-wrc_monte-2023_3_foto-redbull_qladlx_aa23a0d8a1.jpeg

E szerint, szerdán Passau mellett lesz a shakedown majd csütörtökön elmegy a mezőny Prágába ahol megtartják rajtceremóniát és egy városi szuperspeciált is.

Utána pénteken lesz a rally leghosszabb napja, ekkor 130 km hosszban, hét gyorsasági szakasz vár majd a mezőnyre. Ebből az első kör végén a napi negyedik egy városi szuperspeciál lesz Klatovy-ban ahol két kört megy a mezőny. Itt lesz egy átcsoportosító és egy gumicsere zóna ahol meg lehet majd nézni a versenyzőket és autóikat. Ezután a mezőny ismét teljesíti a délelőtti három gyorsaságit.

Szombaton bő 100 km-nyi gyorsasági szakasz vár a mezőnyre, ezt három darab kétszeri teljesítése adja majd ki. Ezekből két gyorsasági Ausztriában lesz míg a harmadik érinti Ausztriát és Németországot is. A napi második gyorsasági lesz a hétvége leghosszabbikja a maga 27 km-vel.  

Vasárnapra csupán 70 km-nyi gyorsasági marad, ez két szakaszt jelent, kétszer teljesítve. Az első Ausztriában lesz, ez a 17 km-es Böhmerwald-i, a másodikat pedig Németországban kell majd teljesíteni, ez egy 16 km-es gyorsasági lesz ami a második körben a power stage szakasz is egyben.   

A célceremónia a passau-i városháza előtt kerül felállításra ahol a Duna, az Inn és az Ilz folyók találkoznak. 

Napi jegyek már kaphatók!

map_1.jpg

Szöveg, fotó, térkép: https://centraleuropeanrally.eu/   

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr4618165594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

süti beállítások módosítása