Magyar részsikerek a rallycross EB szezonnyitón
EuroRX, WorldRX, Nyirád, Rallycross

Az elmúlt hétvégén, április 29-30-án, Nyirádon rendezték az elektromos autók által uralt rallycross VB – WorldRX alá beszervezett rallycross EB - EuroRX sorozat idei első fordulóját. Itt egyelőre még benzines autókat használnak. A nagyobbak az EuroRX1-ben mennek, ezek a közönség kedvenc Supercarok mely autók 2,0 literes, turbós, négykerék meghajtású, kb. 550-600 lóerős szörnyetegek. A kisebbek, de nem lebecsülendőek az EuroRX3-as autók. Ezeket régebben S1600-asnak hívták, 1,6 literes szívó motorosak és elsőkerék meghajtásúak, nyilván gyengébbek a Supercaroknál, de a maguk nemében ezek is rettenetesen erősek, csattognak durrognak, üvöltenek és nagyon gyorsan mennek velük. Mindkét kategóriában viszonylag egyszerű műszaki tartalommal bírnak a versenyautók, nincs bennük aktív hajtás vagy rajtelektronika sem, minden a pilótára van bízva.  

baumanis.jpg

Idén kb. egy hónappal előbbre hozták a versenyt, talán ennek is köszönhetően, hogy nem volt akkora forróság mint 2022-ben, de azért remek időjárás fogadta a versenyzőket és a nézőket egyaránt.

A versenyre az EuroRX1-ben 19 db nevezés érkezett, ebből hat magyar versenyző volt. Az EuroRX3-ban pedig 13 db nevezés volt, itt négy volt a hazai pilóta.

A futamot megelőzően csütörtök délután a közeli Tapolca belvárosában tartottak egy jó hangulatú és látványos rajtceremóniát, megnyitóünnepséget a versenyzők és a versenyautók részvételével.

tapolca.jpg

Magam csak vasárnap látogattam el a versenyre, de akkor derekasan gyepálták egymást a versenyző pajtások, szinte folyamatos munkát adva a két villástargoncának és a két autómentő trélernek. De az biztos, hogy parázs csatákat láthattunk egész nap akár az EuroRX1-ban akár az EuroRX3-ban vagy akár a betétfutamos kis autókrossz gépek között.

A szombati és vasárnapi selejtezőkből és kvalifikációkból a vasárnapi döntőkbe összesen hat magyar versenyző jutott be és kvalifikálta magát, és végül Körmöczi Balázs (VW Polo) révén egy dobogós hely is összejött, ami az ellenfelek kvalitásait is figyelembe véve és egyébként is kiváló eredménynek számít.   

A vasárnapot egy két körös bemelegítéssel kezdte mindenki, utána pedig még három kvalifikációs futamon kellett teljesítenie az EuroRX3 és az EuroRX1 mezőnyének is, köztük természetesen a tíz magyar versenyzőnek is. A délutáni elődöntőkbe mindkét kategóriában három-három magyar pilóta jutott be, az EuroRX3-ban Körmöczi Balázs (VW Polo), Szíjj Zsolt (Audi A1) és Ficza Ferenc (Suzuki Swift) révén, míg az EuroRX1-ben Benyó Máté (Peugeot 208), Kárai Tamás (Audi S1) és Kiss László (Peugeot 208) voltak a legügyesebb hazai versenyzők.

Az első EuroRX3-as elődöntő magyar sikert hozott, ugyanis azt Körmöczi Balázs nyerte a norvég Espen Isaksaetre (Audi A1) előtt, Szíjj Zsolt sajnos csak a negyedik helyen végzett így ő nem jutott be a döntőbe. A második elődöntőben is örülhettek a magyar szurkolók hiszen Ficza Ferenc a második helyen végzett így a hat pilótát felvonultató döntőben két hazai pilótának is szurkolhattunk.

Az EuroRX1-ben is jól indultak az elődöntők, Benyó Máté a harmadik helyet megcsípve készülhetett a döntőre. Sajnos a második futamban induló Kiss László csak a negyedik, Kárai Tamás pedig a hatodik helyen végzett, így ők kiestek a további küzdelmekből.

Menetrend szerint először az EuroRX3-asok döntőjére került sor, ahol jókora csatában a lengyel Damian Litwinowicz (Audi A1) és a norvég Espen Isaksaetre mögött Körmöczi Balázs végül a harmadik helyen ért célba. Ficza Ferenc feladni kényszerült a döntőt ennek megfelelően hatodikként zárta az idénynyitót.

A döntő után Körmöczi Balázs így nyilatkozott: „A döntőben jó rajtban bíztam, ami sikerült is, harmadikként tudtunk eljönni, és ugyan a végén nagyon szorongattak a negyedik helyről, nem jártak sikerrel. Ragyogó érzés dobogóval bemutatkozni, és mivel egész évben versenyben leszünk, a jó folytatásért igyekszünk minél többet tesztelni.” De a másik döntős, Ficza Ferenc sem volt elkeseredve: „Az utolsó előfutamban volt egy falérintésem, a döntőben pedig a jobb első futóműnél a lengőkar kiszakadt és utas voltam. De így is ragyogó érzés volt: megálltam, kiszálltam, a nézők pedig megtapsoltak. Boldog vagyok.” 

litvinowicz3.jpg

Az EuroRX1-esek döntőjében is látványos és hangos csatákat láthattunk ahol végül a lett Janis Baumanis (Peugeot 208) nyert a címvédő svéd Anton Marklund (Ford Fiesta) előtt, Benyó Máté pedig az ötödik helyen végzett.

A döntő után így nyilatkozott a kategória legjobb magyar pilótája, Benyó Máté: „Életem első Eb-futamán beverekedtem magam a döntőbe, ami hatalmas szó, és úgy álltam neki, hogy itt bármi történhet, én már győztes vagyok, bizonyítottam magamnak. A döntőben nem kockáztattam, a rajt sem sikerült jól, de szerencsére nem volt sem balesetünk, sem taktikai gondunk. Arra alapoztam, hogy ha előttem lesz valamilyen csörte, abból profitálhatok. Ez elmaradt, elsősorban azért, mert nagyon rutinos versenyzők mentek előttem. Az ötödik hely jutott, amivel maximálisan elégedettek lehetünk.” 

benyo.jpg

A rendezvény lebonyolítása alapvetően jól sikerült. Mivel csak vasárnap voltam a helyszínen csak arról van tapasztalatom. A sok esés, kicsúszás, pálya szennyeződés eltakarítása miatt a betétfutamok és a nyitó ceremónia elmaradt, mert az élő közvetítésben nem lehetett csúszás. Ez nyilván azokat érintette rosszul akik meg lettek ide hívva, de végül nem kaptak szereplési lehetőséget. De ennél nagyobb baj sose legyen egy ilyen volumenű autóversenyen.

Következő EuroRX verseny a június 3-4.-i hétvégén a portugáliai Montalegrében lesz, ami egyben a WorldRX mezőnyének is otthont ad.

A rallycross Európa bajnokság I., nyirádi versenyének végeredménye így alakult:
EuroRX1: 
1. Janis Baumanis (lett, Peugeot 208), 2. Anton Marklund (svéd, Ford Fiesta), 3. Patrick O'Donovan (brit, Peugeot 208), 4. Enzo Ide (belga, Audi S1), 5. Benyó Máté (magyar, Peugeot 208), 6. Andreas Bakkerud (norvég, Audi S1), 7. René Münnich (német, Seat Ibiza), 8. Kiss László (magyar, Peugeot 208), 9. Ales Fucik (cseh, VW Polo), 10. Ulrik Linnemann (dán, Ford Fiesta), 11. Kárai Tamás (magyar, Audi S1), 12. Hans Joran Ostreng (norvég, Hyundai i20), 13. Mózer Attila (magyar, Ford Fiesta), 14. Mózer Márk (magyar, Ford Fiesta), 15. Oliver O'Donovan (ír, Proton Iriz), 16. Mandie August (német, Seat Ibiza), 17. Silvert Svardal (norvég, VW Polo), 18. Koncseg Zoltán (magyar, Audi A1), 19. Paulius Pleskovas (litván, Ford Fiesta)

EuroRX3: 1. Damian Litwinowicz (lengyel, Audi A1), 2. Espen Isaksaetre (norvég, Audi A1), 3. Körmöczi Balázs (magyar, VW Polo), 4. Jens Hvaal (norvég, Skoda Fabia), 5. Jan Cerny (cseh, Skoda Citigo), 6. Ficza Ferenc (magyar, Suzuki Swit), 7. Szíjj Zsolt (magyar, Audi A1), 8. Dominik Senegacnik (osztrák, Skoda Fabia), 9. Nils Volland (német, Audi A1), 10. Marcel Suchy (cseh, Skoda Fabia), 11. David Bouet (francia, Renault Clio), 12. Joao Ribeiro (portugál, Audi A1), 13. Répási Róbert (magyar, Skoda Fabia)

kormoczi.jpg

Szöveg: Tommy

Fotók: STom Fotó – Sándor Tamás

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr3118115168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása