A Citroen Racing fejlesztési tervei a C3 Rally2-höz
WRC2, ERC, WRC

Kiderült, hogy 2023-ban a Citroën C3 Rally2-es versenyautója számos technológiai frissítésen megy keresztül.

A WRC2 kategória éllovasának számító autót először 2018-ban mutatták be, akkor még R5-ös köntösben. A 2021-es szezonra számos jelentős frissítést kapott, hogy megfeleljen a Rally2 specifikációjának, összhangban az FIA rallyautó piramisával.

A francia gyártó most újabb fejlesztéseket tervez a legkelendőbb ügyfélautójához. Így várhatóan finomítják a motort és a sebességváltót, de nem marad érintetlen a felfüggesztés/futómű környéke és az aerodinamikai rész is módosulhat.

citroen_c3.jpg

„Az ilyen típusú autók fejlesztése soha nem fejeződik be” – magyarázta Didier Clément a Citroën Customer Racing vezetője. „Mindig azon dolgozunk, hogy apró részletekben javítsunk rajtuk. Ezt láthattuk a múltban az Xsara, a C4, a DS3 és a C3 WRC autók esetében is. „Általánosságban javulni fogunk” – folytatta. „Az autó különböző részein dolgozunk így például a motoron illetve néhány alkatrész szoftverén. Javítani fogunk a felfüggesztésen és az aerodinamikán valamint a differenciálművek viselkedésén is. Ha összeadjuk ezeket az apró részleteket az egy nagy lépés lesz a versenyképesség terén.”

A frissítéseket valószínűleg fokozatosan vezetik be a szezon során és először a gyárilag támogatott pilóták, mint például Yohan Rossel – aki maga is régóta C3-mal versenyzik és jelenleg ő vezeti a WRC2 pontversenyt – tesztelhetik majd őket versenykörülmények között. Ezt követően teszik elérhetővé a szélesebb vásárlói piac számára.

„Egy jó WRC2-es autót nem olyan csúcspilótáknak terveztek, mint Yohan Rossel, Yoann Bonato, Mads Østberg és így tovább” – mondta Clément. „Ezek mindenki számára készültek.”

„Yohan, Yoann, Stéphane Lefebvre és Alejandro Cachón mind vezették az autót a hivatalos teszteken. Elég tapasztalattal rendelkeznek ahhoz, hogy képesek legyenek fejleszteni az autót nem csak a profi pilóták részére, hanem mindenkinek aki valamilyen bajnokságban Citroen-nel szeretne versenyezni.”

Nem kevesebb mint öt gyártó képviselteti magát az idei WRC2-es bajnokságban. A Citroën, a Ford, a Hyundai, a Škoda és a Volkswagen gépek pilótái mindannyian potenciális pontszerzők. Ráadásul az élvonalbeli Toyota Gazoo Racing is fejleszt egy GR Yaris Rally2-t melyet várhatóan a jövő évre homologizálnak és válik elérhetővé a „nagyközönség” számára.

citroen_c3_1.jpg

Clément szerint fantasztikus ezt látni.

„Teljesen elképesztő ami idén a WRC2-ben zajlik és fog még zajlani. Tudja valaki ki lesz a bajnok? Senki! És ez benne a briliáns, mert így várhatóan egész évben parázs csatáknak lehetünk tanúi!”

„Számunkra a WRC2 nagyon fontos bajnokság, mert roppant izgalmas a Rally2-es autók csúcs bajnokságában részt venni. Szinte minden versenyen 10 vagy 12 top pilóta áll rajthoz a kategóriában, emellett legalább 30 vagy 40 Rally2-es autó áll rajthoz a géposztályban. Ez határozottan az FIA szabályzat egyik nagy sikertörténete és nagyon fontos számunkra, hogy ott legyünk.”

Szöveg: www.wrc.com, Tommy

Fotók: www.wrc.com

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr9218066558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása