Világbajnokot igazolt a Zengő Motorsport!
Rob Huff, WTCR

Ma jelentették be a Zengő motorsport negyedik WTCR versenyzőjét, aki nem más mint a 2012-es WTCC világbajnok Rob Huff.

unnamed_3.png

Emlékeztetőül, a Zengő csapat megtartotta Mikel Azconát és mellé megszerezte a Cupra hivatalos gyári tesztpilótáját, a négy WTCC-győzelemmel bíró spanyol Jordi Genét. Valamint náluk maradt Boldizs Bence is.

A csapat egyértelmű célja, hogy idén megszerezzék az egyéni és a csapatbajnoki címet is. Ezért Rob Huff és Mikel Azcona alkotja majd az egyik (Zengő Motorsport), míg Jordi Gené és Boldizs Bence a másik csapatot (Zengő Motorsport Driver’s Academy) ezzel próbálva minél nagyobb eséllyel neki vágni a bajnoki címeknek.

Huff elmondta: „Nagyon örülök, hogy visszatérhetek a WTCR-be a Zengő Motorsporttal akiket régóta ismerek" - mondta a 41 éves versenyző. Tudom, hogy a CUPRA versenyképes autó. Az alapjai megegyeznek a Volkswagennel, amelynek fejlesztésében két évvel ezelőtt részt vettem. A tavalyi év nagy részében Svédországban is harcoltam a CUPRA ellen, de most nagyon jó lesz, hogy beleülhetek az egyikbe. Különleges lesz a magyar csapatban való versenyzés. Engem (is) mindig jól fogadtak a szurkolók Magyarországon. Örülök, hogy az ország legnagyobb versenyző csapatának lehetek tagja. Nagyon jó visszatérni a CUPRA-hoz mert az Egyesült Királyságban a SEAT Cupra Challenge-ben kezdtem a karrieremet és meg is nyertem azt. Tudjuk, hogy nehéz meccsek lesznek mivel a többi gyártó is a legjobb autóit és versenyzőit küldi csatába. Célunk, hogy mindent megtegyünk a bajnoki cím(ek) megszerzéséért, reméljük, hogy jó helyen leszünk a szezon végén.”

0mikel-azcona-rob-huff-jordi-gene-bence-boldizs.jpg

Zengő Zoltán csapatvezető elmondta: "Nagyon boldog vagyok, hogy egy világbajnokot köszönthetünk csapatunkban. Remélem ezzel mindenkinek világossá vált, hogy az elmúlt néhány hónapban nem beszéltünk hülyeségeket mikor azt mondtuk pilóta szinten nagy durranásra készülünk. Célunk, hogy megnyerjük a Drivers 'és a Team címeket. Versenyzőink összetétele ötvözi a fiatalságot és a tapasztalatot, hiszünk benne, hogy ez a kombináció sikereket hoz nekünk. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki hisz/hitt bennünk, és szeretnék köszönetet mondani az Eurosport Events-nek és a CUPRA Racing-nek is. Mindenkit szeretettel várunk a szurkolóink között akik hajlandóak támogatni minket a közös történelmi végeredmény létrehozásában."

0mikel-azcona-rob-huff-jordi-gene-bence-boldizs_1.jpg

Szöveg: Tommy

Fotók: https://www.fiawtcr.com/

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr116559254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása