Rallycross VB – megint Kristoffersson nyert, most Kanadában

press_2f2017_08_can_kristoffersson_28415_29.jpg

Az elmúlt hétvégén zajlott a Monster Energiaital gyártó által támogatott FIA rallycross világbajnoki sorozatának 8. futama Kanadában.

Itt a PSRX Volkswagen Sweden csapat svéd versenyzője Johan Kristoffersson dominált, aki ezzel a győzelmével az idényben, sorozatban a harmadikat zsebelte be. Illetve ez volt a szezonban aratott negyedik sikere is. A svéd versenyző ezzel 35 pontra növelte előnyét a bajnoki tabellán ahol csapattársa Petter Solberg követi őt.  Ezzel a teljesítménnyel a rallycross VB történetében Kristoffersson az egyetlen, aki egy szezonon belül hét egymást követő fordulón dobogóra tudott állni. Johan elmondta, hogy ez a győzelem igazi csapatmunka eredménye. Nagyon furfangos időjárás volt egész hétvégén, szombaton ömlött az eső, míg vasárnap már porzott a pálya. Természetesen örülne neki, ha minden futamon a döntőbe jutna és ott dobogóra is tudna állni. Viszont végső célja a bajnoki cím ezért nem akar felesleges kockázatokat vállalni a következő versenyhétvégéken. Ha nem is dőlhet hátra teljesen, de a 35 pont előnye a bajnokságban azért némi megnyugvással töltheti őt el.

Az autósport és az autózás világából további érdekes írásokat találhattok itt is, http://www.alapjarat.hu/tech/8-versenylegenda-amit-mindenkepp-ismerned-kell/ . 

press_2f2017_08_can_podium_28402_29.jpg

A kétszeres rallycross világbajnok Petter Solberg végzett a második helyen, ezzel megszerezték a PSRX Volkswagen Sweden csapat kettős győzelmét is. Mint csapatfőnök nagyon elégedett a hétvége eredményével és megnyugvással tölti el a tudat, hogy több mint 100 ponttal vezetik a csapatbajnokságot. Csapatuknak jó terve van arra, hogy megszerezzék a világbajnoki címet mind a csapat mind az egyéni értékelésben és végső soron ez a fő célkitűzésük.

press_2f2017_08_can_solberg_28303_29.jpg

A Peugeot-Hansen csapat versenyzője Sebastien Loeb állhatott fel a dobogó legalsó fokára. Elmondta, hogy autója nagyon jó volt a hétvégén, de a VW Polók és azok pilótái túl jó hatásfokkal nyomultak.  

press_2f2017_08_can_atmosphere_28301_29.jpg

Az MJP Racing Team Austria versenyzője a svéd Kevin Eriksson következett a sorban, ő a negyedik helyen végzett a kanadai döntőben.

Az EKS csapat Audi S1 Supercarjával a finn Topi Heikkinen végzett az ötödik helyen. Ő az egyetlen versenyző a mezőnyben, aki a világbajnoki sorozatba 2014 óta tartozó Kanadai versenyen mindig döntőbe verekedte magát. A döntőben mutatott gyors rajtja miatt ő kapta meg a Monster Energy Super Charge Award díjat, de végül egy lassú defekt miatt lecsúszott a dobogós helyezések mindegyikéről.

press_2f2017_08_can_heikkinen_28202_29.jpg

A hatodik helyen elvileg a Peugeot-Hansen csapat másik versenyzője Timmy Hansen végzett. Az ő autója a döntőben szenvedett technikai problémákat minek köszönhetően nem is tudott célba érni.

A sportág uralkodó világbajnokának, Mattias Ekström Audijában az elődöntőben a kuplung akadékoskodott így ő csak az összesített hetedik helyéig tudott felérni.

press_2f2017_08_can_ekstrom_28202_29.jpg

A STARD csapat Lett versenyzője Janis Baumanis az összetett nyolcadik helyén végzett, a Hoonigan Racing Division versenyzője/főnöke Ken Block az USÁból a kilencedik helyezett lett, míg az ifjabbik Hansen fiú, a Kevin a tízedik pozíciót csípte el Peugeot 208-cal.

press_2f2017_08_can_block_28201_29.jpg

A mezőny egyetlen állandó Magyar versenyzőjének Lukács Csucsu Kornélnak most sem volt túl sok szerencséje. Bár elmondása szerint a KIA Rio Supercar megfelelően működött és a Q4-ben a rajt után az első helyen is állt, de aztán defektet kapott és a falnak is nekicsapódott, ami nem tett jót autója jobb hátsó futóművének. Ezzel megint elbukta a lehetőséget, hogy megpróbálja magát beverekedni az elődöntők valamelyikébe.  

press_2f2017_08_can_atmosphere_28302_29.jpg

A Cooper gumiabroncs gyártó által támogatott RX2 szériában a francia Cyril Raymond aratott rajt cél győzelmet. A belga Guillaume De Ridder lett a második, míg az amerikai Tanner Whitten ért célba a harmadik helyen. Kanadai győzelme után Cyril Raymond 14 ponttal vezeti az RX2 bajnokságot.

Egyéb érdekes hírek az autózás és az autósport világából, http://www.alapjarat.hu/tech/a-vilag-9-leggyorsabb-szarazfoldi-jarmuvei/

A rallycross VB pilótáinak bajnoksága az alábbiak szerint néz ki,

bajnoksag.JPG

A bajnokságba nevezett csapatok versenye pedig alább látható,

csapat_bajnoksag.JPG

Szöveg: Tommy

Fotók: http://www.fiaworldrallycross.com

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr9612726548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása