82 éves korában elhunyt Corrado Provera
WRC

Provera eleinte főleg a marketing szakmában dolgozott, többek között a Chrysler Olaszországnál majd a Chrysler Franciaországhoz került. Ezután a Talbot Lotus csapat rally és F1 részlegéhez került majd miután a Talbot mindenhonnan kivonult akkor került a Peugeot Sporthoz ahol a Jean Todt irányította Gr.B-s időszakban sikert sikerre halmoztak a Peugeot 205 T16-tal. Todt vezette a csapatot míg Provera volt annak PR felelőse. De 1986 végén ez a sikerszéria vége szakadt amikor betiltották a rallysportban a B csoportot.

cprovera.jpg

A Párizs-Dakar rally, a sportautó versenyek és Le Mans mellett az 1990-es évek közepén visszatért az F1-be, végül pedig először az F2-es Peugeot 306 KitCar-ral, majd, majd 1999-ben a Peugeot 206 WRC-vel tért vissza a rallysportba.

Corrado Provera 1998 – 2005 között irányította a Peugeot Sportot. Miután 1962 óta szolgálta a Peugeot-t különböző posztokon, Provera 2005 februárjában, a Svéd Rally után visszavonult, így a Peugeot Sport csapata a francia Jean-Pierre Nicolas kezébe került. Provera irányítása alatt a Peugeot 206 WRC-vel 2000 – 2003 között sorozatban háromszor nyerte meg a rallyvilágbajnokság csapatbajnoki címét, illetve a finn Marcus Grönholm 2000-ben és 2002-ben ugyanezen autóval megnyerte a rallyvilágbajnokság egyéni címét is.

Corrado Provera karizmatikus alakja volt a rally világbajnokság szervizparkjának. Ezt erősítette karakteres, sokszor szigorú arca és vastag szivarja a kezében vagy a szájában.

Halálával egy jól ismert arc távozott rallysport nagy csapatából. Nyugodjon békében!  

Szöveg: Tommy

Fotó: Peugeot Sport

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr2718251555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

süti beállítások módosítása