Megjelent az októberi WRC Közép Európa rally időterve!
WRC, WRC2, WRC3

Nyilvánosságra hozták az október 26-29. között első ízben megrendezésre kerülő Közép Európa rally, rallyvilágbajnoki futam időtervét.

Eddig is sok információ látott már napvilágot a három ország részvételével megrendezésre kerülő, Passau központú WRC futammal kapcsolatban, most az egyik legfontosabbat közölték az érdeklődőkkel és az érintettekkel, mégpedig a verseny időtervét.

Amiatt, hogy a versenyt három ország rendezi viszonylag szerteágazó lesz a futam logisztikája és pár lényeges pontban el fog térni a lebonyolítás a már jól megszokott egyen rally világbajnoki futamoktól.

unnamed_33.jpg

Az egyik újdonság az, hogy a bemelegítő shakedown szakasz, csütörtök helyett szerda reggel, délelőtt kerül megtartásra. A mezőny vélhetően csütörtök reggel elautózik Prágába, vagy tréleren odaviszik őket és ott 13:00-kor megkezdődik az ünnepélyes rajtceremónia. Ezután 14.05-kor a Prága déli részén lévő Chuchle Racecourse lóversenypályán lesz az első gyorsasági szakasz mely mindössze 2.44 km-t tesz ki. Után dél Bohémia felé indul a mezőny és 18.05-kor Klatovy városában vagy akörül lesz egy már 8.92 km hosszú gyorsasági szakasz. Azt ígérik a rendezők, hogy itt rendes infrastruktúra várja az érdeklődőket sok parkolóhellyel, mosdókkal, büfékkel.  Este 20.45 körül várható az első versenyautó érkezése a passau-i szervízparkba.

Pénteken reggel egy rövid szerviz után Csehország felé indulnak a versenyzők ahol három gyorsasági vár rájuk, 13.71 km, 24.29 km és 23.37 km hosszban. Ezeket kétszer kell teljesíteniük. A napi első gyorsasági 9:50-kor rajtol majd. Napközben nem lesz szervíz csak átcsoportosító és gumicsere zóna, utána délután a második versenykör, majd este 19:24-től szervízpark Passau-ban.

Szombaton ismét három gyorsasági vár rájuk, 16.02 km, 27.83 km és 11.88 km hosszban. Ezeket ismét kétszer kell majd teljesíteniük. Az első két gyorsasági Ausztriában lesz, míg a harmadik már Németországban kerül megtartásra. Szombaton reggel, napközben és este is lesz szervizlehetősége a versenyzőknek.

Vasárnap szokás szerint csak két gyorsasági vár a talpon maradt párosokra. Ezek 17.25 km és 16.37 km hosszúak lesznek, szintén kétszer kell ezeket teljesíteni. Az első ismét Ausztriában vár a mezőnyre, míg a második már Németországban. A második gyorsasági a második körben lesz a futam utolsó megmérettetése és egyben a külön pontokért is zajló power stage. Reggel lesz csak szervizlehetőség utána napközben két átcsoportosító is be van tervezve, majd 14:30-tól célceremónia Passau városában.

unnamed_4.png 

Az időtervet alább láthatjátok,

2023. október 26. csütörtök:

13:00   

Start ceremónia (Prága, CZE)

 

14:05

SS 01 – Velká Chuchle (CZE)

2.44 km of SS

18:05

SS 02 –Klatovy Circuit (CZE)

8.92 km of SS

20:45

Érkezés a szervizparkba, Passau (GER)

 

 

2023. október 27. péntek:

07:00

Szerviz, szervizpark Passau (GER)

 

09:50

SS 03 – Vlachovo Březí 1 (CZE)

13.71 km of SS

10:42

SS 04 – Zvotoky 1 (CZE)

24.29 km of SS

12:15

SS 05 – Šumavské Hoštice 1 (CZE)

23.37 km of SS

13:02

Átcsoportosító és gumicsere zóna, Prachatice (CZE)

 

14:32

SS 06 – Vlachovo Březí 2 (CZE)

13.71 km of SS

15:24

SS 07 – Zvotoky 2 (CZE)

24.29 km of SS

16:59

SS 08 – Šumavské Hoštice 2 (CZE)

23.37 km of SS

19:24

Flexi szerviz majd Parc Fermé, szervizpark, Passau (GER)

 

 

2023. október 28. szombat:

07:00

Szerviz, szervizpark Passau (GER)

 

08:15

SS 09 – Schärdinger Innviertel 1 (AUT)

16.02 km of SS

10:01

SS 10 – Mühltal 1 (AUT)

27.83 km of SS

11:05

SS 11 – Knaus Tabbert Bayerischer Wald 1 (GER)

11.88 km of SS

13:00

Átcsoportosító majd szervizpark Passau (GER)

 

15:15

SS 12 – Schärdinger Innviertel 2 (AUT)

16.02 km of SS

17:01

SS 13 – Mühltal 2 (AUT)

27.83 km of SS

18:05

SS 14 – Knaus Tabbert Bayerischer Wald 2 (GER)

11.88 km of SS

19:55

Flexi szerviz majd Parc Fermé, szervizpark, Passau (GER)

 

 

2023. október 29. vasárnap:

06:20

Szerviz, szervizpark Passau (GER)

 

08:06

SS 15 – Böhmerwald 1 (AUT)

17.25 km of SS

08:33

Átcsoportosító, Ulrichsberg (AUT)

 

09:35

SS 16 – Passauer Land 1 (GER)

16.37 km of SS

10:34

SS 17 – Böhmerwald 2 (AUT)

17.25 km of SS

11:01

Átcsoportosító, Ulrichsberg (AUT)

 

12:15

SS 18 – Wolf Powerstage Passauer Land 2 (GER)

16.37 km of SS

14:30

Cél / Pódium, Passau (GER)

 

Szöveg: Tommy

Fotók: https://centraleuropeanrally.eu/

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr3418198781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

süti beállítások módosítása