Idén is lesz Szilveszter rally a Hungaroringen

Idén is a Szilveszter rallyval zárul a hazai rally versenyek szezonja amit immár a 24. alkalommal rendeznek meg a Hungaoringen és annak szűk környezetében. Alább a futam hivatalos weboldalán található beharangozót olvashatjátok. 

rallyetabla.jpg

Fiatalít az idei Szilveszter Rallye – jöhetnek a juniorok.
Immár a 24. alkalommal rendezik meg december 27-e és 29-e között a Szilveszter Rallye-t a
Hungaroringen. A verseny össztávja 56 kilométer lesz, és jó hír az autóversenyek szerelmeseinek,
hogy ezúttal több még több kategória küzdelmeit figyelhetik majd a helyszínen a Mogyoródra
kilátogatók.
Mivel közeledik az év vége, így az autósport szerelmeseinek figyelme az immár 24. alkalommal
megrendezésre kerülő Szilveszter Rallye felé fordul, melyet a szokott időben és helyszínen, december
27-től 29-ig a Hungaroringen rendeznek meg. Ahogy eddig minden évben, így most is várható több
olyan újdonság, ami még inkább nézőcsalogató lesz az év utolsó napjaiban.
„A legfontosabb talán az, hogy ahogy tavaly, úgy most is lesz külső és belső kör, túlnyomó
többségében a 2021-es pályán versenyezhetnek a résztvevők” – fogalmazott Füredi András, a verseny
főszervezője.
Maga a verseny 28-án és 29-én a Hungaroring belső területén, illetve a közvetlen környékén lesz
megtartva, és akárcsak tavaly, idén is tartják magukat a rendeletben előírt 9.00 és 18.00 közötti
idősávhoz. A technikai átvételek és a pályabejárások 27-én lesznek, míg verseny december 28-án
reggel 9.00-kor indul, a 2022-es Szilveszter Rallye össztávja 56 km lesz.
„Ami komoly változás lesz a tavalyi évhez képest, hogy a kategóriák száma növekedni fog. Az egyik
változás az lesz, hogy lehetőséget biztosítunk a tizennyolc évnél fiatalabb korosztálynak is. Az
úgynevezett Junior kategóriában olyan fiatalok indulhatnak, akiknek már van valamilyen versenyzői
múltjuk, és a sprinten belül, a belső gyorsokon mutathatják meg magukat a nézőknek” – mondta el
Füredi András
Szintén megrendezik az idei Szilveszter Rallye-n a regularity kategória, azaz a veterán, illetve a
veteránkorú autók átlagtartó viadalát. A licenccel rendelkezők a teljes versenytávot teljesíthetik, míg
az amatőrök viadala csak a belső pályán és egy napon zajlik..
„Az idei Szilveszter Rallye versenykiírása december első napján kerül ki a verseny hivatalos honlapjára,
ahol a már eddig megszokott módon lehet majd nevezni december hatodika és tizenkilencedike között”
– árulta el a verseny főszervezője.

Belépőjegyeket itt lehet megvenni, https://totaljegy.hu/esemeny/szilveszter-rallye-2022/

A futam hivatalos weboldala pedig itt található: http://www.szilveszterrallye.hu/hu/koszontunk/?v=b7b82d2dc218

Szöveg: Szilveszter rally és Tommy

Rallytábla: Szilveszter rally 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr5418006326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása