Mads Östberg nyerte a Veszprém rallyt
ORB, Rally1

Múlt hétvégén, július 23-24. között, rettenetes melegben és szikrázó napsütésben zajlott az Országos Rally Bajnokság egyetlen murvás futama a 28. Székesfehérvár - Veszprém rally.

A Rally1-nek szombaton két murvás gyorsaságija volt melyeket kétszer kellett abszolválniuk illetve nap végére volt tervezve egy székesfehérvári városi gyorsasági szakasz, de azt a hirtelen jött szélvihar szó szerint elfújta, legalábbis a pálya nyomvonalát jelző műanyag ballonokat így a szakasz nem került megtartásra, nem lett értékelve. A szombati gyorsaságik hossza 48 km körül alakult.

Vasárnap pedig három gyorsasági várt a Rally1-re, ezeket szintén kétszer kellett teljesíteniük. A napi gyorsasági hossz majd 104 km-t tett ki míg a két nap alatt 152 km-t száguldottak végig a párosok. 

madso.jpg

A versenyen vasárnap részt vett a Rally2 mezőnye is, nekik öt gyorsaságit kellett teljesíteniük bő 85 km hosszban. 

A Rally1 mezőnyében mindössze 57 páros nevezett és most ismét rajthoz állt Bútor Róbert a Citroen C3 WRC-vel valamint Mads Östberg a Citroen C3 Rally2-vel illetve rajtuk kívül az élmezőny nagy része is képviseltette magát. Pálya szélén állva, nézőként értékelve a látottakat gyorsan és látványosan ment Bútor Róbert, Mads Östberg, Turán Frigyes, Vincze Ferenc, Velenczei Ádám és Klausz Kristóf majd a többiek. És nagyjából ezt mutatta a stopper is, Bútor hét gyorsaságit, Östberg két gyorsaságit míg Turán egy gyorsaságit nyert meg. A futamot nem meglepő módon a jelentős technikai fölényben lévő, de azt kiválóan használó Bútor Róberték nyerték meg, elvileg. Ugyanis Bútorék évente kb. két futamon állnak rajthoz és nem akarnak bekavarni a bajnokság alakulásába így mint az elmúlt futamokon mindig most is idő előtt leadták a menetlevelüket és nem álltak be a célba. A versenyt így a kiválóan versenyző Mads Östberg - Patrik Barth duó húzta be, második lett a Vincze Ferenc - Németh Gergely páros míg a dobogó aljára a Velenczei Ádám - Vánsza Zsolt kettős állhatott fel. Mint mindig a Veszprém rally idén is megtizedelte a mezőnyt, a rajthoz állt autókból mindössze 33-an értek célba. A Rally1 párosai az alábbi sorrendben értek célba,

r1_vege.JPG

butor_2.jpg

Ha a Rally1 mezőnyének 57 nevezett párosára sopánkodunk, hogy milyen kevés akkor a Rally2-be leadott 12! nevezésre nem tudom mit is lehet mondani, a siralmas talán jó kifejezés. Az első gyorsaságin már csak nyolcan jöttek le, a végére pedig öt páros maradt talpon, ért célba. A Rally2 mezőnyében nyert a Kocsis Imre - Henszelmann Zsolt kettős, második lett a Ruszkai Attila - Bodnár Attila páros míg a harmadik helyen a Tellér Antal - Tellér Antónia duó ért be. A végeredmény pedig az alábbiak szerint alakult,

r2_vege_1.JPG

Összességében, nézői szemmel egy jó hangulatú, látványos, de pokoli meleg verseny volt a 28. Székesfehérvár - Veszprém rally, reméljük lesz jövőre is.

Szöveg: Tommy

Fotók, eredmények: STom Fotó, rallylive.hu 

p911.jpg

kkr.jpg

tf_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr7517893359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása