Ma végre megjelent az október 7-10. között rendezendő 19. Rallylegend rajtlistája. E szerint 150 versenyzőpáros próbál szerencsét a San Marinói köztársaságban akik húsz különböző nemzetet képviselnek majd.
Az előzetes hírekhez képest nincs szembetűnő változás vagy újdonság, több világbajnok és nemzeti bajnok valamint közönség kedvenc és hobbysta áll rajthoz. A teljesség igénye nélkül, Miki Biasion, Gustavo Trelles, Franco Cunico, Francois Delecour, Paolo Diana, Frank Kelly, Simone Campedelli, Federico Ormezzano, Craig Breen, Gigi Galli, Tony Fassina, Loris Capirossi mind ott lesznek a csütörtöki gépátvételen. A versenyautó felhozatal is igen változatos lesz. Kezdve a 60-as évek Steyr-Puch-jával folytatva a 70-es évek sztárjaival mint például a Lancia Stratos, a 80-as évek B csoportos fenevadjai, a 90-es évek A csoportos és WRC autóiig eljutva egészen a jelenkor aktuális WRC autókig.
És persze a sok magyar indulóról sem feledkezzünk meg. Nagy Tamás, Gabura Krisztián, Vizelli Károly, Schubert István, Bihari Péter, Balázs Bence, Tóth Attila, Dudás István, Gaál Ferenc és Kelemen Csaba képviselik majd hazánkat. Schubert István Ford Fiesta R5-tel indul míg a többiek Ladával vagy BMW-vel így garantálhatónak tűnik a show műsor.
Természetesen sok más kiegészítő program és bemutató lesz. Kiállítanak majd egy Lancia Delta S4-et amit a B csoportot követő S csoportos versenyautóba tervezett biturbó Triflux motorral szereltek fel. Lesz egy manapság, a mai technológia lehetőségeinek igénybevételével épített A csoportos Subaru Impreza melynél megtalálhatjuk majd Piero Liattit is.
A Rallylegend egyik fő partnere a Sparco cég is képviselteti majd magát a legújabb ruházati és motorsport kollekciójával.
Sok minden egyéb információ megtalálható a verseny hivatalos weboldalán.
Rajtlista, http://www.rallylegend.com/images/2021/entrylistweb.pdf
Időterv, http://www.rallylegend.com/images/2021/rpg2021.pdf
Térképek, http://www.rallylegend.com/images/2021/map2021.pdf
https://www.google.com/maps/d/u/1/viewer?mid=1-Vy29ETeGIkH5w-efHp47wG7j-2A5Rxs&ll=43.945802279024214%2C12.46356250000001&z=12
Program, http://www.rallylegend.com/images/2021/programma2021.pdf
Szöveg: Tommy
Fotók: http://www.rallylegend.com/en/
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.