Irány a Mars!
Opel Dakar Team

szb.jpg

Baja a Marson – így nevezik a hétvégén tartandó sprint tereprali világkupa-futamot, amelyen rajthoz áll a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős. 
A magyar párosnak különleges kötődése van a helyszínhez, hiszen az Opel Dakar Team építette azt a marsjárót, amely szerepelt a Matt Damon főszereplésével leforgatott Mentőexpedíció című mozifilmben, így az a furcsa helyzet állt elő, hogy bár a csapat eltöltött jó néhány hónapot a Wadi Rumban, arról egyelőre nincs elképzelése, milyen lesz itt versenyezni.

A Jordán Baja a sprint világkupa-sorozat befejező futama, itt dől el, ki lesz a bajnok – méghozzá két és fél nap alatt, sivatagi pályákon. Egyáltalán nem megszokott egyébként, hogy ilyen rövid versenyt sivatagban tartsanak – az indulók maguk is kíváncsiak rá, mire számíthatnak. 

„Új országot fedezünk fel magunknak, ami mindig hatalmas élmény, igaz, Jordánia csak versenyzés szempontjából jelent majd újdonságot számunkra, hiszen itt forgatták a Mentőexpedíció című filmet, amelyen csapatunk szervizelte a marsjárót, amelyet Matt Damonnak épített – mondta Szalay Balázs. – A különleges rovert kombájn alapra építettünk pontos, 3D-s tervek alapján – a stúdió a NASA holdjárós terveit alakította át, s azt adta ide nekünk. Az volt az elvárás, hogy menjen a homokban, de az teljesen ránk volt bízva, hogy miként. Két hónap alatt már működött – a fóti homokbányában próbáltuk ki először –, három hónap alatt pedig teljesen kész lett. Úgy volt, hogy a forgatás után visszakapjuk, de a rendező végül eladta a jordán királynak, úgyhogy talán most újra láthatjuk. Persze, nem ez lesz a fókuszban, hanem maga a verseny, amely jó kombinációja lesz a sivatagi viadaloknak és a sprint világkupáknak.”

unnamed_3_9.jpg

A Baja a Marson egy rövid, 3 kilométeres szuperspeciál szakasszal kezdődik a Vörös-tenger partján fekvő Aqabában csütörtök este, pénteken és szombaton pedig a mezőny a „lovak közé csap”, és két vérbeli versenynapot teljesít a sivatagban. A szervezők két szakaszt jelöltek ki, pénteken egy 211 kilométeres és egy 80 kilométeres pályán teszik próbára magukat a párosok, szombaton pedig már „csak” a 211 kilométeres szelektív szakasz szerepel az „étlapon”. 

unnamed_2_10.jpg

Hogy nem lesz könnyű, az biztos, de a versenyzők legalább egy kicsit bemelegíthetnek a januári Dakar-ralira, amely hasonló körülmények között zajlik majd Szaúd-Arábiában. Érdekesség, hogy ez lesz a 38. ország, amelyben Szalayék megméretik magukat.

Szöveg és fotók: Opel Dakar Team

unnamed_5_6.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr4715125952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása