Mai születésnaposunk Daniel Sordo Castillo

dani-sordo_1_.jpg

Ma ünnepli harminckettedik születésnapját Daniel Sordo Castillo. 

Dani 2005-ben megnyerte az akkor még létező Junior Világbajnoki sorozatot egy Citroen C2 S1600-al.

742_sordo.jpg

Ezután került bele a nagy WRC mezőnybe és ez idő óta egy futamgyőzelmet szerzett, huszonkétszer volt második és tizennégyszer állhatott fel a dobogó harmadik fokára. 119 WRC futamon állt rajthoz és ezidáig 143 gyorsasági szakasz győzelmet szerzett.

1426_sordo.jpg

2006 és 2010 között a Citroen gyári versenyzője volt, itt Xsara WRC-t és C4 WRC-t vezetett. 2011-ben és 2012-ben a jobb sorsra érdemes szerencsétlen sorsú gyári Mini csapat tagja lett. 2013-ban egy évre visszament a Citroenhez ahol a DS3 WRC-vel megszerezte pályafutása eddig egyetlen futamgyőzelmét a Német ralin. Legjobb év végi összetett helyezéseit 2008-ban és 2009-ben érte el a Citroen színeiben, mindkétszer harmadikként végzett.

1454_sordo.jpg

2014-ben a rali VB-re visszatérő Hyundai csapathoz igazolt ahol nem teljes szezont teljesített ugyanis ebben az évben a Hyundai még kereste a következő évi állandó embereit. 2015-től teljes jogú és teljes szezonra szóló tagja lett a Hyundai Motorsportnak így jelenleg az i20 WRC-vel vitézkedve próbál minél jobb helyezéseket elérni.

134134_sordo03mex15cm302a.jpg

Pályafutása alatt pár alkalomtól eltekintve gyakorlatilag két navigátorral versenyzett, mindketten honfitársai, az egyik ember Marc Marti a másik Carlos del Barrio.

Szöveg: Tommy

Fotók: Hyundai Motorsport, intenet 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr527421226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

süti beállítások módosítása