A WRC3-as rallyvilágbajnok is indul a Rally Hungaryn!
ERC, Rally Hungary

A 2023-as WRC3-as rally világbajnok, 26 éves finn Roope Korhonen menedzsmentje a Rautio Motorsport bejelentette, hogy az idei havas, jeges Svéd rally VB futamon a WRC2-ben második helyen végzett fiatal pilóta rajthoz állhat az idei rally EB sorozat három murvás futamán is, melynek első felvonása a május 9-11. közötti Rally Hungary lesz!

493104887_654582634123649_8948035270985018479_n.jpg

Ezt követi majd a Svéd rally EB futam május 29-31. között majd a Lengyel verseny zárja ezt a sort a június 13-15-i hétvégén. Korhonen navigátora továbbra is Anssi Viinikka lesz.

Korhonen elmondta, hogy nagyon örül a lehetőségnek és nagyon várja már a futamokat, elkezdett belőlük felkészülni, ami egyelőre a régebbi versenyek videóinak elemzésével telik. Mindhárom futamon szeretne dobogós helyen végezni, de mivel még nem ismerni a nevezési listákat ezért nehéz jóslatokba bocsátkozni. Úgy látja a magyar és a lengyel versenyek lesznek az erősségei.

492499153_654583167456929_4669790026367358604_n.jpg

Korhonen Toyota Yaris Rally2-es autóján az MRF verseny gumijait fogja használni. Sokat tesztelte ezeket, aszfalton és murván is. Elmondása szerint elég jól megbarátkozott már a murva gumikkal, azokkal van már bizalma, szerinte azok versenyképesek lesznek.

A tavalyi finn rallybajnok autóját a lettországi Sports Racing Technologies fogja biztosítani és szervizelni.

Ezzel a három rally EB futammal elég zsúfolttá vált Korhonen naptárja. Május első hétvégéjén egy portugál futamon fog indulni, az azt követő hétvégén a Rally Hungaryn. Majd a Portugál rally VB futam következik, utána a Svéd rally EB, ezt követi a Szardínia rally VB futam és a Lengyel rally EB verseny zárja a sűrű tavaszi, nyár eleji programot.

korhoonen.jpg

Szöveg: Tommy és Rautio Motorsport

Fotók: Rautio Motorsport

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr9118846668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

Autósport fórum (1) BalatonParkCircuit (3) Barum rally (1) Central European Rally (2) Central Europe Rally (2) Ceredigion rally (1) CER Rally (2) Chile rally (2) Cross Country (1) Dakar rally (4) DTM (1) Eifel rally (3) ERC (105) Eric Camilli (1) Essen (1) ETCR (1) ETRC (3) EuroRX (22) FIA (7) Finn rally (2) Ford (1) Formula 3 (1) Formula E (1) Gigi Galli (1) Goodwood (2) GP Ice Race (1) GT Open (2) Győr rally (3) Herbst rally (1) Historic (25) Historic rally EB (3) Höljes (1) Horvát rally (6) HUMDA (1) Hungarian Baja (2) Hungaroring (5) Hyundai Motorsport (8) International GT Open (2) J-WRC (1) Japán rally (2) Jari-Matti Latvala (1) JML (1) Junior WRC (1) Kalle Rovanpera (2) Kamion EB (1) Közép Európa rally (2) Lancia Corse (3) Latvala (1) M-Sport (7) Magyar Autóklub (1) Martins Sesks (2) Matteo Fontana (1) Mecsek rally (1) Mikulás rally (5) MNASZ (47) Monte-Carlo rally (2) Monza rally (2) Monza Rally Show (1) MotoGP (2) Nitrocross (1) Nyi (1) Nyirád (17) Oliver Solberg (3) ORB (51) ORB1 (6) ORB2 (28) ORB3 (20) ORC (4) Orsák Rally Sport (1) Ott Tanak (1) Pikes Peak (1) Pirelli (1) Portugál rally (1) Rally (3) Rally1 (18) Rally1 ORC (1) Rally2 (2) Rally3 (3) Rallycr (1) Rallycross (11) Rallyle (1) Rallylegend (27) Rally 2 (3) Rally Croatia (5) Rally de Portugal (1) Rally di Roma Capitale (1) Rally EB (10) Rally Estonia (1) Rally Európa Bajnokság (5) Rally Hungary (7) Rally Japan (2) Rally Monte-Carlo (1) Rally raid (3) Rally Sardegna (2) Renault Sport (1) Róma rally (1) Roope Korhonen (1) RX (2) San Marinó (1) Skandivávia rally (1) Skoda Motorsport (1) Stowa (1) Superbike (1) Superenduro (1) Svéd rally (1) Szardínia rally (1) Szaúd-Arábia rally (2) Szilveszter rally (5) TCR (1) Techno Classica (1) Tereprally (1) Toyota (2) Toyota Gazoo Racing (8) WEC (1) World (1) WorldRX (19) WRC (295) WRC2 (155) WRC27 (1) WRC3 (99) WRX (3) WTCR (8) Zemplén rally (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása