Ilyen volt a 20. Rallylegend San Marinóban
Rallylegend

Október 13-16. között rendezték az immár 20. Rallylegend-et a San Marinói köztársaságban. A kerek évfordulót ünneplendő a szervezők megpróbáltak alaposan kitenni magukért, ez többségében sikerült is. A nagy ünneplésben az időjárás is megkegyelmezett nekik ugyanis annak ellenére, hogy már október közepén jártunk a tavalyi év után ragyogó, napsütéses, 22-25 fokos időjárás volt egész hétvégén.

20221013_165024.jpg

A szervezők idén is San Marinóba hívtak jó pár nagy bajnokot, köztük Juha Kankkunen-t, Walter Röhrl-t, Markku Alén-t, René Arnoux-t, Piero Liatti-t, Andrea Aghini-t, Giacomo Agostini-t, Giovanni Sala-t vagy Andrea Dovisioso-t. Ők inkább csak promóciós feladatokat kaptak illetve egy - két rövidebb közönségszórakoztató programon vettek részt. De a versenymezőnyben olyan emberkék indultak, mint Rui Madeira, Jari-Matti Latvala, Gustavo Trelles vagy „Lucky” Battistoli. Az előfutó Legend Stars-ban is komoly sztárparádé kerekedett. Miki Biasion Lanciával, P-G Andresson és Ole-Christian Veiby egy-egy rallycross Audi S1 Supercarral indultak, utóbbi kettő nagy parádét nyomott mindvégig. Hozta a szokásos jó formáját Paolo Diana a Fiat 131 Abarth-tal és Frank Kelly a Millington motoros Ford Escort MkII-vel. De itt kapott lehetőséget a korábbi gyári rally versenyző Harri Rovanpera is. És hát itt indult a 20. Rallylegend legnagyobb ásza is egy Gr.A-s Toyota Celica Turbo 4WD ST185-tel, minden idők legfiatalabb rallyvilágbajnoka a 22 éves Kalle Rovanpera! Egyértelműen ő volt a 20. Rallylegend legnagyobb ásza és ráadásul murvagumival abszolválta az aszfaltos utakon zajló Rallylegendet. Ez pedig az elvárásoknak megfelelően remek szórakozást nyújtott mindenki számára. Rovanpera már a verseny előtt elmondta, hogy itt csak a szórakozás lesz, nem a stopper ellen fog menni. Ezt maximálisan be is tartotta, hatalmas show-t csinált, rácáfolva egyúttal a sok okosra, akik szerint a mai fiatal rally versenyzők nem tudnának elbánni egy régi vágású rallyautóval! Kalle Rovanpera meghívásával nagyot húztak a rendezők mert ez volt az első alkalom, hogy az aktuális rallyvilágbajnok eljött a Rallylegend-re és ott végig száguldotta a hétvégét. Az elmúlt húsz év alatt rengeteg rallyvilágbajnok megfordult már a Rallylegend-en, többen jól is mentek, de az aktuális bajnok most először vett részt rajta.   

20221013_174615.jpg

A sok ismert nagy bajnok mellett több mint húsz országból 230 páros nevezett, belőlük választottak ki 180-at, mert logisztikailag ebben limitálták a résztvevők számát.

A verseny lebonyolítása egy igazi újdonságot tartogatott. Ez a csütörtök esti Eberhard time challenge volt, ami nem számított bele a versenybe és mind a 180 páros részt vett rajta. Ez gyakorlatilag két rövid „gyorsasági szakaszt” jelentett mely a versenyközpont elől rajtolt és több körforgalmat illetve egyéb szórakoztatónak és látványosnak ígérkező „részfeladatot” tartalmazott. A két rövid mért szakasz között pedig volt egy közúti összekötő is. Véleményem szerint a nagy akarásnak nyögés lett a vége ugyanis kintről nézve a 180 páros kb. 70%-a csak szenvedett a körforgalmakban és az egyéb csiki csuki részeken. A program 20:30-kor kezdődött és iszonyatosan elhúzódott az egész. Mi közel éjfélkor hazamentünk és akkor még hátravolt a 180 autónak legalább a fele. Ennél jobb volt, amikor 2019-ben és 2020-ban csütörtök esti programként a versenyközpont előtti körforgalom és a fenti főútnál lévő körforgalmak között ment oda-vissza a kiválasztott kb. 30 autó, akik viszont nem spóroltak semmivel és bátran, gyorsan, látványosan mentek.

eberhard_tine_challenge_rovanpera.jpg

A Rallylegend versenyközpontja a Rally Village mindig is híres volt a rengeteg programról, a vendéglátó helyekről, a szimulátorokról és a legkülönfélébb árusokról legyen az autómodell, csapatruházat, tuning és versenyautó felszerelések vagy bármi egyéb ami az autósporthoz, a rallyhoz köthető. Az idén mintha ezek az árusok is kevesebben lettek volna. Félreértés ne essék egy első bálozónak ez így is a paradicsom volt, de nekem kissé foghíjasnak tűnt a felhozatal.

20221014_145246.jpg

A verseny rendes programjában pedig az égvilágon semmi újdonság nem volt. Az unalomig ismert, de azért a megfelelő helyeken nézve látványos gyorsasági szakaszokat kellett teljesíteni a párosoknak. Péntek reggel volt a szokásos helyen és irányban a nem kötelező, bemelegítő shakedown szakasz, majd este szintén a szokásos két gyorsasági (a San Marino és az I Laghi) melyeket kétszer kell teljesítenie a párosoknak. A két kör között a már jól bevált, látványos és jó hangulatú átcsoportosítóval a San Marinói várban.

20221014_163315.jpg

Szombaton három gyorsasági (a látványos, tempós, hosszú, széles visszafordítókkal végződő La Casa, a jól ismert hosszú nyújtott jobbossal "végződő" Piandavello és a gyártelepi The Legend) szintén két körben várt a mezőnyre, ezekben sem találtunk semmi újdonságot.

És idén vasárnapra is maradt két gyorsasági (a gyártelepi The Legend és a nagy ugratós Le Tane) szintén két körben.

Sajnos bármennyire is igyekeztek kitenni magukért a rendezők a nézők tömegével egyre inkább nem tudnak mit kezdeni. A versenyzők számát korlátozhatják ugyan, de a nézőkét nem tudják és nincs is ezzel baj, ha kezelni tudják a tömeget, de nem tudták sem az idén, sem tavaly sem az elmúlt kb. 5-6 évben. Emiatt már péntek este a második gyorsaságin volt vagy fél óra csúszás amit az esti gyűjtővel összehoztak és a második kör nagyjából rendben lezajlott. A San Marinói várban végződő gyorsasági szakasz egyébként jó hangulatban zajlott látványos kanyarvételek közepette, a versenyautók hangjával alaposan felrázva az ott lakókat. A nézők számára is nyitott esti gyűjtő és az azt követő időellenőrző állomásra érkező autók, fent a San Marinói várban rendkívüli hangulatot varázsoltak.

20221014_115221.jpg

A verseny pontatlansága sajnos szombaton is folytatódott. Már a napi első gyorsasági rajtja is csúszott vagy fél órát, ami a harmadik gyorsasági (a napi első kör) végére már megközelítette a másfél órát. Nagyon béna ez így mert elveszi az ember kedvét az egésztől.

Vasárnap reggel én hazaindultam így erről a napról nincsenek személyes élményeim.

Az versenyautó felhozatal idén is elég színesre sikeredett. Sok Gr.A-s Subaru Legacy / Impreza, Toyota Celicák, BMW M3-asok, Mitsubishi Lancer Evo-k, régebbi és újabb WRC-k, Kit-Car-ok és egyre több R5-ös autó a mai világból. Sajnos egyre inkább kikopnak a régebbi 2,0 literes WRC-k és ami egyre inkább fájó az a B csoportos autók számának évről évre való csökkenése. Aki idén látta először élőben a Rallylegend-et biztos nagy élmény volt a rendezvény. Én idén voltam kint 14. alkalommal, én kicsit másképp látom ezt, van összehasonlítási alapom. Véleményem szerint az évek alatt semmi nem változott előnyére, nem mondom, hogy rosszabb lett, de jobb sem. A gyorsasági szakaszok nyomvonalán évek óta nem változtatnak semmit, ellenben agyonszabályozzák a nézők mozgását sokszor indokolatlannak tűnő szituációban és helyen is. Persze jobb megelőzni a bajt mert az alkohol és a könnyű drogok szép mennyiségben fogytak a pálya mellett és aki ezeket fogyasztja az jobb ha a pálya mellé van parancsolva és nem kóvályog be a száguldó versenyautó elé. Láthatóan a tűzijáték kereskedők is nagyot kaszáltak, mert ennyi petárdát, tűzijátékot, lángcsóvát rég láthattunk egy rendezvényen.

20221014_164913.jpg

A 20. Rallylegend-en mint az előző években mindig több kategóriába sorolták a résztvevőket. A Legend Starsban indulnak azok akiknek nem mérik az idejüket. Itt mehetnek a nagy „B” csoportos autók, itt próbálkoznak a gentleman driver-ek és sokan olyanok is, akik nem versenyezni akarnak hanem csak szórakoztatni. Idén ilyen volt Kalle Rovanpera, Alberto Battistolli, Paolo Diana, Frank Kelly, P-G Andersson vagy Ole Christian Veiby.

audi_1.jpg

A korábban Myth-nek hívott kategóriát idén átkeresztelték Classic-nak. Több géposztályban értékelték az itt indulókat, abszolútban a Jari-Matti Latvala - Janne Ferm kettős nyert a Toyota Celica ST 165-tel. Érdekes volt látni, hogy JML mennyire komolyan vette ezt a versenyt, mennyire nyerni akart, sehol nem színezte túl a dolgot, gyorsan és pontosan vezetett. Szükség is volt a pontosságra mert a mögötte második helyen befutó "Zippo" - Denis Piceno páros csupán 8,5 másodperccel maradt le a félelmetes hangú 1996-os Subaru Impreza-val. Harmadik helyen ért célba a Simone Romagna - Cristina Caldart duó az erőtől duzzadó 1990-es évjáratú Lancia Delta Integrale-val.

02_latvala_1.jpg

A Historic kategóriában a bolognai Simone Brusori, Enzo Zafferani San Marinói kettős nyert az 1981-es Porsche 911 RS-sel, végig dominálva a kategóriájukat és megismételve tavalyi győzelmüket. Második helyen végzet a francia Marc Valliccioni – Yoann Raffaelli duó egy 1986-os „A” csoportos BMW M3-mal. A dobogó legalsó fokára ért be az Alessandro Bonafè – Michele Pontini kettős egy 1981-es Porsche 911 Sc-vel. A kategória negyedik helyén végzett a San Marinói Loris Baldacci - Stefano Magnani páros egy 1980-ból származó Ford Escort RS-sel. Ők is a látványos és gyors versenyzők közé tehetők!

04_brusori_1.jpg

A WRC kategóriában nyert a Luca Pedersoli - Anna Tomasi kettős egy 2011-es Citroen DS3 WRC-vel, ők laikusként, a pálya mellől nézve is jól mentek, gyorsak voltak és látványosak. Második lett a 2017-es Ford Fiesta WRC Plus-szal a svájci "Il Valli" – Stefano Cirillo páros, míg a harmadik helyen a szintén svájci Mirko Puricelli – Nicola Medici ért célba egy 2011-es Citroen DS3 WRC-vel.

05_pedersoli_1.jpg

A Heritage kategóriában csak full eredeti, autentikus versenyautókkal lehet rajthoz állni. Itt mindennek korhűnek kell lennie, sem műszakilag, sem a dekorációt illetően nem lehet hiba az autókban. Itt a Mauro Argenti - Roberta Amorosa duó nyert Bolognából az 1969-es Porsche 911 S-sel akik végig dominálták a kategóriájukat a Rallylegend-en az elejétől a végéig. Második lett a Dino Fabbrica - Massimo Leonardi kettős egy 1974-es Porsche 911 3000-zel. A harmadik helyen ért célba a Roberto Nicelli – Matteo Cassinelli egy 1977-es Opel Kadett GTE-vel.

Összességében nézve jó mulatság volt ez a 20. Rallylegend még az olyan sokat látott, tapasztalt nézőnek is mint amilyen én magam vagyok. Kicsit trehány rendezésű, de azért mégis változatos és látványos mezőnnyel kiegészülve egy igazán kiváló rendezvényt raktak össze ismét a San Marinói rendezők.

A 20. Rallylegend-en készült képeinket itt tudjátok megnézni, https://m.facebook.com/100045905121067/albums/634362881437210/?paipv=0&eav=AfYTBSYCbObdXufKUhgMRR6KL0z-w3bh1FTy8te4_LveN9Ydp8FHCGCM-bJ03Veqs-A

Szöveg: Tommy

Fotók: Milbich Mária, www.rallylegend.com

20221014_152544.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr2717960634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása