Ott Tanak nyerte a belga rally VB futamot
WRC

Augusztus 18-21. között zajlott a rally világbajnokság aktuális fordulója a Belgiumban rendezett Ypres rally.

A futam aszfaltos utakon zajlott, a verseny lebonyolítása és időbeosztása az égvilágon semmi újdonságot nem hozott. Azaz csütörtök reggel bemelegítő shakedown szakasz majd pénteken négy gyorsasági kétszer teljesítve. A napi penzum 97 km-t tett ki, a leghosszabb napi szakasz majd 20 km-es volt.

Szombaton ismét négy gyorsasági várt a mezőnyre melyeket ismét kétszer kellett megfutniuk. Ez volt a verseny leghosszabb napja, bő 133 km várt a párosokra, a nap leghosszabb szakasza bő 22 km-es volt.

A befejező vasárnapon mindössze két gyorsasági maradt két körben, a napi versenytáv mindössze 51 km körül alakult, a hosszabbik szakasz is csak 13,3 km hosszú volt. Az Ypres rally gyorsasági szakaszainak össztávja mindössze 281 km-t tett ki.

tanak_2.jpg

A Pirelli erre a futamra is háromféle gumit szállított a versenyzőknek. A száraz és hosszú gyorsaságikra a P Zero RA WRC HA kemény keveréket ajánlották, míg a nedvesebb, hűvösebb időszakra, csúszósabb körülményekre a P Zero RA WRC SA puha keveréket gondolták jónak. A nagy vízhozamú esős körülményekre pedig a Cinturato RWBs Rain abroncs volt a választási lehetőség.  

previewbelgium02.jpg

A futam nevezési listáján 86 páros nevét olvashattuk, ez manapság megsüvegelendő mennyiség. A Rally1-es élmezőnyben semmi újdonság nem volt, 4 db Toyota Yaris, 3db Ford Puma és 3 db Hyundai i20 állt csatasorba.

Ideális esetben, ha minden jól alakult volna a Toyota finn szupersztárja Kalle Rovanpera már itt behúzhatta volna a 2022. évi világbajnoki címet, de mint oly sokszor máskor a ha-val kezdődő mondat itt sem ért sokat…

A három napon át, napsütésben, esőben száguldó versenyt a szinte holtpontról visszatérni látszó észt Ott Tanak – Martin Jarveoja kettős nyerte meg a Hyundai i20 N Rally1-gyel, megszerezve ezzel immár harmadik idei futamgyőzelmüket ezzel is bizonyítva, hogy nem kell őket még temetni és a Hyundai is versenyképes autó csak megfelelően kell megülni. Nekik volt defektjük, küzdöttek a pénteki esővel, de végül jól jött ki nekik a lépés. Csapattársai közül az idén rendes mélyrepülésben lévő Oliver Solberg – Elliott Edmondson kettős most megrázta magát és autótörés nélkül, végre a negyedik pontszerző helyen értek célba. Harmadik csapattársuk a helyi hős, a tavalyi futamot megnyerő és ezt is a 14. gyorsaságig vezető Thierry Neuville – Martijn Widaeghe páros a 15. gyorsaságin becsúsztak az út menti árokba ahonnan a nézők még kirángatták őket, de később fel kellett adniuk a napi küzdelmeket. Ők a szuperrally szabállyal vasárnap visszatértek, de mindössze a 20. helyig tudtak előre jönni, cserébe a power stage-n elért harmadik helyért plussz pontokkal vigasztalódhattak.

Sorban a következő csapat a Toyota volt. Náluk a világbajnoki pont táblázatot vezető Kalle Rovanpera a pénteki második gyorson lesodródott egy balkanyarban és rommá törte a Toyota Yaris Rally1-et. Annyi mákjuk volt, hogy egyrészt nekik sem lett semmi bajuk illetve, hogy az autó bukócső rendszere sem sérült meg így időt és pénzt nem kímélve az éjszaka során újra burkolták az autót és kicseréltek rajta mindent amit csak bírtak. Ennek köszönhetően Rovanperáék szombat reggel visszaállhattak a versenybe bár nagy tétje nekik már nem volt a bajvívásnak. Mindössze a 62. helyen ért célba, de megnyerte a power stage-t így öt pontot azért bezsebelhettek, ami a végelszámolásnál még jól jöhet. A legjobb Toyotás az Elfyn Evans- Scott Martin kettős lett, akinek nem akar összejönni a futamgyőzelem, ellenben az idén már negyedszerre végzett a második helyen. A futam harmadik helyén az Esapekka Lappi- Janne Ferm kettős végzett, akiknek ez az idei harmadik, harmadik helyezésük (szép mondat lett). Így a havas Svéd rally, a murvás Finn rally után most az aszfaltos Belga rallyn is dobogón tudott végezni. A negyedik Toyotás, Takamoto Katsuta és Aaron Johnston az ötödik helyen értek célba. 

elfyn_1.jpg

Nagy égés lett az M-Sport Ford csapatának az Ypres rally. Péntek este Craig Breen-ék az ötödik helyen állt, Gus Greensmith a hatodikon, míg Adrien Fourmaux-ék a nyolcadik helyen zárták a napot. A szombati kettes gyorson Breenék becsúsztak az út menti árokba ahonnan egyrészt nem tudtak kijönni másrészt ki is gyulladni látszott az autó, amit végül megúsztak. Köszönhetik ezt a mögöttük jövő csapattársuknak Greensmith-nek is, aki megállt nekik segíteni. Breenék így bukták a szombatot míg Greensmith egy túlcsúszás miatt esett vissza a 16. helyre. Greensmith ezután megütötte az autó bal hátulját aminek következtében elment a futóművük és már csak azt várták, hogy beérjenek vele a szervízbe. Fourmaux közben küzdött becsülettel a tőle elvárható 5-8. hely környékén mely után az ötödik helyen fordult szombat este. Greensmith is folytatta a napot, ő a sok hibának köszönhetően mindössze a 22. helyen állt a nap végén. Vasárnap a napi harmadik gyorson Fourmaux esett egy embereset így az ötödik helyről kellett feladnia a versenyt, az idén már sokadszorra. Greensmith még próbálkozott, de a hétvégi teljesítménye a semmit nem érő 19. helyre volt elegendő.  

gus2.jpg

Az Ypres rally végeredménye így alakult,

  1. Tänak - M. Järveoja - Hyundai i20 N Rally1 2:25:38.9
  2. Evans - S. Martin - Toyota GR Yaris Rally1 +5.0
  3. Lappi - J. Ferm - Toyota GR Yaris Rally1 +1:41.6
  4. Solberg - E. Edmondson - Hyundai i20 N Rally1 +3:28.5
  5. Katsuta - A. Johnston - Toyota GR Yaris Rally1 +6:06.1
  6. Lefebvre - A. Malfoy - Citroën C3 Rally2 +9:45.7
  7. Mikkelsen - T. Eriksen - Škoda Fabia Evo +10:03.8
  8. Rossel - V. Sarreaud - Citroën C3 Rally2 +10:54.8
  9. Ingram - C. Drew - Škoda Fabia Evo +11:20.8
  10. Gryazin - K. Aleksandrov - Škoda Fabia Evo +11:26.8

 A WRC2 kategóriát a S. Lefebvre - A. Malfoy kettős nyerte meg a Citroën C3 Rally2 –vel.

lefebvre_1.jpg

A WRC3-ban a legendás Patrick Snijers nyert Wim Soenens-szel a Ford Fiesta Rally3-mal. Itt a László Zoltán - Kürti Tamás kettős az ötödik helyen végzett.

Következő rally VB futam az Akropolisz rally lesz szeptember 8-11. között.

Szöveg: Tommy

Fotók: Hyundai Motorsport, Toyota Gazoo Racing, M-Sport Ford, Citroen Racing, Pirelli

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr2617914749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása