Hétvégén rajtol a Kamion Európa bajnokság
FIA, ETRC

Most hétvégén - június 11-13-án - a Hungaroringen rajtol a 2021. évi Kamion Európa bajnokság mely az idén a nézők számára is látogatható lesz. Annyi korlátozással találkozhatnak majd a kilátogatók, hogy a paddockba az idén nem lehet bemenni, de a célegyenes lelátó mögötti területen rengeteg kiegészítő programot ígérnek a szervezők. Valamint védettségi igazolvánnyal is rendelkeznie kell aki be akar jutni a ringre. Ennek ellenőrzése miatt szerintem lehetnek fennakadások a bejutás során, jó lesz időben indulni. 

kn_1.jpg

A belépőjegyekről és azok árairól itt találni információt,

https://www.gpticketshop.hu/European_Truck_Race_Championship/European_Truck_Race_Championship4.html 

Alább a hivatalos kommunikációt olvashatjátok, sok fontos és érdekes információval.

Huszonöt év után, 2015-ben tért vissza a kamion Európa-bajnokság mezőnye a Hungaroringre, és ahogyan az várható volt, a monstrumok csatája hatalmas közönségsikert aratott. S nem csupán a magyar sikerek miatt – amelyeknek Kiss Norbert révén örülhettünk –, hanem azért is, mert a nagy nemzetközi sorozatok közül ez az, amely a leginkább beengedi a nézőket a kulisszák mögé.

A szakágnak kétszeres Európa-bajnok magyar versenyzője van: Kiss Norbert a tavalyi szezontól kezdve újra magyar csapatban, egy 1150 lóerős, 5300 kilogrammos MAN-versenykamionnal száguld – méghozzá győzelmi esélyekkel. A tavalyi csonka szezonban a kevés verseny miatt nem hirdettek Európa-bajnokot (ha hirdetnek, Kiss Norberté lett volna a cím), ám a látottak bizakodásra adnak okot, s arra, hogy a magyar közönség hazai sikereknek tapsolhat majd a Hungaroring lelátóin június közepén.

Bár a paddock területe a járványügyi helyzet miatt idén nem látogatható, a lelátók mögötti területen az egész családnak szóló programokkal és érdekes látnivalókkal várjuk a nézőket. Lesznek kiállítók, közlekedésbiztonsági programok, ugrálóvár a gyerekeknek, modellautó-bemutató és színes gasztronómiai kínálat.

A JUNIOR jegyek 0-14 éves korig ingyenesek, de 0 forintos jegy váltása ebben az esetben is kötelező! 14 év felett normál belépő vásárlása szükséges. A kedvezményre való jogosultságot a rendezvényre való belépéskor ellenőrizhetik!

A gyerekek kizárólag felnőtt felügyelete mellett tartózkodhatnak a rendezvényen!

Az idei évben nincs lehetőség a Paddock területre való belépésre.

BELÉPÉSI ÉS JEGYPÉNZTÁR INFORMÁCIÓK

Szombat
Pénztár nyitvatartás 8:00 - 18:00
Kapunyitás 8:00
Vasárnap
Pénztár nyitvatartás 8:00 - 16:00
Kapunyitás 8:00
Általános információk
Nézők részére belépési lehetőségek 7-es, 8-as kapu
Jegypénztár 1-es, 7-es kapu

 

A Hungaroring térképe így néz ki a Kamion EB futam során, 

etrc_map.jpg

Az időterv pedig így fog alakult,

Szombat, 2021. június 12.
8:50 - 9:20 0:30 FIA ETRC Szabadedzés 1
10:05 - 10:35 0:30 FIA ETRC Szabadedzés 2
10:40 - 11:10 0:30 Nézői program Stunt Show
11:35 - 11:55 0:20 FIA ETRC Időmérő edzés 1
12:00 - 12:10 0:10 FIA ETRC SuperPole
12:10 - 12:45 0:35 Nézői program Stunt Show
13:45       FIA ETRC Formációs kör
13:50 - 14:20 0:30 FIA ETRC Futam 1 (11 kör)
14:25 - 14:55 0:55 Nézői program  Stunt Show
15:45       FIA ETRC Formációs kör
15:50 - 16:20 0:30 FIA ETRC Futam 2 (11 kör)
           
Vasárnap, 2021. június 13.
9:20 - 9:35 0:15 FIA ETRC Warm-up
9:40 - 9:55 0:35 Nézői program  Stunt Show
10:20 - 14:40 0:20 FIA ETRC Időmérő edzés 2
10:45 - 10:55 0:10 FIA ETRC SuperPole
11:00 - 11:25 0:25 Nézői program Waberer's felvonulás
11:25 - 12:00 0:35 Nézői program Stunt Show
12:35       FIA ETRC Formációs kör
12:40 - 13:10 0:30 FIA ETRC Futam 3 (11 kör)
13:15 - 13:45 0:30 Nézői program Stunt Show
14:35 -     FIA ETRC Formációs kör
14:40 - 15:10 0:30 FIA ETRC Futam 4 (11 kör)

 

Látogatási feltételek

A jelenleg érvényes jogszabályok értelmében a Kamion Európa-bajnokságon a nézők a következő feltételekkel vehetnek részt:

Azon magyar állampolgárok vehetnek részt nézőként, akik koronavírus ellen védettek. Ezt a védettségi igazolvány bemutatásával lehet igazolni (ezen igazolvány felmutatásán felül az érintett személy személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvány bemutatására is kérhető). 18 éven aluli kiskorúak, koronavírus ellen védett személy felügyelete mellett szintén részt vehetnek a rendezvényen nézőként. Kiskorúak esetén a hatodik életévét betöltött személy életkorát személyazonosító igazolványával, útlevelével, vezetői engedélyével vagy diákigazolványával lehet igazolni.

Nem magyar állampolgárok a nemzetközi megállapodások értelmében a következő országok által kibocsátott védettségi igazolvánnyal vehetnek részt a rendezvényen: Bahrein, Cseh Köztársaság, Észak-Macedón Köztársaság, Grúzia, Horvátország, Mongólia, Montenegró, Szerb Köztársaság, Szlovénia, Törökország. Ezen országok listája bővülhet, a legfrissebb információkat ezen az oldalon lehet megnézni (https://konzuliszolgalat.kormany.hu/utazas-a-vedettsegi-igazolvannyal). Azon országok állampolgárai, melyek nem szerepelnek a felsoroltak között, egy negatív magyar vagy angol nyelvű PCR teszteredmény bemutatásával - mely nem lehet korábbi mint 2021. június 10. – léphetnek be a rendezvényre.

Nem magyar állampolgárok az ország területére a következő feltételekkel léphetnek be: érvényes jegye van az eseményre és a határátlépést megelőző 3 napon belül elvégzett PCR teszt negatív eredményét tartalmazó magyar vagy angol nyelvű okirattal rendelkezik, mely dokumentumokat be kell mutatnia. Belépéskor az érkező személy egészségügyi vizsgálaton eshet át, amelynek tűrésére köteles. Amennyiben a felsorolt dokumentumokat nem tudja bemutatni, vagy az egészségügyi vizsgálat a fertőzés gyanúját állapítja meg, megtagadható az országba való belépés. Azon személyek, akik ezen feltételekkel lépnek be az országba, kötelesek Magyarország területét 72 órán belül elhagyni. Az elfogadott külföldi védettségi igazolvánnyal rendelkezők az igazolvány felmutatásával minden további feltétel nélkül beléphetnek Magyarországra.

Hangsúlyozzuk, ezek a jelenleg érvényes szabályok, amelyek a rendezvény időpontjáig változhatnak. A látogatási feltételeket a jogszabályok változása szerint folyamatosan frissítjük.

Várhatóan klassz nyári idő lesz a hétvége során, minden kilátogatónak jó szórakozást kívánok!

Szöveg, Tommy, www.hungaroring.hu

Fotók: http://fiaetrc.com, www.hungaroring.hu 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr5816586722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása