Szalayék Balázsék indulnak a Dakar rallyn!
Dakar rally

unnamed_1_14.jpg

Dakar a 25-ös jegyében! Szalay Balázs éppen 25 éve, 1996 januárjában állt rajthoz először a világ leghosszabb sivatagi megméretésén, s ha az ő és Bunkoczi László Dakarjainak számát összeadjuk, akkor ketten együtt most érik el a 25-öt, hiszen Szalay a 15., Bunkoczi pedig a 10. Dakarjára készül.

Igen, a fenti rövid matek azt jelenti, hogy az Opel Dakar Team párosa megméreti magát a 2021-es, Szaúd-Arábiában tartandó sivatagi show-n. Az utolsó pillanatban állt össze a háttér, ám az Opel Grandland X a profi szervizcsapatnak köszönhetően versenyzésrre készen várta a rajtot (a csapat már el is indult a behajózás helyszínére), a pilótának és a navigátornak pedig sohasem kellett kétszer mondani, hogy induljanak el a sivatagba.
„Huszonöt éve vettem részt az első Dakaromon, de azóta sem csökkent bennem az izgalom, amikor a sivatagi versenyzésre gondolok, és arra, hogy milyen lesz újra a dűnék között – nyilatkozta az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs. – Az utolsó pillanatban állt össze minden az indulásunkhoz, sokáig úgy tűnt, ki kell hagynunk a viadalt, de azután az vésztartalékokat is felélve mégis eldöntöttük: versenyzéssel ünnepeljük a huszonötödik évfordulót. Szaúd-Arábia ismeretlen terület lesz számunkra, ott eddig még nem versenyeztük, de úgy gondolom, hogy egy kicsit Abu-Dhabira, egy kicsit Jordániára és egy kicsit Katarra hasonlítanak majd a pályák – ezen országok közül az utóbbi kettőben versenyeztünk az idén és tavaly. A mezőny nagyon erős lesz, a menők közül mindenki indul, nekünk mégis az a célunk, hogy megjavítsuk az eddigi legjobbunkat, vagyis a huszadik helynél előrébb végezzünk.”
Szaúd-Arábia lesz a 41. ország, amelyben a páros versenyez, ismeretlen lesz a terep, ráadásul az idei Dakarból nem is lehet messzemenő következtetéseket levonni, hiszen a gyors pályák helyett az idén technikásabb szakaszokat jelöltek ki a szervezők, amelyek megnehezítik majd nemcsak a pilóták, hanem a navigátorok dolgát is.

unnamed_28.jpg

„Néhány rövid teszt kivételével gyakorlatilag február óta nem ültünk versenyautóban, úgyhogy az elsődleges cél nyilván az, hogy célba érjünk – fogalmazott Bunkoczi László. – Az autós mezőny valamivel kisebb létszámú, mint a korábbi években, viszont a színvonal nagyon magas, fel kell vennünk a versenyt a világ legjobbjaival. Szakmailag nagy kihívást jelentenek majd a szaúdi pályák, de amennyire lehet, próbálunk felkészülni rájuk. Összességében nagyon örülök, hogy egy ilyen nehéz év után megadatik, hogy elinduljunk a Dakaron – mindenképp siker, hogy össze tudtuk rakni az ehhez szükséges hátteret.”
Érdekesség, hogy a mostani versenyen Bunkoczi is belép a Dakar-legendák körébe – azokat a versenyzőket hívják így, akik legalább tíz Dakaron rajthoz álltak.
Nagy változás, hogy 2000 óta most először nem kíséri tévéstáb a csapatot, ám az Opel Dakar Team közösségi média felületein (Facebook, Instagram, youtube, dakar.hu) gondoskodunk róla, hogy szurkolóink továbbra is minden, a párossal kapcsolatos információhoz hozzájussanak.

unnamed_2_12.jpg

A 2021-es Dakart január 2. és 15. között rendezik meg Szaúd-Arábiában, az össztáv 7646 km, amelyből 4767 km a mért szakaszok hossza.
 
A Dakar 2021 nevezési listája itt található: https://storage-aso.lequipe.fr/ASO/motorSports_dak/dakar2021-engages-auto.pdf

Szöveg és fotó: Opel Dakar Team 

unnamed_3_10.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr7416334712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása