Most vasárnap lesz a Salgó rally!
ORB, MNASZ

salgo.jpg

Most vasárnap azaz július 19-én lesz az egynapos Salgó rally az ORB első idei versenye ahol rajthoz áll a Rally1, a Rally1 ORC, a Rally1 Historic és a Rally2 mezőnye is valamint ez lesz a Szlovák rally bajnokság első futama is egyben.

A sok mezőnynek köszönhetően népes versenyzőgárda fogja magát képviseltetni, annyira sok, hogy emiatt az időtervet is módosítani kellett, de a lényeg, hogy több mint 170 versenyautó vág neki az egynapos, három gyorsasági szakaszos Salgó rallynak. A Rally1 és a Historic mezőny háromszor, míg a Rally2 mezőny kétszer teljesíti majd a három gyorsasági szakaszt. 

A verseny eredményeit és időterveit az alábbi linken találjátok meg,

https://q8oils.rallylive.hu/salgo-rally-2020

A szokásos, informális ingyenes műsorfüzet pedig innen tölthető le,

http://www.duen.hu/info/Q8Oils_ITINER_SalgoRally2020_.pdf

104541596_3428446840499161_7619279779535513300_n.jpg

A verseny tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzottakat alább olvashatjátok:

Várva várt visszaszámlálás

„Március közepén nem gondoltuk, hogy júliusban megkezdhetjük a magyar bajnokságot, ezért köszönetet kell mondanunk mindenkinek, akinek ebben szerepe volt.” – fogalmazott a Steelvent Salgó Rallye felvezető sajtótájékoztatóján Adamovits Márk, a hétvégi esemény főszervezője, majd hozzátette: „a vírushelyzet végéhez közeledve a bizonytalan helyzet miatt a városok egyáltalán nem kapkodtak a rendezvények után, ezért igazán hálásak vagyunk Salgótarjánnak, otthont biztosít a szezonnyitónak.”
Adamovits Márk kiemelte: a szezon első versenye iránt mindig nagy az érdeklődés, ám most ez még inkább érezhető. A különböző bajnoki osztályokban több mint százhetven páros várja, hogy vasárnap összemérje az erejét.
A Steelvent Salgó Rallye nemzetközi verseny lesz, hiszen a szlovák bajnokság tagjai mellett lengyel és cseh egységek is érkeznek Nógrádba, az élmezőny pedig vetekszik ez Eb-futaméval, hiszen nem kevesebb, mint 27 R5-ös autó vág neki a kilenc gyorsasági szakasznak.
- Sokan leszünk az évadnyitón, de tekintettel kell lennünk a kialakult gazdasági helyzetre – ezt már Berényi Ákos, az MNASZ Rallye Szakág vezetője mondta el. – Éppen ezért preferáljuk az idejét és a gyorsasági kilométerét tekintve is rövidebb bajnoki futamokat. Annak viszont nagyon örülünk, hogy hatalmas az érdeklődés a Steelvent Salgó Rally iránt, ezt is bizonyítja, ha vírushelyzet miatt elmaradt futamok után mindenki ki van éhezve a versenyzésre.
Fekete Zsolt polgármesterként mindenben segítséget nyújtott a rendezőnek, navigátorként pedig a testközelből is átélheti, hogy milyen lesz egy nap alatt 120 kilométer gyorsasági szakaszt végigautózni.
- A körpályán még soha nem mentem, de egyébként ilyen hosszú szakaszon sem – árulta el Salgótarján polgármester. – Most ennek is eljön az ideje, annak pedig nagyon örülök, hogy a városunk lehet a szezonnyitó házigazdája. Igazi sztárparádé lesz, bízom benne, hogy mindenki jól érzi majd magát ezen a hétvégén.
A versenyzők már nagyon várják, hogy a rajtban a sportbíró visszafelé számoljon: 2018 abszolút magyar bajnoka jó előjelekkel várja az első bajnoki futamot, hiszen néhány nappal ezelőtt győzni tudott a Velenje Rallye-n Szlovéniában.
- Pozitív élményekkel érkeztünk meg Nógrádba, de a vizsgafeladat csak most következik – fogalmazott Hadik András. – Ezzel az autónkkal először a tavalyi nyíregyházi hétvégén mentünk, nagyon sok mindent újra kellett tanulnunk az MKII-essel kapcsolatban. Mostanra azonban úgy érzem, hogy kialakult egy szoros viszony, a technika versenyképes, mi pedig nagyon várjuk, hogy elkezdődjön a bajnokság.
Így van ezzel Lovász Pál és Kürti Tamás is, akik továbbra is saját csapattal, az i20-as, R5-ös Hyundai-al, de új design-al állnak rajthoz.
- Hosszú volt a szünet, amikor ismét beleültem az autóba azon is gondolkodnom kellett, hogy hogyan kell beindítani – mondta viccesen Lovász Pál. – Tegnap egy nagyobb, 120 kilométeres teszten vettünk részt, amelyre nagy szükségünk volt. Óriási lesz a Salgó Rallyn a mezőny, de bízunk benne, hogy egy fegyelmezett, pontos versenyzéssel sikerül versenyképesnek lennünk. Az biztos, hogy a verseny érdemi része a körgyorson dől majd el, ezért arra nagyon hegyeznünk kell magunkat.

sajt.jpg

Szöveg: Tommy és Salgó rally

Fotók: MNASZ

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr816012356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása