Ogier visszavonul 2020 végén
WRC

thumbnail_mg_9025.jpg

A hatszoros rali világbajnok francia Sebastien Ogier megerősítette, hogy 2020 végén visszavonul az aktív versenyzéstől. Ogier jelenleg a Citroen Racing-nél versenyzik, 2019-re valamint 2020-ra van érvényes szerződése és elmondta, hogy minden bizonnyal itt fejezi be aktív versenyzői pályafutását. Annál a csapatnál aki gyakorlatilag a nevelő csapata volt hiszen egy Citroen C2 S1600-zal vált először bajnokká majd 2008-ban a brit ralin mehetett először WRC-vel, akkor egy Citroen C4-gyel. 

A Yahoo Sports-nak adott csapat interjú keretén belül a WRC hatszoros világbajnoka megerősítette, hogy a 2020-as rali VB szezon végén befejezi a versenyzést, hogy idejét a családjának és más egyéb dolgoknak szentelhesse.

unnamed_1_10.jpg

Ogier-nak az idén két futamgyőzelme van (Monte-Carlo és Mexikó), de a pontversenyben csak négy pont hátrányban van Ott Tanak mögött. Tehát az idei bajnokság még nincs lefutva, ebből még meglehet a hetedik világbajnoki cím egy harmadik gyártó színeiben. Ha ez összejön Ogier-nak akkor Juha Kankkunen után ő lesz a második ember akinek három különböző gyártóval (4*VW, 2*Ford, 1*Citroen?) sikerült VB címet szereznie. 

Szöveg: Tommy

Fotó: Citroen Racing

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr3914990188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása