Kris Meeke is rajthoz áll a 16. Rallylegenden
Rallylegend

meeke_2.JPG

Közeledik a 16. Rallylegend, szép lassan nyilvánosságra kerülnek a résztevők nevei. A mai napi hivatalos anyag szerint a brit Kris Meeke visszatér a Rallylegendre!

Folyamatosan gyűlnek a 16. Rallylegendre a bajnokok nevei. Az idén az 50 éves Martini Racing jegyében zajló esemény első nagynevű résztvevője ki más lehetet volna, mint Massimo „Miki” Biasion, a hazaiak 1988-as és 1989-es rally világbajnoka. Utána derült ki, hogy San Marinóba látogat az egykori gyári versenyző Mikko Hirvonen és az aktív pályafutását töltő Craig Breen. Ma pedig kiderült, hogy a 16. Rallylegenden ismét rajthoz áll Kris Meeke. Ő egy pokoli gyors és látványos versenyző csak sajnos a megbízhatóságával voltak problémák ezért az idei Portugál VB futamon történt totálkár után a Citroen Racing menesztette őt.

180531_krismeeke_n.jpg

Meeke 1979-ben született, 2000-ben egy Peugeot 106-tal kezdett rallyzni, 2009-ben egy Peugeot 207 S2000-rel megnyerte az IRC sorozatot. 2014 óta versenyzett WRC-vel, azóta öt VB futamot nyert meg, az utolsó kettőt 2017-ben Mexikóban és Spanyolországban.

meeke_1.JPG

Nem kérdés, hogy őt és navigátorát Derek Brannigan-t nagy örömmel fogja fogadni a San Marinói közönség.

A versenyre szeptember 17-ig lehet még nevezni. Szinte biztos, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan idén is egy jó erős névsort lehet majd olvasni a rajtlistán a lehető legkülönfélébb gyártmányú és korú autók neve mellett.

Szöveg: Tommy

Fotók: http://www.rallylegend.com/it/, internet

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr3214225805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása