Jövőre is lesz DTM a Hungaroringen

Hétfőn ismertette a DTM szervezőcége a 2018. évi versenynaptárat. 

dtm-1510399049.jpg

A tíz hétvége kilenc helyszínen fog zajlani ugyanis tradicionálisan a Hockenheim ringen lesz a szezon nyitó valamint a szezonzáró futam is. Az elmúlt évekhez hasonlóan jövőre is két verseny lesz minden hétvégén.

Új helyszínként csatlakozik az olaszországi, a 2006/2007-ben átépített 4,2km-es Misanoi pálya. Ez az Adriai Riviérához közel, csak egy pár kilométerre délre van Riminitől. A másik pálya visszatérő helyszín a DTM sorozatba. Ez a Londontól dél keletre lévő Brands Hatch, ahol 2006 és 2013 között sorozatban nyolcszor járt a DTM bajnokság. Maga a pálya elég régi mert 1928-ban épült motorkerékpár versenyekre. 1964 és 1986 között 15-ször rendeztek itt Formula 1-es versenyeket is. A tradíciókban gazdag brit pálya valódi kihívás lesz mind a versenyzők mind a csapatok számára. Ez a két ország fontos piaca a DTM-ben szereplő három autógyárnak a BMW-nek az Audinak és a Mercedes Benznek.  

A németországi Hockenheim mellett a Lausitzring, a Norisring és a Nürburgring is állandó helyszínek a DTM naptárban, ugyanez elmondható a Hungaroringre, a hollandiai Zandvoort-ra és az ausztriai Spielberg-re is. 

A versenynaptár így fog kinézni,

2018-dtm-calendar.jpg

Szöveg: Tommy

Fotó: www.dtm.com 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr7513513485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása