He-Do Hankook Autós Gyorsasági Országos Bajnokság, Hungaroring

A 2016. Október 8-9-i hétvégén volt a Hungaroringen a He-Do Hankook Autós Gyorsasági Országos Bajnokság utolsó megmérettetése. A nagytúrások, vagyis az OB I.-es kategória, itt a 2000cm3 alatti és feletti autók versenyeztek valamint a formaautós (OB II. kategória) mezőny harcolt az utolsó bajnoki pontokért.

img_2617.JPG

OB I. kategória -2000 ccm, +2000 ccm- 1. futam

A nagytúrások első futamán abszolútban a pole pozíciót is megszerző Lekeny György rajt-cél győzelmet aratott remek, 1:47-es 1:48-as köridőket futva. A verseny végére Lekeny több mint 36 másodperces előnyt harcolt ki a második helyezett Fekete Dominikkal szemben. A harmadik helyre Fekete Zoltán futott be, aki az ötödik körig a második helyen állt, majd letöltötte áthajtásos büntetését, amit rossz rajt miatt kapott. A 2000 köbcenti alatti kategória élén az abszolútban hatodik helyezett Keszthelyi Vivien végzett. Az 1600 köbcenti alatti versenyutók között ifj. Ficza Ferenc lett a leggyorsabb.

Lekeny György: „Hála Istennek kisütött a nap, reggel az időmérőn még lehetett látni a gumik nyomait a pályán. Elég szépen felszáradt, így puhább gumit választottunk. Nagyon jó volt, mert biztosan megszereztem a pole pozíciót, utána pedig lehetséges volt egy kényelmes verseny.”

Fekete Dominik: „Igazából nem lett volna rossz a verseny, de a rajtot kicsit elrontottam. Ez volt igazából az első álló rajtom ezzel az autóval, aztán sokat forogtak a kerekek, ki kellett volna tapasztalni. A második körre szerencsére ötödiknek fordultam. Hamar visszaértem a harmadik helyre, sikerült utolérnem Zotyát, aki kapott egy büntetést, én pedig bejöttem a második helyre.  Ez a bajnokság szempontjából nem rossz, mert a matematikai esélyem még megvan. Másrészről nem örülök, mert aki előtt kettővel kellett volna végeznem, az előtt csak eggyel sikerült, de ilyen a technikai sport.”

Fekete Zoltán: „Elégedettek vagyunk az eredménnyel, mert ma reggel még technikai problémákkal küzdöttünk. Végre sikerült, összeállt az autó, és működött. Elkövettem egy amatőr hibát, a felvezető körnél korábban indultam el, ezért kaptam egy áthajtásos büntetést. Délután javítunk.”

Keszthelyi Vivien: „Jó volt a verseny, csak az a furcsa nekem, hogy nyilván így októberben nem meglepő, de elég hideg az aszfalt, öt fokos, és elég rossz, amikor a gumi teljesen meleg és csúszkálunk össze-vissza, nem tapad be az autó. Hiányoltam a Seatokat.”

Ifj. Ficza Ferenc: „Az eleje úgy-ahogy izgalmas volt, de mivel a kategóriatársaimnál gyorsabb tudtam lenni, a nagyobb kategóriánál meg lassabb, pont abban a lukban voltam, amikor a második-harmadik kör után már nem láttam az előttem meg a mögöttem lévőket. Mondtam is apának, hogy beszélgessünk már egy kicsit rádión… Ettől függetlenül mindig élvezem az országos bajnokságot, végül is itt kezdtem, és jó élmény itthon menni, annak ellenére, hogy kint megyek a vébén. Kint sokkal nehezebb a kommunikáció. Szeretem az autót is, már 2006 óta megyünk ezzel, apukám versenyzett még vele, én pedig már ötödik vagy hatodik éve hajtom. Csalódott vagyok azért picit, mert az erősebbik motor, ami tavaly felrobbant, nem készült el, de jövőre reméljük, meglesz, és két literben tudunk majd menni. Nagyon várom a ma délutáni két futamot, remélem, kicsit izgalmasabb lesz!”

He-Do Hankook Autós Gyorsasági OB X. futam, OB I. kategória:

  1. Lekeny György (Opció Kft., BOVI Motorsport) Renault RS01 27:17.708 perc
  2. Fekete Dominik (F&F Menedzsment Kft.) BMW Alpine +36.333 mp
  3. Fekete Zoltán (F&F Menedzsment Kft.) BMW Alpine +43.285 mp.

 

img_2476.JPG

OB I. kategória -2000 ccm, +2000 ccm- 2. futam

A nagy túraautók vasárnapi második futamán az első futamhoz hasonlóan Lekeny Györgyöt nem lehetett legyőzni, a rajttól a célig őrizte vezető helyét. Öt másodperccel volt gyorsabb a körideje a mezőny első felénél, és a verseny végére Lekeny több mint negyven másodperces előnyt halmozott fel a második helyen végző Fekete Dominik előtt. Fekete Dominik a hatodik körben előzte meg az addig a második helyen autózó Fekete Zoltán, és ez a sorrend megmaradt egészen a befutóig.

A két literesnél kisebb autók mezőnyében ma már másodszor Keszthelyi Vivien győzött, megelőzve a szlovák Ondrej Szilágyit és Bohus Sestakot. Ifjabb Ficza Ferenc most nem tudott befurakodni a nagyobb kategóriájú kocsik elé, autója a rajtnál feladta a harcot, ki kellett tolni a pályáról.

Az 1600 köbcentinél kisebb autók versenyében a Szlovákiából érkezett Ivan Lexa lett a legjobb, Füge Krisztián előtt, a harmadik helyet pedig György Anett szerezte meg.

Egy ütközés is történt a futamon, Bohus Sestak a tizedik körben oldalról belement Tóth Csaba Seat Leonjába – mindketten bejöttek a boxba, Tóth már nem tudta folytatni a versenyt, Sestak visszatért a pályára.

Fekete Dominik: „Küzdöttem az elemekkel. A rajtot most pont fordítva rontottam el, inkább visszafulladt az autó, ezt még össze kell raknom. Itt sok ment el... Utána igazából hamar fel tudtam jönni. Eltörött az üléskonzolom, elég libikókás volt így a futam, és persze fizikailag fárasztóbb. A matek még mindig megvan a bajnoki címre, de elég minimális, az utolsó versenyen múlik majd minden. Odarakjuk magunkat, aztán meglátjuk!”

Fekete Zoltán: „Igazából taktikai harc folyik a bajnoki címért, mindenki megpróbálja a legjobb opciót kihozni a versenyzésből. Sikerült jó rajtot fogni, a technikás részét a pályának kicsit elrontottam, így el tudott Dominik mellettem menni. Utána az volt a feladat, hogy védjem a pozícióját, ez sikerült.”

Ivan Lexa: „Nagyon tetszett a verseny, és természetesen nagyon elégedett vagyok az eredménnyel.”

He-Do Hankook Autós Gyorsasági OB XI. futam, OB I. kategória:

  1. Lekeny György (Opció Kft., BOVI Motorsport) Renault RS01 27:14.778 perc
  2. Fekete Dominik (F&F Menedzsment Kft.) BMW Alpine +41.553 mp,
  3. Fekete Zoltán (F&F Menedzsment Kft.) BMW Alpine +42.355 mp

img_2278.JPG

A nagy túraautók országos bajnokságának hungaroringi idényzáró futamát Lekeny György nyerte. A váltóproblémákkal küzdő Lekeny most nem rajt-cél győzelmet aratott, kis időre fia, Lekeny Márk, illetve a bajnoki címet célul kitűző Fekete Dominik is eléje került hosszabb-rövidebb időre, pár körre, vagy egy gyors előzés-visszaelőzés erejéig. Mindez Lekenyt nem akadályozta meg abban, hogy végül elsőként haladjon át a célvonalon, igaz, előnye csak 9.213 másodperc volt a második helyen befutó Fekete Dominikkal szemben. A harmadik helyet Lekeny Márk szerezte meg Bódis Kálmán és Keszthelyi Vivien előtt. Keszthelyi ezúttal is a legjobbnak bizonyult a kétezer köbcenti alatti kategóriában a szlovák Bohus Sestakot megelőzve.

Erre a futamra ifj. Ficza Ferenc is visszatért az aszfaltra. Az előző verseny tengelytörését orvosolták a szerelői, aminek meg is lett az eredménye: Ficza a mínusz 1600-asok között első lett a szlovák Ivan Lexa és Füge Krisztián előtt.

Lekeny György: „A harmadik futam nagyon érdekesen alakult, volt egy kis műszaki problémám, valamint nem tudtam felmelegíteni az elején a gumit... Később volt egy apróbb csörténk Dominikkal, de szerintem minden jó, ha a vége jó, jól érzetük magunkat. Az endurance-on indulunk a Márkkal, ő megy elöl, kértem, hogy maradjon bent jó sokat, mert én már öreg vagyok az endurance-hoz.”

Fekete Dominik: „Küzdős volt ez a futam. A matek úgy áll, hogy második lettem, tehát nem jött jól ki a lépés, remélem az érettségi azért ennél, kettesnél jobb lesz. Izgalmas volt, úgy éreztem, jót csatáztunk. Nem számítottam arra, hogy tartani tudom a Gyurit, mert megy az az űrhajó, és ő is nagyon jól megy azzal az autóval. Egyszer megelőztem, aztán egy körön belül vissza tudott jönni. Második lettem a bajnokságban, ami rossznak nem rossz, de mégiscsak jobb lett volna egy első hely. Túléljük azért...”

Lekeny Márk: „Nagyon jó volt a futam. Az elején faternak megint a váltójával volt gondja, és  nehezebben melegíti a gumijait, így másfél-két körre elé kerültem. Utána azért az ő tempója nem volt tartható az én autómmal. Ezután nagyon jót autóztam, senkitől sem zavartatva…”

Keszthelyi Vivien: „Ezen a futamon sikerült Bódis Kálmánt utolérnem, jókat csatáztunk. Remélem, az endurance verseny még izgalmasabb lesz.”

Ifj. Ficza Ferenc: „Az előző futamon eltörött a féltengelyem, ezért nem tudtam folytatni, de köszönöm apukámnak és a szerelőimnek, hogy megcsinálták az utolsó futamra az autót és rajthoz tudtam állni. A verseny második harmada felé most is volt egy kis technikai hibánk, ahogy adtam a gázt, úgy vibrált az autó, ezért inkább visszavettem a tempóból, hogy mindenképpen be tudjak érni a célba – legalább háromból kettőt fejezzünk be. Élveztem ezt a napot.”

He-Do Hankook Autós Gyorsasági OB XI. futam, OB I. kategória:

  1. Lekeny György (Opció Kft., BOVI Motorsport) Renault RS01 27:44.963 perc,
  2. Fekete Dominik (F&F Menedzsment Kft.) BMW Alpine +9.213 mp,
  3. Lekeny Márk (Opció Kft., BOVI Motorsport) Porsche 911 GT3 Cup +52.554 mp

img_2205.JPG

OB II. kategória 1. futam

Az évadzáró hungaroringi hétvégén a Formaautók nyitó versenyét nem sokkal a rajt után leintették, mert komolyabb mennyiségű olaj került a pályára. Major Bence Máté Formula BMW-je hibásodott meg és ontotta magából a káros folyadékot. A pálya takarítása után a biztonsági autó felvezetésével újraindult a verseny az addigi sorrendben, vagyis Rónai Tamás vezetésével. Egy körrel később Pödör Balázs átvette a vezetést márkatársától Rónaitól, akinek egy váratlan helyzetben kitört a hátsó futóműve, így a verseny feladására kényszerült. A meghibásodott autó elszállítása miatt ismét a Safety Car vezette a mezőnyt. Az ötödik kört már újra versenytempóban teljesítette a mezőny, ahol már egyre inkább kirajzolódott, hogy a majd egy esztendőt kihagyó Pödör Balázs cseppet sem felejtette el, hogyan is kell vezetni a Formula Renault-t. A legjobb köridőket teljesítő pilóta mögött azonban folyamatosan ment az adok-kapok Voluntér Balázs és Stern Roland között, végül a váltóval bajlódó Volunter szorult a harmadik helyre. Ez az eredmény viszont csak a leintésig volt aktuális, mert a sok pályaelhagyás miatt sokan időbüntetést kaptak, így a Formaautók versenyében Pödör, Turák és Balogh állhatott a dobogóra. 

Pödör Balázs

„Ez egy izgalmas verseny volt, mert elméletileg ebben az esztendőben én nem indulok, a héten tudtam meg, hogy ezen a hétvégén még is rajthoz állok. Tegnap éjszakáig dolgoztam, így csak ma érkeztem, és egy év után újra versenyautót vezettem. Furcsa volt visszaszokni, de van egy erős autóm és kis szerencsével sikerült megnyernem a futamot!”

Voluntér Balázs

„Igencsak izgalmas és egyben drámai futamon vagyunk túl, a második kör után félbeszakították, majd az új rajt is jól sikerült, az újabb Safety Car-nál viszont újra összerázódott a mezőny. Nem örültem neki, mert már kétszer kiépítettem egy viszonylag nagy előnyt, amit kétszer buktam el, de hát ez a verseny, benne van a pakliban. Nem sokkal később a váltóm elkezdett rosszalkodni és kidobálta a sebességeket, nem vette be felváltásoknál - az utolsó körben teljesen megadta magát, csak negyedik sebességben teljesítettem, emiatt elbuktam a kategória első helyet.”

Balogh Zsolt

„Számunkra nagyon kemény volt az egész év a folyamatos technikai hibák miatt. Most hál’ Istennek nem volt ilyen, igaz használt gumival tudtunk csak menni, ez nehezítette most a dolgom. Kemény küzdelmet vívtunk a Rolanddal, folyamatosan előzgettük egymást, a hibáiból egy pici előnyt tudtam szerezni. Sajnos a végére a tapadás hiánya miatt már nem tudtam tartani a lépést. Később mégis úgy alakult, hogy időbüntetést kaptak a többiek a pályaelhagyások miatt, így felállhattam a dobogó harmadik fokára.”

Turák László

„Nagyon élveztem az egész futamot, nem is gondoltam, hogy a harmadik helyre állhatok. A jó széria már a szabadedzéseken elkezdődött, folyamatosan gyorsulni tudtam, bízom benne, hogy ez az eredmény a hétvége további részében is folytatódni fog.”

img_2012.JPG

OB II. kategória 2. futam

Az idényzáró hungaroringi hétvége második Formaautós futamán a bajnoki címre hajtó Volentér Balázs egy magabiztos autózással behúzta az elsőséget, a verseny feléig az élen autózó Pödör Balázs elől. Az öreg rókának számító tapasztalt pilóta kezében abszolút benne van a vezetés, hiszen egy év kihagyás után, első futamát rögtön meg is nyerte, most azonban hiába tett meg minden tőle telhetőt, a Renault kuplungja rendetlenkedett, így elkerülendő a balesetet, inkább visszavett a tempóból és beérte az ezüstös pozícióval.

Volentér Balázs kategória győzelme mellett az abszolút értékelésben is jeleskedett, habár az első körben összeakadt a 76-os rajtszámmal induló Stern Rolanddal, a kontaktot követően Stern a verseny feladására kényszerült. A harmadik helyen ma immár másodszor a 2016-os esztendőben folyamatos technikai gondokkal küzdő Balogh Zsolt érkezett.

Volentér Balázs

„Izgalmas futamon vagyunk ismét túl, a második kanyarban volt egy kis koccanásunk, szerencsére az autó nem sérült meg túlságosan. Bár a futóművem kapott, ennek ellenére végig jó tempót tudtam diktálni, így a kategóriagyőzelem mellett az abszolút első helyet is megszereztem.”

Pödör Balázs

„Jól sikerült a rajtom, de nem akartam nagyon elmenni, hogy spóroljak a gumikkal és a motorral, mert az én autóm erősebb, mint a többieké. Néhány körrel később elkezdett rendetlenkedni a kuplung, beesett a pedál, aztán megint működött, aztán nem… Rizikós helyzetbe is kerültem, majdnem elszálltam, amikor a Volentér Balázs meg tudott előzni. Bízom benne, hogy orvosolni tudjuk a problémát a harmadik viadalra.”

Balogh Zsolt

„A második futamon egy jobb pozícióból, a harmadik helyről rajtoltam, ami nagyon jól sikerült. Majdnem az élre álltam, de a másik autó motorerőben sokkal erősebb volt, így elhúzott. Másodikként fordultam, azonban láttam, hogy mögöttem óriási csata van, igyekeztem elkerülni. Sajnos ezt a helyezést nem sokáig tudtam tartani, megelőzött Volentér Balázs. Innentől kezdve már csak az volt a célom, hogy megtartsam a pozíciómat, aminek nagyon örülök!” 

He-Do Hankook Autós Gyorsasági OB XI. futam, OB II. kategória:

  1. Volentér Balázs (Nívó Motorsport) Formula Renault 27:22.695 perc
  2. Pödör Balázs (F&F Menedzsment Kft.) Formula Renault +3.715 mp,
  3. Balogh Zsolt (HF Motorsport) Formula Renault +40.051 mp.

 

OB II. kategória 3. futam

Az évad utolsó Formaautós megmérettetésén a poleból Volentér indulhatott, majd Balogh, Turák és Stern. A nagy visszatérő Pödör Balázs autójának a második futamon elromlott a kuplungja, így a napvégi megmérettetést már csak a bokszból nézte.

A Formula Renault-ot irányító bajnokesélyes Rónai Tamás az első futamon pórul járt, kitört a féltengelye, amit csak a záró szakaszra tudtak orvosolni, így a 12 pontos előnyéből a verseny végére két pontos hátránya lett. Annak ellenére, hogy folyamatosan körről-körre növelte tempóját, ezért több körben is ő volt a leggyorsabb. Bezsebelte az első helyért járó pontokat, de a magyar bajnokságban így számára csak a második hely jutott. Volentér Balázs kiegyensúlyozott második helyével legmerészebb álma vált valóra, hiszen kategória elsősége mellé egy abszolút magyar bajnoki győzelmet szerzett. Stern Roland a hétvégén pályaelhagyásért sok időbüntetést kapott, így dobogóra csak az utolsó futamon állhatott.

Volentér Balázs

„Ennél jobban nem is alakulhatott volna ez a hétvége, a rajtomat kicsit elrontottam, csak harmadikként fordultam. Egy kis csatába keveredtünk Zsoltival, amiből én jöttem ki jobban, így át tudtam venni a kategóriában a vezetést és abszolútban a második helyet. Onnantól kezdve próbáltam ellépni a többiektől, illetve láttam azt, hogy tudom egy kicsit kergetni a Tomit. Ezzel a kategória-elsőséggel megkoronáztuk a bajnoki címünket és az abszolút második hellyel megnyertük az abszolút magyar bajnoki címet, ami nem gondoltam, hogy megnyerhetünk, még hihetetlen!” 

Rónai Tamás

„Az első versenyen kiestem és a második futamon sem tudtam sajnos rajthoz állni. A hétvégét 12 pontos előnnyel kezdtük meg, amiből a nap végére két pontos hátrány lett, amit nagyon sajnálok, hiszen csak egy kis csavaron múlt a bajnoki cím sorsa. Most a magyar bajnoki cím nem sikerült, de azt szeretném elmondani, hogy a Zóna és az osztrák bajnokság viszont igen! Két bajnoki címet szereztünk idén, ez most sajnos nem sikerült. Az utolsó versenyt megpróbáltam hibátlanul megcsinálni, hogy biztonságban behozzam az autót, ne menjek olyan manőverbe, ami esetleg veszélyeztethetné. Így is millimétereken múlt, hogy nem lett hasonló baj, mint a nyitó körben. Ez a záró futam arra volt jó, hogy megköszönjem a csapatnak az egész éves munkát!”

Stern Roland

„Jó verseny volt, habár a végére kicsit belassultam, unatkoztam, mert nem tudtam részt venni az előttem zajló harcban. Az egész éves rajtgyakorlatom meghozta eredményét, ma már nagyon jókat rajtoltam, jövőre újra támadunk!”

Balogh Zsolt

„A harmadik helyről indulva egy jó rajttal egy időre át is vettem a vezetést, de hátulról megérkezett az erősebb Renault. Egy kis ideig tudtam csak tartani Rónai Tomit, mert motorerőben és gumiban mi általában alulmaradunk. Tisztában vagyunk vele, hogy technikailag mi hol állunk, így nagyon örülünk ennek a harmadik helynek is, ezt kérte a csapat is. A lényeg, hogy „hazahoztam az autót” és kiautóztam, ami bennem volt.” 

He-Do Hankook Autós Gyorsasági OB XI. futam, OB II. kategória:

  1. Rónai Tamás (F-2 Silver Racing) Formula Renault 27:10.832 perc
  2. Volentér Balázs (Nívó Motorsport) Formula Renault +1.084 mp
  3. Stern Roland (F-2 Silver Racing) Formula Renault +14.912 mp,

 

Szöveg: Papp Zsuzsa

Fotók: www.gyorsasagi.com 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr8511802627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása