Nani Roma nyerte a 21. HunGarian Baját
Hungarian Baja

Festői környezetben, impozáns rajtceremónia nyitotta meg Várpalotán a Thury-vár előtt a HunGarian Baját. A három napos rendezvényre immár 21. alkalommal gyűltek össze itt a tereprali nagyjai. Az autósok számára a Baja idén is az Európa-kupa része, míg a motorosok, quadosok a Baja világkupában gyűjthetik a pontokat.

A 515,85 kilométer össztávú versenyen 383,77 kilométer volt a két szelektívből és egy prológból álló mért szakasz, aminek a kötelező programok után 27 motoros és 52 autós vágott neki. Azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen múltú futamot nehéz évről-évre megújítani, de a verseny fő szervezőjét, Garamvölgyi Zoltánt épp ez inspirálja arra, hogy mindig valami újdonsággal rukkoljon elő. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez most is sikerült. Idén visszatértünk kicsit a kezdetekhez, az ikonikusnak számító lőtér újra szerepel a programban – ez a szakasz méltán kedvence a mezőnynek. A HunGarian Baja most visszatérő különlegessége egy tizenöt éve nem használt komolyabb hurok, amelyet a verseny régi motorosai igencsak hiányoltak, az újonc szereplők pedig kíváncsian vártak.

naniroma.jpeg

A Várpalota környéki katonai terület hatalmas ugratói, ritmusváltásokkal teli tempós szakaszai igazi kihívást jelentettek a versenyzőknek. Ez a színes és változatos terep sokakat megihletett és versenyre hívott: óriási büszkeség, hogy az M-Sport és a Ford Performance közös szülöttét a Ford Raptor T1+-t itt vetették be első alkalommal versenykörülmények között. Ezt a csemegét a Fordos csapat még azzal is fokozni tudta, hogy nem mást ültetett a kormány mögé, mint a kétszeres Dakar-győztes Nani Romát, aki nem mellesleg kétszer volt a HunGarian Baja abszolút győztese. A spanyol legenda és csapata a 2025-ös Dakarra itt készült, és nagy örömmel vett részt ebben a hatalmas projektben, ezzel az ikonikus márkával.

A Dakar-győztes mellett a 2022-es portugál Európa Kupa bajnok João Ferreira is rajthoz állt, aki jelen pillanatban vezeti a bajnokságot. „Mindehhez az kell, hogy ilyen összetett csapat álljon mögöttem, mint ami van. Így szelhetjük át a leggyorsabban a célszalagot.” – nyilatkozta Ferraira a verseny előtt. Az autósoknál nem hiányozhattak a kategória éllovasai sem, mint például João Diaz, aki a Challengerben áll az élen, és az Italian Baja-n elért győzelme után a HunGarian Baja elsőségére hajtott, vagy Fidel Castillo Ruiz, aki a tereprali mellet a pályaversenyeken is sikeres.

A magyar színeket az Európa Kupa mezőnyében a T1-seknél Lónyai Pál, a T3-asoknál Trébitsch Miklós, a T4-eseknél pedig az új Yamahát bemutató apa-fia páros Lukács András és Csucsu képviselték.

A motorosok/quadosok versenyében elindult a portugál többszörös Európa-bajnok és világkupa győztes Pedro Bianchi Prata, aki már több ízben tiszteletét tette a Baja magyar állomásán. A spanyol Bajáról érkező versenyző igazi veteránként indult, mindent megtett annak érdekében, hogy a tavalyi harmadik helyét előkelőbbre cserélje. A FIM pódiumra vágyott a magyar Hodola Richárd is. Az egyesült arab emírséget képviselő Mohammed Al Balooshi is rendszeres résztvevője a Baja Világkupának, és itt volt az első világbajnoki címet nyert indiai motorosnő, Aishwarya Pissay is.

A verseny központja a Thury vár volt, ide tért vissza körről körre a mezőny, pénteken és szombaton különleges zenés programok, meglepetések várták a nézőket.

grajekwlodzimierz.jpg

Harc az első helyért – Nani Roma az élen a 21. HunGarian Baján

A 21. HunGarian Baja első versenynapját a spanyol legenda, Nani Roma teljesítette a leggyorsabban, aki itt tette először próbára a vadonatúj Ford Raptort. A spanyol legenda összességében elégedett volt a körülményekkel. „Az első kör nagyon pozitív volt, jó alapot adva a folytatáshoz. A csapat remekül dolgozott, az autó jól teljesített, így összességében egy jó napot zártunk – értékelte a HunGarian Baja pénteki napját Nani Roma, aki a világ azon három versenyzője közé tartozik, aki motorral és autóval is győzni tudott már a legkeményebbnek kikiáltott tereprali versenyen, a Dakaron.

A portugál João Ferreira -Filipe Palmeiro páros az Európa-kupa összetett versenyének élén állva érkezett a magyarországi állomásra, hogy tovább gyűjtögesse pontjait. Ez eddig sikerült, a Fordos csapat után ők állnak az élen több mint két perces előnnyel. „A második alkalommal vagyunk itt Magyarországon. A pályák szokás szerint fantasztikusak, szuper buckásak, gyorsak voltak, amit nagyon élveztünk, különösen az utolsót” – mesélte fülig érő szájjal Ferreira. „Holnap igazi csata várható, ezért kicsit állítottunk az autón, és az a cél, hogy hozzuk ki magunkból a maximumot. Megpróbáljuk növelni az előnyünket az Európa-kupában és utolérni Nanit”- tette hozzá a portugál éllovas.

Az összetett harmadik helyére a Toyota Hilux-ot irányító Francisco Barreto-Carlos Silva kettős zárkózott fel. „Másodikak vagyunk, de az első helyre pályázunk. Holnap 160 kilométert autózunk, mindent megteszünk, hogy sikerüljön.” – nyilatkozták a nap végén a versenyzők.

A Challenge kategóriában, az Otavio Sousa – Valter Cardoso brazil kettős volt a leggyorsabb. Ők is először vannak Magyarországon, számukra az első nap ideális próba volt. A kategória második helyén a portugál João Dias áll.

martimventura.jpeg

A legjobb magyar Lónyai Pál a tizedik helyen ért célba, ő az ULTIMATE kategóriájában az ötödik helyet szerezte meg. A több mint tíz éve versenyző pilóta, aki itt kezdte terepralis pályafutását, ezt a helyezést reális eredménynek tartja ebben az erős mezőnyben.

A magyar tereprali bajnokság állandó cseh szereplője, Miroslav Zapletal, aki minimális alvással indult a pénteki versenynapnak, jelenleg az első helyen áll a TROB kategóriában Molnárék előtt. „Nem gondoltuk, hogy ilyen jól szerepelünk, mert nem kockáztattunk, kényelmesen autóztunk. Egyelőre ismerkedünk az autóval, állítgatjuk a futóművet. Most már kevesebbet tankoltunk, és a rugós tagokon is állítottunk, mert korábban picit leért a kocsi hátulja.” –mesélte a mai napról a Can-Am R-es páros.

A motorosok világkupa-versenyét Martim Ventura nyerte meg. A Husqvarna-val versenyző pilóta annak ellenére is az élen végzett a pénteki napon, hogy motorjával akadt némi problémája. Őt honfitársa David Megre követi, harmadikként Mohammed Al-Balooshi teljesítette a szakaszt.

A legjobb magyar motoros Hodola Richárd volt, aki a hetedik helyen végzett a FIM-értékelésben. Ő a balesete után tért vissza egyik kedvenc versenyére, amin nem titkolt szándéka felállni a dobogóra.

A quadosok mezőnyében Wilkolek Marcin fordul elsőként a szombati napra.

A pénteki versenynap erősen megtizedelte a 21. HunGarian Baja mezőnyét, de a terepraliban ez egyáltalán nem szokatlan, a versenyzők pedig szeretik a kihívásokat. A prológ utáni első szakasz még a tapogatózásé volt a kora délutáni órákban, az utána következő szakaszokon azonban már bekeményítettek az autósok és a motorosok, hol bírta a figyelem és a technika a tempót, hol nem. A nap folyamán egyetlen veszélyesebb kiesés történt, Kus Adam G Rally OT3-as autója kigyulladt. Csucsuéknak két defektjük volt, de csak egy pótgumiszettet vittek, ezért kellett kiállniuk a szakaszról, ami sajnos már hagyománynak mondható, hiszen eddig egyszer sem ment zökkenőmentesen a hazai Európa-kupa futam. Igazából nekik nem is kellett volna annyira spórolniuk a súllyal, mert a Yamaha kicsit könnyebb, mint a többi autó. Ők most begyűjtik a büntetést, holnap visszatérnek a versenybe. Trébitschéknek kitört a gátlójuk a nyolcadik kilométernél, ezért kellett kiállniuk az első szakaszon.

Szombaton a Várpalota, Gyulafirátót és Újmagyar környéki pályákon folytatódik a küzdelem.

Az Európa-kupa éllovasa nyerte a 21. HunGarian Baját

Tesztnek és versenynek is kiváló volt a 21. HunGarian Baja. A Várpalota környéki Európa-kupa futamra a világ számos országából érkeztek versenyzők, hogy igazán változatos körülmények között tegyék próbára magukat és versenygépeiket.

Nani Roma tesztelni jött Magyarországra, ezért eredménye a 2025-ös Ford Raptorral nem számított bele az összetett értékelésbe, azonban teljesítményével abszolút az élen járt. Csodájára jártak annak, ahogyan a spanyol bajnok a sivatagi kalandra, a Dakarra készülő új technikát terelgette.

A Joao Ferreira-Filipe Palmeiro és a Mini alkotta trió végig magabiztosan uralta a terepet és a 2022-es harmadik helyét most győzelemre cserélte. Ez várható volt, mert a Minis kettős folyamatosan fülig érő szájjal versenyzett, és imádta a változatos vonalvezetésű, buckás és gyors szakaszokat. Ezzel az abszolút elsőséggel a portugál páros az Európa-kupa értékelésében tovább növelte előnyét.

A harmadik helyre Grajek Wlodzimierzék léptek fel, miután az első napi dobogós Francisco Barretoékat diszkvalifikálták nem megengedett szervizelés miatt. A legjobb magyar a Lónyai Pál-Tóth György duó lett, Porschéval, ők a hatodik idővel érkeztek a célba.

ferreira_0809.jpg

Nyilatkozatok a verseny végén:

Nani Roma – Alex Haro (Ford M-Sport) Ford Raptor: „Jó volt, élveztük az autót és a jó időt. Jó élményekkel és élményekkel fejeztük be a versenyt. Sok néző volt a pályák szélén, boldogok vagyunk. Igazán jó teszt volt ez a verseny az új autónak, a Ford Raptor T1+-nak, jól is működött. Tovább kell fejlődnünk.”

Joao Ferreira – Filipe Palmeiro (X-Raid Mini JCW Team) Mini John Cooper Works Rally Plus: „Ma a tegnapi pályán mentünk végig az ellenkező irányban, csak ma több kilométert autóztunk. Annyira nyomtuk, amennyire tudtuk, azonban annyira nem tudtunk menni, mint Nani, aki ma szupergyors volt. Az Európa-kupában ez nem rossz eredmény, de ezt a versenyt azért meg szerettük volna nyerni. Tovább kell dolgoznunk, hogy tartsuk magunkat a versenyben.”

Lónyai Pál – Tóth György (LP Racing Kft.) LPR Porsche Macan: „Nagyon boldog vagyok, jó munkát végeztünk, jól versenyeztünk. Itt vagyunk a sokkal nagyobb költségvetésű csapatok között, örülünk.”

Molnár Balázs – Molnár Gabriella (M1 Autó- és Motorsport Egyesület) Can-Am: „Az autó nagyon jól vizsgázott az első versenyén, nagyon boldogok vagyunk. Nagyon élveztük a versenyt.”

Liszi Norbert – Kapitány Dorottya (M1 Autó- és Motorsport Egyesület) Can-Am:: „Az utolsó szakasz tetszett nekünk a legjobban. Tegnap megvolt az első defektünk és az első kerékcsere is, ami kicsit kizökkentett minket. A legnehezebb tegnap este volt, amikor sötétben, porban kellett menni az erdőben. Mentünk volna tovább, de most ez van. Még tanuljuk ezt az egészet, ez az első idényünk.”

Kánnár Szilárd – Béres Dávid (Garilla Racing Kft.) Can-Am: „Ha nincs a tegnapi defekt, jó időnk lett volna. Az ötvenedik kilométernél mondtam is Dávidnak, hogy nem fékezünk, nem megyünk úgy be a kanyarokba, nem fékezünk ki. Sajnos ma csak a neutrális zónáig jutottunk.”

A 21. HunGarian Baja végeredménye az alábbiak szerint alakult:

  1. Nani Roma – Alex Haro, Ford Raptor 4:02:58,1 óra
  2. Joao Ferreira – Filipe Palmeiro, Mini John Cooper Works R.P. +01:36,4 perc
  3. Grajek Wlodzimierz – Michal Goleniewski, Toyota +23:15,3 perc

…7. Lónyai Pál – Tóth György, LPR Porsche Macan                             +41:04,9 perc

Szöveg és fotók: Hungarian Baja official

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr4918464425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

süti beállítások módosítása