Herczig Patrik 2022-ben a rally Európa bajnokságban versenyzik
ERC

Herczig Patrik és Bán Viktor 2022-ben a Rally Európa-bajnokság Clio Trophy kategóriájában indul ebben a szezonban. Az ERC öt futamán kiírt kupában egyforma Renault Clio Rally5 versenyutókkal indulnak a résztvevők.

Az év második ERC versenyén, az Azores Rallyn Herczig Patrik és Bán Viktor számára is megkezdődik a rally szezon. A páros a tavalyi Rally Hungaryn már megismert Toksport WRT csapattal versenyez majd a Clio Trophyban.

herczigp_erc_cliotr_22-1370x909.jpg

„Autóversenyző szempontból egy kicsit unalmas volt a tél. Minden nap visszaszámoltunk, mikor állhatunk már rajthoz. Az elmúlt hónapokban azonban többféle opciónk is volt, hol tehetjük ezt majd meg. Volt A, B, C verziónk, de a pulzusunk akkor ugrott igazán nagyot, amikor végre összeállt, hogy az Európa-bajnokságon mehetünk és ráadásul egy teljes évet. Ezt óriási lehetőségként élem meg, mert már a pályafutásom legelején alkalmat kapok a nemzetközi rutin megszerzésére. Ráadásul mindezt öt olyan futamon tehetem meg, amelyek mindegyike közel áll a szívemhez. Nagyon boldog vagyok, hogy elindulhatok és ott lehetek a tavaly már megismert csapattársak között” – mondta Herczig Patrik.

A 2021-ben életre hívott sorozatban egyforma Rally5-ös Renault Cliokkal versenyeznek a párosok. A szervizt, az üzemanyagot és a Michelin abroncsokat is a Toksport WRT biztosítja, így garantált, hogy a technikában nem lesz különbség a résztvevők közt. Herczig Patrik attól sem tart, hogy a Rally5-ös autó visszalépés lenne a tavalyi Rally4-es versenyautók után.

„Papíron lassabb az autó, hiszen a motor, a futómű és a fék „egyszerűbb”. Viszont az adatok, a saját személyes tapasztalataim és a videók alapján is azt gondolom, nincs jelentős különbség. Nagyon jó lesz ezzel az autóval versenyezni. Az autó előnye, hogy nagyon kevés paramétert lehet állítani a futóművén, és ha ezeket a beállításokat gyorsan megtaláljuk, akkor szinte már „csak” a vezetéstechnikámon, az itineren, a választott abroncsokon, az időjáráson, stb., stb., stb. J múlik, hogyan versenyzünk. Abban a tanulási folyamatban, amiben jelenleg vagyunk, ez ideális. Illetve a versenytársainkhoz is jobban tudjuk majd hasonlítani a teljesítményünket.”

Az Azori-szigeteken nyolc páros indul a Clio Trophy by Toksport WRT kategóriában. Közöttük lesz a tavalyi bajnokság második és harmadik helyezettje is, így Patriknak és Viktornak tapasztalt ellenfelekkel is fel kell vennie a versenyt. Ráadásul az első futam az egyik legnehezebb, összetett kihívás vár a Herczig Autósport versenyzőire.

„Az időjárás az Atlanti-óceán szigetén igencsak kiszámíthatatlan. Sokszor esik az eső, a hegyekben köddel is találkozunk, a talaj is folyamatosan változik. Rengeteg belső kamerás felvételt néztem, apával is átbeszéltük a kritikus részeket, és Viktor is nagyon sokat dolgozott a felkészülés során. Itt ráadásul van olyan gyorsaságiszakasz, ami 24 kilométeres. A jelenlegi tapasztalatommal ez nem lesz könnyű, hiszen több mint 20 percen át kell végig koncentrálnunk. Emellett az is kihívást jelent majd, hogy sokszor szűkek a pályák, két partfal között kell mennünk, így nagyon pontosan kell vezetni. Mindezek a kihívások azonban csak még inkább ráerősítenek az érzésemre: szuper jó lesz ott lenni és versenyezni” – részletezte a feladatot Herczig Patrik.

A felkészülés során egy szokatlan kihívással is szembe kellett néznie Herczig Patriknak. A keddi elutazás előtti hétfőn még egy komoly történelem dolgozat is várt a fiatal pilótára, ráadásul a kéttannyelvű gimnáziumban ezt németül kellett megírnia. A feladatot Patrik becsülettel teljesítette, így most már „csak” élete első ERC futamán kell helytállnia. Eredménykényszer természetesen nincs, a lényeg a tapasztalatgyűjtés. Még akkor is így van ez, ha a Clio Trophyban az első négy helyezett a bajnoki pontok mellett pénzdíjat is nyer, az év végi győztes pedig a 2023-as szezonban három futamon indulhat a csapat által felkészített Renault Clio Rally4-gyel.

Az Azores Rally programja (magyar idő szerint):

03.25. péntek

Shakedown – 4.37 km – 19:00

03.26. szombat

SS1 – Coroa da Mata 1 – 11.40 km – 10:18
SS2 – Graminhais 1 – 24.03 km – 11:06
SS3 – Tronqueira 1 – 21.99 km – 12:03
Szerviz A – A – Ponta Delgada – 30 perc – 14:23
SS4 – Coroa da Mata 2 – 11.40 km – 15:41
SS5 – Graminhais 2 – 24.03 km – 16:29
SS6 – Tronqueira 2 – 21.99 km – 17:26
SS7 – Grupo Marques 1 – 4.10 km – 19:06
Szerviz B – Ponta Delgada – 45 perc – 19:51

03.27. vasárnap

Szerviz C – Ponta Delgada – 15 perc – 10:05
SS8 – Ribeira Grande 1 – 9.57 km – 11:08
SS9 – Feteiras 1 – 7.46 km – 12:01
SS10 – Sete Cidades 1 – 24.01 km – 12:28
SS11 – Grupo Marques 2 – 4.10 km – 13:23
Szerviz D – Ponta Delgada – 30 perc – 14:33
SS12 – Feteiras 2 – 7.46 km – 15:36
SS13 – Sete Cidades 2 – 24.01 km – 16:03
SS14 – Ribeira Grande 2 Power Stage – 9.57 km – 18:08
Szerviz E – Ponta Delgada – 10 perc – 19:28
Céldobogó – Ponta Delgada – 19:43

A Rally Európa-bajnokság Clio Trophy versenyei 2022-ben:

  1. 03. 26-27. Azores Rally
  2. 05. 13-14. Rally Islas Canarias
  3. 07. 02-03. Rally Liepaja
  4. 07. 23-24. Rally di Roma Capitale
  5. 08. 27-28. Barum Czech Rally Zlín

 

Szöveg és fotó: Herczig Autósport

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr6517788228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

BalatonParkCircuit (3) Barum rally (1) Central European Rally (2) Central Europe Rally (2) Ceredigion rally (1) CER Rally (2) Chile rally (2) Cross Country (1) Dakar rally (4) DTM (1) Eifel rally (3) ERC (104) Essen (1) ETCR (1) ETRC (3) EuroRX (22) FIA (6) Finn rally (2) Formula 3 (1) Formula E (1) Gigi Galli (1) Goodwood (2) GP Ice Race (1) GT Open (2) Győr rally (3) Herbst rally (1) Historic (23) Historic rally EB (1) Höljes (1) Horvát rally (5) HUMDA (1) Hungarian Baja (2) Hungaroring (5) Hyundai Motorsport (3) International GT Open (2) J-WRC (1) JML (1) Kalle Rovanpera (2) Kamion EB (1) Közép Európa rally (2) Lancia Corse (2) Latvala (1) M-Sport (2) Mecsek rally (1) Mikulás rally (5) MNASZ (44) Monza rally (2) Monza Rally Show (1) MotoGP (2) Nitrocross (1) Nyi (1) Nyirád (17) Oliver Solberg (2) ORB (48) ORB1 (6) ORB2 (26) ORB3 (20) ORC (3) Pikes Peak (1) Pirelli (1) Portugál rally (1) Rally (3) Rally1 (17) Rally1 ORC (1) Rally2 (2) Rally3 (3) Rallycr (1) Rallycross (11) Rallyle (1) Rallylegend (27) Rally 2 (3) Rally Croatia (4) Rally de Portugal (1) Rally di Roma Capitale (1) Rally EB (9) Rally Estonia (1) Rally Európa Bajnokság (5) Rally Hungary (7) Rally raid (3) Rally Sardegna (2) Renault Sport (1) Róma rally (1) RX (2) San Marinó (1) Skandivávia rally (1) Superbike (1) Superenduro (1) Szardínia rally (1) Szilveszter rally (3) TCR (1) Techno Classica (1) Tereprally (1) Toyota (2) Toyota Gazoo Racing (7) World (1) WorldRX (19) WRC (273) WRC2 (142) WRC3 (89) WRX (3) WTCR (8) Címkefelhő
süti beállítások módosítása