Alexey Lukyanuk nyerte a Lengyel rallyt
ERC

Több naptár módosítást követően az elmúlt hétvégén végre elkezdődött a rally Európa Bajnoki sorozat az ERC.

Az első forduló a Lengyel rally volt mely 14 db javarészt murvás gyorsasági szakaszt tartalmazott.

A versenyre nevezett párosoknak egy pénteki gyorsasági kivételével szombaton és vasárnap kellett ezeket a meglehetősen nagy átlagsebességű pályákat abszolválniuk.

05-norbert-herczig-1-scaled.jpg

Igen erős mezőny állt rajthoz, majd 40 db Rally2-es ERC csúcsgép és megannyi más egyéb autó és legénysége mérettette meg magát.

Nem kezdődött jól a rally az Európa bajnoki címvédő Alexey Lukyanuk számára mert a versenyt megelőző kedden tartott tesztnapján rommá törte Citroen C3 Rally2 autóját ezzel jól megizzasztva csapatát és annak szerelőit. A vége az lett, hogy vittek neki egy másik autót Franciaországból és azt a helyszínen tették neki ütőképessé.   

A versenyt a 6. gyorsaságiig az orosz Nikolay Gryazin uralta, bő 40 másodperc előnnyel. A 8. gyorsaságin aztán utolérte Gryazint a veszte és egy dupla defektet begyűjtve feladni kényszerült a versenyt. Ezután Lukyanuknak viszonylag nyugodt vasárnapja maradt, volt bőven előnye az őt üldöző Andreas Mikkelsen előtt és megnyerte az idei első rally EB futamot.

A Lengyel rallyn négy magyar páros állt rajthoz. Közülük a Herczig Norbert – Ferencz Ramón kettős az abszolút 5. helyen ért célba a Skoda Fabia Rally2-vel. A László Zoltán – Kovács Annamária kettős az RC3-as kategória 6. helyén végzett a Ford Fiesta Rally3-mal. Fia László Martin és navigátora Berendi Dávid az RC4 kategória 6. helyéről esett ki az utolsó előtti gyorsaságin. A negyedik magyar kettős az Érdi Tibor – Csökő Zoltán páros még szombaton a gyorsaságin sodródott le az útról egy ugratót követően és sajnos elsodortak pár nézőt is, akiknek az állapotáról nincsenek pontos információink, Érdiék itt feladták a további küzdelmeket.   

A Lengyel rally abszolút értékelése így fejeződött be,

  1. Alexey Lukyanuk (RUS)/Alexey Arnautov (RUS) Citroën C3 Rally2 1h48m31.3s
  2. Andreas Mikkelsen (NOR)/Ola Fløene (NOR) Škoda Fabia Rally2 Evo +18.4s
  3. Miko Marczyk (POL)/Szymon Gospodarczyk (POL) Škoda Fabia Rally2 Evo +1m54.7s
  4. Nil Solans (ESP)/Marc Martí (ESP) Škoda Fabia Rally2 Evo +3m06.2s
  5. Norbert Herczig (HUN)/Ramón Ferencz (HUN) Škoda Fabia Rally2 Evo +3m44.8s
  6. Efrén Llarena (ESP)/Sara Fernándes (ESP) Škoda Fabia Rally2 Evo +3m46.5s
  7. Wojciech Chuchała (POL)/Sebastian Rozwadowski (POL) Škoda Fabia Rally2 Evo +3m56.0s
  8. Yoann Bonato (FRA)/Benjamin Boulloud (FRA) Citroën C3 Rally2 +4m11.7s
  9. Erik Cais (CZE)/Jindřiška Žáková (CZE) Ford Fiesta Rally2 +4m16.6s
  10. Grzegorz Grzyb (POL)/Mihał Poradzisz (POL) Škoda Fabia Rally2 Evo +4m43.1s
  11. Emilio Fernàndez (CHL)/Rubén García (ARG) Škoda Fabia Rally2 Evo +4m50.1s
  12. Adrian Chwietcuk (POL)/Jarek Baran (POL) Škoda Fabia Rally2 Evo +4m50.2s
  13. Umberto Scandola (ITA)/Guido D’Amore (ITA) Hyundai i20 R5 +5m11.6s
  14. Callum Devine (IRL)/James Fulton (IRL) Ford Fiesta Rally2 +5m11.9s
  15. Roland Poom (EST)/Darren Garrod (GBR) Citroën C3 Rally2 +5m13.2s

02-orlen-77th-rally-poland-podium-scaled.jpg

A többi kategóriákban pedig az alább látható kettősök győzedelmeskedtek,

FIA ERC2: Javier Pardo (ESP)/Adrián Pérez (ESP) Suzuki Swift R4lly S Rally2 Kit

12-javier-pardo-scaled.jpg

FIA ERC3: Sami Pajari (FIN)/Enni Mälkönen (FIN) Ford Fiesta Rally4

FIA ERC3 Junior: Sami Pajari (FIN)/Enni Mälkönen (FIN) Ford Fiesta Rally4

09-sami-pajari-scaled.jpg

FIA ERC Junior: Jon Armstrong (GBR)/Phil Hall (GBR) Ford Fiesta Rally3

07-jon-armstrong-scaled.jpg

Abarth Rally Cup: Dariusz Poloński (POL)/Łukasz Sitek (POL) Abarth 124 rally

16-dariusz-polonski.jpg

Clio Trophy by Toksport WRT: Paulo Soria (ARG)/Marcelo Der Ohannesian (ARG) Clio Rally5

13-paulo-soria-scaled.jpg

ERC-MICHELIN Tehetség ösztönző díj: Miko Marczyk (POL) Škoda Fabia Rally2 Evo

03-miko-marczyk-2-scaled_1.jpg

Következő rally Európa bajnoki futam a Rally Liepaja lesz Lettországban július 1-3. között.

Szöveg: Tommy

Fotók, eredmények: https://www.fiaerc.com/

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr3416600028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

Autósport fórum (1) BalatonParkCircuit (3) Barum rally (1) Central European Rally (2) Central Europe Rally (2) Ceredigion rally (1) CER Rally (2) Chile rally (2) Cross Country (1) Dakar rally (4) DTM (1) Eifel rally (3) ERC (105) Eric Camilli (1) Essen (1) ETCR (1) ETRC (3) EuroRX (22) FIA (7) Finn rally (2) Ford (1) Formula 3 (1) Formula E (1) Gigi Galli (1) Goodwood (2) GP Ice Race (1) GT Open (2) Győr rally (3) Herbst rally (1) Historic (25) Historic rally EB (3) Höljes (1) Horvát rally (6) HUMDA (1) Hungarian Baja (2) Hungaroring (5) Hyundai Motorsport (8) International GT Open (2) J-WRC (1) Japán rally (2) Jari-Matti Latvala (1) JML (1) Junior WRC (1) Kalle Rovanpera (2) Kamion EB (1) Közép Európa rally (2) Lancia Corse (3) Latvala (1) M-Sport (7) Magyar Autóklub (1) Martins Sesks (2) Matteo Fontana (1) Mecsek rally (1) Mikulás rally (5) MNASZ (47) Monte-Carlo rally (2) Monza rally (2) Monza Rally Show (1) MotoGP (2) Nitrocross (1) Nyi (1) Nyirád (17) Oliver Solberg (3) ORB (51) ORB1 (6) ORB2 (28) ORB3 (20) ORC (4) Orsák Rally Sport (1) Ott Tanak (1) Pikes Peak (1) Pirelli (1) Portugál rally (1) Rally (3) Rally1 (18) Rally1 ORC (1) Rally2 (2) Rally3 (3) Rallycr (1) Rallycross (11) Rallyle (1) Rallylegend (27) Rally 2 (3) Rally Croatia (5) Rally de Portugal (1) Rally di Roma Capitale (1) Rally EB (10) Rally Estonia (1) Rally Európa Bajnokság (5) Rally Hungary (7) Rally Japan (2) Rally Monte-Carlo (1) Rally raid (3) Rally Sardegna (2) Renault Sport (1) Robert Virves (1) Róma rally (1) Roope Korhonen (1) RX (2) San Marinó (1) Skandivávia rally (1) Skoda Motorsport (1) Stowa (1) Superbike (1) Superenduro (1) Svéd rally (1) Szardínia rally (1) Szaúd-Arábia rally (2) Szilveszter rally (5) TCR (1) Techno Classica (1) Tereprally (1) Toyota (2) Toyota Gazoo Racing (8) WEC (1) World (1) WorldRX (19) WRC (296) WRC2 (156) WRC27 (1) WRC3 (99) WRX (3) WTCR (8) Zemplén rally (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása