Robert Kubica folytatja a küzdelmet a WRC-ben 2015-ben is

Hivatalosan is megerősítették, hogy a Robert Kubica - Maciek Szczepaniak páros marad a WRC sorozatban és 2015-ben is együtt folytatják a küzdelmeket. Hosszas huzavona után az is tisztázódott, hogy marad a tavalyi autó típus is a Ford Fiesta RS WRC és marad főtámogatójuk is a Lengyel olajipari óriás a Lotos amely Kubicáék legelkötelezettebb támogatója mióta Robert felgyógyult súlyos rally balesetéből és visszatért a nemzetközi autóversenyzés porondjára. 

A Lotos által támogatott párosnak a 2015-ös év lesz a második teljes WRC szezonjuk, a bajnokság mind a tizenhárom futamán rajthoz fognak állni. 

Az új szezon 2015 január 19-én veszi kezdetét a klasszikus Monte Carlo Rallyn ahol Kubicáék 2014-ben nagy meglepetésre megnyerték az első két gyorsasági szakaszt és egy ideig vezették is a futamot. 

939fccdc-2773-44a6-a72d-411c15785fa3.jpg

Kubicáék honfitársainak pedig 2015-en is lesz okuk az ünneplésre ugyanis ismét ellátogat Lengyelországba a WRC mezőnye ahol kedvenc párosuk hazai közönség előtt bizonyíthat a gyors murvás szakaszokon a Mazuri tavak környékén tartandó versenyen.

 

Szöveg: Tommy

Fotó: RK M-Sport World Rally Team

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr477008489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása