Holnap kezdődik az istenek rallyja Görögországban
WRC, WRC2, WRC3

Görögországban holnap kezdődik és vasárnapig tart a rally világbajnokság aktuális fordulója, az Istenek rallyjának is hívott 67. Akropolisz rally, mely a versenynaptár tizedik idei helyszíne.

Ez a verseny legendásan az egyik legkeményebb erőpróbája a rally világbajnokságnak, iszonyatosan kemény „minőségűek” az itteni utak, az időjárás szinte mindig nagyon meleg, az utak javarészt porosak és rázósak, versenyzőnek és autónak egyaránt. Ennek ellentmondanak a tegnapi pályabejáráson készült fotók és videók miszerint iszonyat esőzés van a környéken aminek folyományaként persze "tengelyig" ér a sár mindenütt... A pilótáknak tehát nem lesz egyszerű okosan beosztaniuk az autóikat és a gumiabroncsokat.

A körülmények az olyan szakaszokon igazán bonyolultak amik egy napon belül ismétlődnek, mert azokon az első körben kiforduló sziklák és kövek a második nekifutás során különösen kártékonyak lehetnek.

A versenyzőknek nagyon fontos, hogy elkerüljék, hogy az autóik megsérüljenek, főleg pénteken amikor nem lesz napközbeni szervizlehetőség csupán egy gumicsere zóna vár a versenyzőkre. Bármilyen műszaki probléma súlyos büntetést vonz magával, legyen az időbüntetés vagy akár az adott napi versenyből való kiesés is.

Az Akropolisz rally értelemszerűen egy kőkemény murvás rally, az autók ennek megfelelőn murva specifikációval érkeznek a versenyre. De ez nem olyan murvás specifikáció lesz, mint az Észt rallyn vagy a Finn rallyn ahol relatíve jó minőségűek a murvás szakaszok, hanem inkább olyanok mint a kenyai Szafari rallyn vagy a Szardínia rallyn ahol jóval magasabbra van állítva az autók hasmagassága. A rossz minőségű utak miatt itt további védelem szerelhető fel az autókra.

200a2e63-cc47-f690-72e2-05c756f720b1.jpg

A program helyi idő szerint csütörtök reggel 8:01-kor kezdődik a shakedown szakasszal, ez 3.62 km hosszú lesz, majd este 19.05-kor Athénban egy 1.48 km-es szuperspeciállal kezdetét veszi a verseny.

Pénteken öt gyorsasági szakasz vár a mezőnyre, ezek egy gyorsasági kétszeri teljesítéséből állnak, plussz még három olyan szakasz lesz amiket csak egyszer kell teljesíteniük. A gyorsok hossza 2x 18.10 km, 1x 16.43 km, 1x 21.03 km és 1x 28.32 km). A versenyzőknek csupán este lesz szervizlehetőségük, napközben csak egy gumicsere zóna vár rájuk. A pénteki napi össztáv 388 km lesz, ebből majd 102 km a gyorsaságik hossza.

Szombaton hat gyorsasági szakasz vár a mezőnyre, ezek három darab kétszeri teljesítéséből állnak, a napi gyorsok hossza 2x 24.25 km, 2x 28.49 km és 2x 18.02 km. Itt napközben és este lesz lehetősége a versenyzőknek szervizelniük valamint a napközbeni tankoló zónák várnak rájuk. A szombati össztáv 511 km körül alakul, ebből 141.5 km a gyorsaságik hossza.

Az utolsó vasárnapi napra három gyorsasági szakasz vár a talpon maradt párosokra. Ezek közül az egyiket csupán egyszer kell megfutniuk, míg a másikat kétszer, a második alkalommal ez lesz a külön pontokért is zajló Power Stage szakasz. A vasárnapi gyorsasági szakaszok hossza 1x 23.37 km és 2x 19.77 km lesz. Itt csupán napközben lesz egy szervizlehetőségük.  

Az Akropolisz rally három napja alatt mindösszesen 15 db gyorsasági szakasz vár a mezőnyre, kb. 308 km hosszban. A rally össztávja kb. 1235 km-t tesz ki.

A verseny rajtszámos nevezési listáján 72 db autó szerepel, ebből 10 db a csúcs kategóriás Rally1-es autó. Ez négy Toyotát (Rovanpera, Evans, Ogier és Katsuta), három Hyundai-t (Neuville, Lappi és Sordo) valamint három Fordot (Tanak, Loubet és Serderidis) jelent.

01_3.jpg

A gumibeszállító Pirelli elsősorban a kemény keverékű Scorpion abroncsait ajánlja a versenyzőknek, de elérhetőek lesznek a lágy keverékek is. Minden Rally1-es autóval versenyző páros maximum 28 db gumit használhat el a verseny során, beleértve a shakedownt is.

A Rally1-es hybrid csúcs gépek a Pirelli Scorpion KX WRC abroncsot kapják HA – kemény és SA – lágy kivitelben. Az utak minősége és a várható időjárás miatt a Pirelli elsősorban a keményebb, HA jelölésűt ajánlja, de ha valakinek a lágyabb SA keverék kell az is rendelkezésre fog állni. A Rally1-es pilóták a hétvége során felhasználható 28 db gumit, 24 db kemény és 8 db lágy keverékből szedhetik össze.

Az alsóbb kategóriás Rally2-es (R5) és a Rally3-as autók a Pirelli Scorpion K gumikat kapják szintén kemény (K4B jelöléssel a Rally2-es autóknak és K4A jelöléssel a Rally3-as autóknak) és lágy (K6B a Rally2-es autóknak és K6A a Rally3-as autóknak) keverékben. Ők 22 db kemény és 8 db lágy keverékből használhatnak el 24 db-ot.

Amint feljebb már írtam jelenleg szörnyű esőzés és sár van a pályákon, tehát nem tudni beválik-e a Pirelli tervezett gumistratégiája...  

previewgreece03.jpg

A szervizpark, Görögország középső részén, Lamiában található majd a Nemzeti Vásár területén, Athéntól 220 km-re északra.

Az Akropolisz Rallyt 1953-ban rendezték meg először, a futam 1973-ban alapító tagja volt az akkor kiírásra kerülő FIA Rally Világbajnokságnak. A verseny az 1970-es években több mint 50 gyorsasági szakaszból és 850 versenykilométerből állt (szemben a mai 15 gyorsasági szakasszal és 300 versenykilóméterrel…).

1974-ben az olajválság miatt törölték a versenyt, 1995-ben pedig csak az FIA kétliteres kupa sorozatot látta vendégül, utána 2013-ig része volt a rally világbajnokságnak majd egy időre kiesett és párszor az Európa bajnokságnak adott otthont. Az Akropolisz rally 2021-ben tért vissza a rally világbajnokság vérkeringésébe.

2005-ben az Akropolisz elnyerte az Év Rallyja címet, többek között a rendkívül sikeres, zsúfolásig megtelt athéni olimpiai stadionban rendezett szuper speciális szakasznak is köszönhetően.

1995 rally világbajnoka, a néhai Colin McRae az Akropolisz rally nagymestere, aki 1996 és 2002 között öt győzelmet aratott itt. Kétszer nyert Subaru Imprezával, majd 2000-től kezdve mesterhármast szerzett a Ford Focus WRC-vel.

A futam további győztesei között említhetünk több korábbi világbajnokot, úgy is mint, Walter Röhrl, Björn Waldegård, Ari Vatanen, Miki Biasion, Juha Kankkunen, Carlos Sainz és Sébastien Loeb.

A gyártók rangsorát a Ford vezeti 13 futamgyőzelemmel.

A https://www.rally.tv/getting-started lesz élő közvetítés, aki tudja nézze, jó verseny lesz ez is.

Szöveg: Tommy

Fotó: Toyota Gazoo Racing, Hyundai Motorsport, Pirelli

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr5118207681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

süti beállítások módosítása