Gus Greensmith is Skodával rallyzik tovább
WRC2, WRC

A brit Gus Greensmith tavaly év végén jelentette be, hogy távozik az M-Sport Fordtól miután nem sikerült megegyeznie a brit csapattal, hogy továbbra is a rally VB legfelsőbb szintjén egy Rally1-es Ford Pumával versenyezzen.

Greensmith ezért 2023-ban a rally világbajnoki sorozat második legerősebb kategóriájában, a WRC2-ben fog versenyezni egy vadiúj Skoda Fabia RS Rally2-vel a német székhelyű Toksport csapat színeiben, annak műszaki hátterével. Szezonja március 16-19. között a mexikói Guanajuato Rallyn kezdődik, a további futamokat később ismerteti az érdeklődőkkel. 

050122-greensmith1_d6ae4_f_1400x788.jpg

„Nyolc év Fordban eltöltött év után (ebből két év WRC ill. egy év Rally1-es autóval) eljött az ideje valami újnak, ez pedig a Škoda Fabia RS Rally 2” – erősítette meg Greensmith.

A még mindig csak 26 éves versenyző számára nem ismeretlen a Rally2-es autóval való versenyzés ugyanis 2019-ben a harmadik helyen végzett a WRC2 Pro kategóriában. 

Greensmith bízik benne, hogy az új autó megadja neki azt a plusszt amelyre szüksége van ahhoz, hogy az élmezőnyben versenyezzen olyanok ellen mint Oliver Solberg és egykori Fordos csapattársa Adrien Fourmaux akik hasonló hasonló helyzetben vannak mint Greensmith, azaz az elmúlt szezonban még ők is Rally1-es autókkal versenyeztek.

"Az idei WRC2-es bajnokság messze a legkeményebb lesz ami valaha volt ezért nagyon elégedett vagyok a Toksporttal és a Škodával összeállított programmal. Idén sok időt fogok tölteni a versenyülésben az biztos" - mondta Greensmith. 

050122_skoda_greensmith2_6fcda_frz_1400x788.jpeg

Bár Gus Greensmith izgatottan várja, hogy az új autó volánja mögé ülhessen elismeri, hogy a szezon kezdete előtt még van tennivaló. „Egyelőre a tesztelésre fogok koncentrálni amíg el nem kezdjük a szezonunkat a Mexikói Rallyn márciusban” – tette hozzá.

Szöveg: www.wrc.com, Tommy

Fotó: www.wrc.com 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr818019158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása