Ott Tanak visszatér az M-Sport Ford csapatához
WRC

Tegnap hivatalossá vált az ami hetek óta pletyka téma a rally világbajnoksággal kapcsolatban mégpedig, hogy 2019 rally világbajnoka az észt Ott Tanak miután a szerződésének lejárta előtt egy évvel elhagyta a Hyundai Motorsport-ot leszerződött a brit M-Sport Ford csapatához. Ezzel ő lett a kék oválosok első számú versenyzője akinek a csapattal együtt egy célja van, hogy megnyerjék a 2023-as rally világbajnokságot. Ami nyilván nem lesz egyszerű feladat hiszen a Toyotánál és a Hyundai-nál is ugyanez a cél, de az biztosnak tűnik, hogy Tanak személyében végre egy ütő- és versenyképes versenyzőt igazolt le az M-Sport. 

ott_tanak.jpg

A Ford Puma Hybrid Rally1 nem rossz autó, ezt tavaly Sebastien Loeb bebizonyította amikor megnyerte a Monte-Carlo rallyt és ahol Craig Breen harmadik helyezett lett, de mivel Loeb nem ment teljes évadot és Breen-nek is katasztrófálisan alakult a szezonja az autó nem tudott sokkal többet bizonyítani. Breen-nek ugyan voltak jó megvillanásai, dobogós helyezései, de legyünk őszinték az M-Sport 2022-es versenyzőire leginkább a bénázás volt jellemző. Ennek vethet véget Ott Tanak és még nem tudni ki lesz a többi versenyzőjük 2023-ban. A pénzeszsák Gus Greensmith maradása biztosnak tűnhet valamint Pierre-Louis Loubet is, bár ő többször hangoztatta, hogy 2023-ban nem tervez teljes rally VB szezont teljesíteni. Egy biztos, a 2023-as szezonnyitó Monte-Carlo Rallyra december 16-án péntekig lehet nevezni. Addig és akkor ki fog derülni kik mennek még az M-Sport Ford színeiben Ford Pumákkal. 

Tanak a múlt hétvégén észak Angliában már tesztelte is a Ford Pumát. Az M-Sport-tal egyelőre egy évre szerződtek le navigátorával Martin Jarveoja-val. Egy, a tárgyalásokhoz közel álló forrás a DirtFishnek azt mondta: „Kijelenthető, hogy a beszélgetés hosszabb ideig tartott mint amikor Ott Tanak először csatlakozott az M-Sporthoz, de ez az üzlet mindkét fél számára hasznos lesz." Óriási az izgalom az M-Sport-nál; "Tänakra mindig is úgy tekintettek mint a sajátjukra és ez a mostani üzlet a tékozló fiú visszatérése a rallysportban.” Ezzel Ott Tanak lesz az M-Sport Ford első számú versenyzője aki átveszi Craig Breen megüresedett Ford Pumáját. Annak a Craig Breen-nek aki pont az M-Sport-tól ment el (vissza) a Hyundai Motorsport-hoz.  

m_sport.jpg

Öt évvel ezelőtt amikor Tanak a Toyota kedvéért elhagyta az M-Sport-ot Malcolm Wilson M-Sport vezér azt mondta, "vissza fog térni". És most már mindenki tudja, hogy Wilson-nak jó megérzése volt, Tanak visszatért hozzájuk. Tänak így nyilatkozott a DirtFish-nek: „Olyan helyen akartam lenni, ahol arra koncentrálhatok, hogy mindent tőlünk telhetőt megtegyek, hogy a világbajnoki címért küzdhessek. És határozottan ez volt az egyik oka annak, hogy az M-Sporthoz szerződtem – és a célom nyilvánvalóan a pilóták bajnoksága. „Tudom mire képes és mekkora ereje van az M-Sportnak és úgy tűnik, hogy a Ford Puma nagyon erős a kezdetektől fogva, ez egy olyan alapot ad a versenyzéshez amire lehet építeni. És az M-Sport mögött ott van a Ford cég is, aki nagyon szeretné bebizonyítani, hogy képes jól szerepelni a raliban, úgyhogy azt mondom, a Forddal és az M-Sporttal együtt van esély arra, hogy újra valami nagyszerűt alkossunk.” Méghozzá azt, hogy 2019 után az M-Sport Ford csapatával is megnyerje a rally világbajnokságot. 

Szöveg: Tommy és Dirtfish

Fotók: M-Sport, Ott Tanak facebook

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr9917997354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása