Magyar és norvég győztes a Mecsek rallyn
ORB, Historic EB

Június 24-25. között zajlott az 55. Mecsek rally ami a hazai első osztályú rally bajnokság, az ORB mellett része volt a Historic Európa bajnoki sorozatnak valamint beleszámított a Mitropa kupa értékelésbe is. A Mitropa kupa összesen három külföldi párost vonzott ide, illetve az ORB-ben negyedik külföldi pároskét ismét rajthoz állt a Mads Östberg – Patrik Barth duó a Citroen C3 Rally2-vel. Összesen 68 páros nevezett tehát az ORB, ORC, Mitropa Kupába.  

A Historic EB sorozat mezőnyét 56 páros alkotta, itt viszont jóval több volt a külföldi indulók száma, 19 páros érkezett valami külföldi országból, pld. spanyol, olasz, finn, norvég, észt, cseh, német, osztrák vagy svéd versenyzők jöttek el a Mecsek rallyra. És igen színes és változatos autósereglettel érkeztek. Több, nagy turbós összkerekes autó is felvonult mint a Subaru Legacy, a Toyota Celica GT4 vagy akár Audi Quattro. De több Ford Sierra Cosworth is eljött, köztük ifj. Érdi Tiborék is. De volt egy Lancia 037 és több Porsche is. A felsoroltakon felül sok egyéb színes, hangos érdekes régi rallyautó alkotta a mezőnyt.

erdi.jpg

Az ORB és a Historic mezőny ugyanazt az útvonalat járta be, ugyanannyi volt a teljesítendő gyorsaságik száma. Azaz pénteken kétszer két gyorsasági, míg szombaton kétszer három aszfaltos gyorsasági szakasz várt a mezőnyre, összesen kicsit több mint 138 km hosszban.

A hazai ORB értékelés elejében főleg Vincze Ferencék, Velencei Ádámék és Mads Östberg-ék gyepálták egymást. Ebbe tudott néha beleszólni Turán Frigyes és Bútor Róbert egy-egy szakasz győzelemmel illetve dobogós helyezéssel. De a végén Mads Östberg-gel megint nem bírtak a magyar fiúk így 2021. után idén is Mads Östberg nyerte a Mecsek rallyt Patrik Barth-tal a jobbján egy Citroen C3-mal. Második lett a Vincze Ferenc – Németh Gergely duó Skoda Fabiával míg a harmadik helyre Velenczei Ádám és Vánsza Zsolt ért be szintén Skoda Fabiával. Jól ment és imádták a nézők Bútor Róbertet az újjáépült Citroen C3 WRC-vel. Nagy öröm egy ilyen autót, egy ilyen jó kezű pilótával látni a hazai rally versenyeken.

ostberg_1.jpg

Az ORB végeredménye az alábbiak szerint alakult,

orb_vege_mecsek.JPG

A Historic EB mezőnyben rendes csata alakult ki a végső győzelem érdekében. Senki nem adta olcsón magát, az első három helyen három különböző éra autói értek célba. Ami nekünk magyar szurkolóknak a legértékesebb, hogy a Historic EB Mecsek rallyt az ifj. Érdi Tibor – Csökő Zoltán kettős nyerte meg egy „A” csoportos Ford Sierra Cosworth-tal. A második helyen a finn Ville Silvasti – Risto Pietilainen páros ért célba egy Lancia 037 Rally-val. A dobogó harmadik helyére pedig az osztrák Karl Wagner – Gerda Zauner egység ért fel egy Porsche 911-gyel. Itt második legjobb magyarként a Kalapács Zsolt – Kalapács Kornél – Opel Kadett C Coupe trió végzett a 10. helyen.

A Historic EB élmezőny így ért célba,

histo_vege_mecsek.JPG

Az ORB olyan amilyen, sok érdekesség és újdonság ott nem történik. Viszonylag gyorsan megy mindenki, van aki látványosabban van aki eredménycentrikusabban. Viszont ez a Historic EB sorozat egy jó buli. Sokféle autót láthatunk sokféle korszakból, többé kevésbé ügyes versenyzőkkel és ha a tempó nem is olyan mint a sok R5-ös autó uralta ORB-ben azért az autók hangja, formája, szaga, bűze, hangulata miatt megéri őket élőben megnézni. Bízzunk benne, hogy 2023-ban is otthont adhat a Mecsek Rally a Historic EB mezőnyének!

Szöveg: Tommy

Fotók: Rally Szakági Bizottság  

Eredmények: www.rallylive.hu 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr7217870953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

BalatonParkCircuit (3) Barum rally (1) Central European Rally (1) Central Europe Rally (2) Ceredigion rally (1) CER Rally (2) Chile rally (2) Cross Country (1) Dakar rally (4) DTM (1) Eifel rally (3) ERC (104) Essen (1) ETCR (1) ETRC (3) EuroRX (22) FIA (6) Finn rally (2) Formula 3 (1) Formula E (1) Gigi Galli (1) Goodwood (2) GP Ice Race (1) GT Open (2) Győr rally (3) Herbst rally (1) Historic (23) Historic rally EB (1) Höljes (1) Horvát rally (5) HUMDA (1) Hungarian Baja (2) Hungaroring (5) Hyundai Motorsport (3) International GT Open (2) J-WRC (1) JML (1) Kalle Rovanpera (2) Kamion EB (1) Közép Európa rally (1) Lancia Corse (1) Latvala (1) M-Sport (2) Mecsek rally (1) Mikulás rally (5) MNASZ (44) Monza rally (2) Monza Rally Show (1) MotoGP (2) Nitrocross (1) Nyi (1) Nyirád (17) Oliver Solberg (2) ORB (48) ORB1 (6) ORB2 (26) ORB3 (20) ORC (3) Pikes Peak (1) Pirelli (1) Portugál rally (1) Rally (3) Rally1 (17) Rally1 ORC (1) Rally2 (2) Rally3 (3) Rallycr (1) Rallycross (11) Rallyle (1) Rallylegend (27) Rally 2 (3) Rally Croatia (4) Rally de Portugal (1) Rally di Roma Capitale (1) Rally EB (9) Rally Estonia (1) Rally Európa Bajnokság (5) Rally Hungary (7) Rally raid (3) Rally Sardegna (2) Renault Sport (1) Róma rally (1) RX (2) San Marinó (1) Skandivávia rally (1) Superbike (1) Superenduro (1) Szardínia rally (1) Szilveszter rally (3) TCR (1) Techno Classica (1) Tereprally (1) Toyota (2) Toyota Gazoo Racing (7) World (1) WorldRX (19) WRC (271) WRC2 (140) WRC3 (88) WRX (3) WTCR (8) Címkefelhő
süti beállítások módosítása