Idén 20 éves lesz a Rallylegend
Rallylegend

Idén október 13-16. között tartják San Marinóban a 20. Rallylegendet. Az eseményre mint minden évben, de most talán még inkább rengeteg rally rajongót és résztvevőt várnak szerte a világból. Az évek alatt a Rallylegend állandó résztvevője, mondhatni saját arca lett 1988 és 1989 rally világbajnoka Massimo "Miki" Biasion és szép lassan állandó partnere kezd lenni ebben a szerepben a mai rally világbajnoki sorozat aktuális figurája Craig Breen is. Az elmúlt 19 évnyi Rallylegenden szinte az összes egykori rallyvilágbajnok részt vett már, volt aki több alkalommal is. De a világbajnokok mellett természetesen jut szerep az egyéb kontinens és nemzeti bajnokoknak is, szerencsére ők is évről évre ellátogatnak San Marinóba, hogy részt vegyenek ezen a tét nélküli, felszabadult rally ünnepen.

lancia_037_rallylegend.JPG

A verseny lebonyolításában lesz egy újdonság. A csütörtöki napon a versenyközpont (Rally Village) környékén fognak lebonyolítani egy 4 km hosszú Szuperspeciált amit minden, a versenybe nevezett párosnak teljesíteni kell. E mellett természetesen nem maradhat el a szokásos rajtceremónia a Rallylegend Parade sem.

Pénteki napon a már jól bevált séma szerint két gyorsasági vár a mezőnyre melyeket a san marinói várban tartandó esti gyűjtő után még egyszer teljesíteniük kell. Szombaton három gyorsaságit kell kétszer megfutniuk majd vasárnap ismét két gyorsasági lesz szintén két alkalommal.       

A 20. Rallylegendre július 25-én hétfőn nyitják meg a nevezést és szeptember 29 csütörtökön zárják azt le. A futamra maximum 160 páros nevezését fogadják el. A nézői belépőjegyeket május végén kezdik el árusítani a TicketOne platformon és júliusig tartanak majd az elővételi akciók.      

A Rallylegend 20. születésnapja mellett a másik idei téma a Lancia 037 lesz ami az idén 40 éves, ez az a hátsókerékmeghajtású rallyautó amivel utoljára még rally világbajnoki címet tudtak szerezni az összkerék meghajtásúak hegemóniája előtt. A 40 éves szülinap alkalmából sok egykori, a típussal sikeresen versenyző pilótát terveznek meghívni és szeretnének minél többféle egykori dekorációban versenyző Lancia 037-est kiállítani a Rallylegenden.

Szöveg: Tommy

Fotó: www.rallylegend.com 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr4017834507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

BalatonParkCircuit (3) Barum rally (1) Central European Rally (1) Central Europe Rally (2) Ceredigion rally (1) CER Rally (2) Chile rally (2) Cross Country (1) Dakar rally (4) DTM (1) Eifel rally (3) ERC (104) Essen (1) ETCR (1) ETRC (3) EuroRX (22) FIA (6) Finn rally (2) Formula 3 (1) Formula E (1) Gigi Galli (1) Goodwood (2) GP Ice Race (1) GT Open (2) Győr rally (3) Herbst rally (1) Historic (23) Historic rally EB (1) Höljes (1) Horvát rally (5) HUMDA (1) Hungarian Baja (2) Hungaroring (5) Hyundai Motorsport (3) International GT Open (2) J-WRC (1) JML (1) Kalle Rovanpera (2) Kamion EB (1) Közép Európa rally (1) Lancia Corse (1) Latvala (1) M-Sport (2) Mecsek rally (1) Mikulás rally (5) MNASZ (44) Monza rally (2) Monza Rally Show (1) MotoGP (2) Nitrocross (1) Nyi (1) Nyirád (17) Oliver Solberg (2) ORB (48) ORB1 (6) ORB2 (26) ORB3 (20) ORC (3) Pikes Peak (1) Pirelli (1) Portugál rally (1) Rally (3) Rally1 (17) Rally1 ORC (1) Rally2 (2) Rally3 (3) Rallycr (1) Rallycross (11) Rallyle (1) Rallylegend (27) Rally 2 (3) Rally Croatia (4) Rally de Portugal (1) Rally di Roma Capitale (1) Rally EB (9) Rally Estonia (1) Rally Európa Bajnokság (5) Rally Hungary (7) Rally raid (3) Rally Sardegna (2) Renault Sport (1) Róma rally (1) RX (2) San Marinó (1) Skandivávia rally (1) Superbike (1) Superenduro (1) Szardínia rally (1) Szilveszter rally (3) TCR (1) Techno Classica (1) Tereprally (1) Toyota (2) Toyota Gazoo Racing (7) World (1) WorldRX (19) WRC (271) WRC2 (140) WRC3 (88) WRX (3) WTCR (8) Címkefelhő
süti beállítások módosítása