Az elmúlt hétvégén azaz február 24-27. között zajlott az idei rali világbajnokság második fordulója, a szezon egyetlen full havas versenye a Svéd rali. Ami az idén tényleg havas volt. Ugyanis az elmúlt években pont a hó hiány miatt sok kritikával illetett versenyt elköltöztették Karlstad-tól bő 700 km-re északra Umea régióba, ahol az ott lévő Umea városában alakították ki versenyközpontot és a város körül jelölték ki a gyorsasági szakaszokat. A hó hiány egyrészt amiatt nem jó mert pont a verseny lényege veszik el vele másrészt a hó hiány nagyon nem jó a spéci szöges gumiknak. A legutóbbi, 2020-as Svéd rali nagyrészt konkrétan úgy nézett ki, mint egy murvás futam. No, de idén hó szempontjából a Svéd rali egy rendes havas rali volt.
A verseny nevezési listáján 49 párost találhattunk, ebből 10 db a Rally1-es csúcsgép, a többiek Rally2-es és Rally3-as autókkal indultak, ezek mind összkerék meghajtásúak. A neveket illetően nagy meglepetések nem voltak, a Montéval ellentétben Loeb és Ogier itt nem álltak rajthoz. Az olasz Lorenzo Bertelli ugyan nevezett egy Ford Puma Rally1-gyel, de pont ezen a hétvégén tartották Milánóban a divathetet ahol neki, mint a Prada cég örökösének és cégvezetőjének jelen kellett lennie, így ő visszalépett a ralitól. Ogier helyett pedig Esapekka Lappi bizonyíthatott a Toyota Yaris-szal. A többi top pilóta ugyanazok voltak akik a Monte-Carlo ralin is indultak. A Rally2-ben Jari Huttunen és Mattias Adielsson mint az M-Sport hivatalos versenyzői itt kezdték meg a szezont Ford Fiesta Rally2-vel. Szintén Ford Fiesta Rally2-vel állt rajthoz a régen látott egykori JWRC bajnok Per-Gunnar Andersson is.
A verseny programja csütörtök reggel 9-kor kezdődött a shakedown szakasszal. A 7,6 km-es bemelegítő szakaszon a finn Kalle Rovanpera lett a leggyorsabb a Toyota Yaris-szal. Mögötte Tanak, Neuville, Katsuta, Breen voltak az első öt szereplői. Nagy következtetéseket ebből nem mindig kell levonni, de ezen a futamon voltak utózöngéi ennek az eredménynek.
A rendes verseny pénteken kezdődött amikor is kétszer három, azaz hat rendes gyorsasági és egy sprint szakasz várt a párosokra. A napi penzum tehát hét gyorsaságiból és bő 125 km hosszból állt. A Fordos Craig Breen a napi másodikon szenvedett balesetet melynek következtében fel kellett adniuk a napi versenyt, a párosnak nem lett baja, de az autón kellett dolgozni a szerelőknek. Neuville a Hyundai hybrid rendszerével küzdött, Lappi eleinte a féktávokat vette túl óvatosra illetve egyes kanyarokat is túl óvatoskodott. Solberg pedig a Hyundai váltójára panaszkodott az első körben. Tanak odaverte a Hyundai első lökhárítóját minek következtében az megsemmisült és ennek „hála” nem volt elég leszorító erő az aero rendszeren és nagy tempónál elkönnyült az autó eleje. Greensmith a Ford Puma váltóját és a hybrid rendszerét szidta kicsit. A Toyotás Rovanperának az volt az egyetlen baja, hogy elsőnek rajtolt a gyorsokon így neki kellett takarítani a havat, ami nem egy hálás feladat. Délutánra a reggeli gyorsokon keletkezett nyomvályúkkal küzdöttek többen is, például Fourmaux a Forddal vagy Rovanpera a Toyotával. Tanak Hyundai i20-ának hybrid rendszere piros jelzésre váltott, így ha ő nem is érzett hibát az autón a szabályok miatt ki kellett állni, biztos szeretik a versenyzők ezt az őrültséget… Neuville és Solberg a gumiabroncsok épségért aggódtak kicsit, Fourmaux viszont kezdte magát egyre jobban érezni az autóban. Nap végére többeknek kukára koptak a gumijaik ezért sokat szenvedtek azzal, hogy nehezen irányíthatóvá váltak az autók. A pénteki napon végül Neuville, Rovanpera, Evans, Lappi, Solberg, Katsuta, Fourmaux, Greensmith, Mikkelsen, Veiby volt az első tíz sorrendje.
Szombaton kétszer három, azaz hat gyorsasági szakasz várt a mezőnyre, ez a nap több mint 123 gyorsasági km-t tett ki. Hozzá kell tenni, hogy erre a napra kétszer négy gyorsasági volt tervezve, de a rénszarvasok vonulása miatt az egyiket ki kellett venni a programból és már nem tudtak helyette másikat szervezni. Ezen a napon már nem Rovanpera takarította az utat ennek meg is lett az eredménye mert a szombati első gyorson átvette a vezetést amit aztán már nem is adott ki a kezéből. A Hyundai-os Solberg és Neuville panaszkodtak, hogy a rajtban túl forognak a kerekeik ami idő veszteséghez vezetett, a Fordos Fourmaux pedig a sok frissen esett hóval küszködött. A pénteki korai kiesés miatt szuper ralizó Breen-nek semmi esélye nem volt jó helyen végeznie így tesztelésnek és gyakorlásnak fogta fel a Svéd ralit, persze nyomta ahogy tudta, de felesleges kockázatot már nem kellett vállalnia. Greensmith ezen a napon már jobban érezte magát a Ford Pumában, Fourmaux-nak is kezdett megjönni a bizalma az autója iránt. Solberg panaszkodott, hogy sokat bénázik és nincs bizalom közte és az autója között. Délután a második körben Fourmaux ismét a sok friss, laza hóval küzdött. Solberg azt mondta nagyon durva és nehéz körülmények között kellett versenyeznie. A Toyotás Katsuta pedig úgy érezte magát mintha egy bob versenyen lenne mert többször is a hó falon támasztotta meg a Yarist. A Fordos Greensmith beragadt a napi 4. gyors rajtjában amivel elbukott 5 másodpercet. A napi 5. gyorson Breen beállt a hóba viszont az autója egy része kilógott az útra és nem fértek el mellette a többiek így meg kellette állítania a versenyt amíg kiszabadítják őt onnan. Szegény Breen-nek nem ez volt élete versenye az biztos. Neuville azt mondta próbál gyorsa menni, de nem bír Rovanpera tempójával, a Fordos Greensmith viszont azt mondta a hosszú egyenesekben nagyon gyorsak a Hyundaiok, nem éri utol őket. A napi utsó gyorson Evans benézett egy jobb kanyart és átsodródott a puha hó falon ami nem okozott kárt az autójában. Fourmaux alatt viszont megállt a Ford Puma motorja, Greensmith pedig azt mondta délutánra jobb volt a menet, de néhol élete legrosszabb körülményei között autózott. Szombat estére a Rovanpera, Evans, Neuville, Lappi, Katsuta, Greensmith, Solberg, Mikkelsen, Veiby, Gryazin sorrend volt az első tíz autó.
Az utolsó napon vasárnap kétszer kettő gyorsasági szakaszt kellett teljesítenie a talpon maradt párosoknak. Ezek majd 57 km-t tettek ki és szokás szerint az utolsó volt a külön pontokért is zajló power stage szakasz. Aki idáig eljutott az már célba akart érni és nem vállalt felesleges kockázatot. Viszont elspórolni sem lehet mert a hátulról jövők mindig lőtávolban vannak így nem könnyű megtalálni az arany középutat egy olyan ralin ahol hóban a fák között sokszor 200km/óra sebességgel kell száguldani. Ez a Toyotás Evans-nak most nem sikerült ugyanis a napi első gyorson balesetet szenvedtek és fel kellett adni a ralit. Neuville azt mondta nem volt tökéletes a menete, Katsuta pedig a nagy tempó miatt hüledezett kissé. Rovanpera Toyota Yarisában a hybrid rendszer makacskodott, de szerencséjére nem kellett megállnia emiatt viszont a hybrid nélkül a hosszú egyenesekben veszített a tempójából és azt mondta inkább a power stage-re spórolja az erejét. Ezután Neuville verte oda a hó falnak a Hyundait és veszítette el emiatt annak műanyag darabjait. Az utolsó előtti gyors végére sokaknak elkoptak a gumijaik emiatt vesztettek időt, köztük Neuville is. Mindenki próbálta a power stage-re koncentrálni az erejét és a megmaradt gumiabroncsait. Rovanpera még mindig a hiányzó hybrid erő miatt panaszkodott kicsit. A külön pontokért zajló power stage szakaszt végül Ott Tanak nyerte meg a Hyundai i20-szal viszont a ralit a Kalle Rovanpera- Jonne Halttunen kettős húzta be a Toyota Yaris Rally1 Hybrid-del.
Az RC2 kategóriában Andreas Mikkelsen és Torstein Eriksen győzött a Skoda Fabia Rally2 EVO-val. Az RC3-ban pedig a Jon Armstrong – Hoy Brian kettős nyert egy Ford Fiesta Rally3-mal.
A 2022-es Svéd rali végeredménye az alábbiak szerint alakult,
- K. Rovanperä - J. Halttunen Toyota GR Yaris Rally1 2:10:44.9
- T. Neuville - M. Wydaeghe Hyundai i20 N Rally1 +22.0
- E. Lappi - J. Ferm Toyota GR Yaris Rally1 +30.6
- T. Katsuta - A. Johnston Toyota GR Yaris Rally1 +2:19.4
- G. Greensmith - J. Andersson Ford Puma Rally1 +3:20.4
- O. Solberg - E. Edmondson Hyundai i20 N Rally1 +5:39.4
- A. Mikkelsen - T. Eriksen Škoda Fabia Evo +7:11.1
- O. C. Veiby - S. Skærmoen Volkswagen Polo GTI +7:34.3
- J. Huttunen - M. Lukka Ford Fiesta MkII +8:14.2
- E. Kaur - K. Aleksandrov Volkswagen Polo GTI +8:24.8
Amint az sajnos szinte mindenhol megszokott itt is az első három pilóta volt egymással a pariban. Az őket követők több perccel lemaradva egy másik ligában játszanak.
A Svéd rali után így áll a csapatok bajnokságának pontversenye,
- Toyota Gazoo Racing World Rally Team 83
- M-Sport Ford World Rally Team 59
- Hyundai Shell Mobis World Rally Team 47
- Toyota Gazoo Racing World Rally Team NG 22
Az versenyzők bajnoksága pedig így néz ki, itt Kalle Rovanpera átvette a vezetést,
- K. Rovanperä 46
- T. Neuville 32
- S. Loeb 27
- G. Greensmith 20
- S. Ogier 19
- T. Katsuta 18
- C. Breen 16
- E. Lappi 15
- A. Mikkelsen 12
- O. Solberg 8
Következő rali VB futamig most jó sokat kell aludnunk, de nekünk Magyaroknak megéri, az ugyanis a hazánkhoz távolságban is legközelebbi verseny lesz a Horvát rali április 21-24. között.
Szöveg: Tommy
Fotók: Hyundai Motorsport, Toyota Gazoo Racing, M-Sport Ford, Skoda Motorsport
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.