Hétvégén Akropolisz rally lesz
WRC

Most hétvégén, szeptember 9-12. között, 2013 után visszatér a rally világbajnokság az egyik legikonikusabb helyszínére a méltán híres és hírhedt sokszor autógyilkosnak is hívott murvás utakon zajló Akropolisz rallyra.

wrc_greece_2021_29f65_frz_1400x788.png

A kanyargós sziklás hegyi utak a magas hőmérséklettel a fojtogató porral együtt komoly kihívást jelent autónak és versenyzőnek egyaránt valamint a versenygumiknak is. Az utak nyomvonala elvileg simább lesz mint korábban, de nem lesz sétagalopp a futam, gyorsan megbünteti azt aki nem veszi komolyan a követelményeket.

A program csütörtök késő délután a rajtünnepséggel veszi kezdetét Athén ikonikus Akropolisz-fellegvárának lábánál, majd rögtön ezután egy a Syntagma tér körüli 1 km-es belvárosi közönségcsalogató utcai gyorsaságival megkezdődik a verseny.

Az athéni éjszakázás után a versenyzők nyugatra, a Peloponnészoszi -félszigetre indulnak, hogy kétszer teljesítsék a klasszikus Aghii Theodori gyorsaságit és a szintén híres Loutraki - hágót valamint még két szakasz vár a mezőnyre. Izgalmas nap lesz mert napközben mindössze egy gumiabroncs szerelési zóna lesz a Korinthoszi csatorna közelében és este lesz csak egy 45 perces szerviz lehetőség. A napi penzum 89,40 km gyorsaságit tartalmaz ezután a résztvevők Lamia-ban térnek nyugovóra.

A szombat a leghosszabb és legkeményebb szakasz, 132,56 versenykilométer vár a mezőnyre a várostól délre. Napközben egy 40 perces szerviz lesz és este még egy. A gyorsaságik száma hat darab lesz ezen a napon.

A vasárnapi finálé Lamia nyugati részén lesz. A legendás Tarzan szakasz és Pyrgos ami a rally leghosszabb gyorsaságija a maga 33,20 km-vel majd a Wolf Power Stage szakasszal zárul az Akropolisz rally ami a Tarzan egy rövidített változata lesz. Összesen 15 gyorsasági szakaszt, 292 km hosszban kell teljesíteniük a versenyzőpárosoknak. 

070921_acropolisrally-recce_efa99_f_1400x788.jpg

A vasárnap reggeli teljes hosszúságú Tarzan gyorsasági az Akropolisz rally klasszikusa. Idén kevésbé lesz durva, mint korábban, de továbbra is rendkívül komoly kihívás elé állítja a versenyzőket és autókat egyaránt. A szakasz eredeti neve Fourna volt. Majd Giorgos Bourgos athéni rendőr tiszteletére nevezték át a gyorsaságit aki a mellett lakott, az ő beceneve volt Tarzan.

A versenyautók természetesen murva specifikációval lesznek szerelve kiegészítő alsó védelemmel, a futam során puha és kemény keverékű Pirelli gumik közül választhatnak majd a versenyzők. 

200821_rbmh-nasseralattiyah-greece-2013_001_a561a_frz_1400x788.jpg

Az Akropolisz rallyk történetének Colin McRae a legsikeresebb versenyzője aki öt alkalommal tudott itt nyerni, de nyert itt többek között Walter Röhrl, Björn Waldegård, Ari Vatanen, Miki Biasion, Juha Kankkunen, Carlos Sainz és Sébastien Loeb is. Gyártók között a Ford legsikeresebb aki 13-szor nyerte meg a rallyt.  

A futamra 55 páros nevezett, őket a WRC, a WRC2 és a WRC3 kategóriában értékelik.

Szöveg: Tommy

Fotó: https://www.wrc.com/en/

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr8116681732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása