Loris Capirossi a Rallylegend-en
Rallylegend

Az idei, immár 19. Rallylegend október 7-10. között kerül megrendezésre a San Marinói köztársaságban. A szervezők gőzerővel dolgoznak rajta, hogy a verseny kezdetére minden összeálljon, minden klappoljon. A korábbi évekhez hasonlóan idén is sok egykori és régebbi világsztár érkezése várható, az első akit hivatalosan bejelentettek a korábbi háromszoros, 125 cm3-es és 250 cm3-es gyorsasági motoros világbajnok olasz Loris Capirossi aki egy utolsó fejlesztésű, Michelin dekorációjú és Sparco kiegészítőkkel felszerelt R5 kategóriás rallyautóval áll rajthoz.

capirossi_2.jpg

A Capirex becenévre hallgató motoros 1990-ben és 1991-ben egy Honda RS125 R nyergében nyerte meg a 125 cm3-es gyorsasági motoros világbajnokságot. Majd 1998-ban már Apriliával húzta be a 250 cm3-es világbajnoki címet. Ezt követően 2001 és 2011 között az 500 cm3-es majd az abból kialakuló MOTO GP-ben szerepelt. Itt 2001-ben és 2006-ban a harmadik helyen végzett az év végi értékelésben. Capirossi számára nem ismeretlen a versenyautók világa sem, 2012-ben a Monza Rally Show-n a Super 2000-es kategóriában 5. helyezést ért el. Elmondta, hogy nagyon örül, hogy részt vehet a Rallylegend-en és megtiszteltetés számára, hogy ő az egyik vendégversenyzője a Rallylegend-nek. Nagy rajongója a rallysportnak és kíváncsian várja a mindig változatos mezőnyben előforduló legkülönbözőbb versenyautókat és azok pilótáit. Capirossi civilként mostanában a Moto GP-t irányító Dorna cég versenyigazgatóságán dolgozik.    

capirossi.JPG

A versenyközpontban a Rally Village-ben az idén úgy akarják elhelyezni az ott állomásozó csapatokat, hogy a nézők még jobban megcsodálhassák az ott álló versenyautókat, nem tudom, hogy s mint lesz ez kivitelezve, nemsokára kiderül.

A nevezési zárlat szeptember 22., remélhetőleg minél több versenyzőpáros adja le indulási szándékát és a tavalyi Covid vészterhes időszak után ismét egy komplettebb versenyzői létszám jön össze. Közben folyamatosan zajlik az online belépőjegy értékesítés a nézők számára. 

A versenyen lesz WRC, Myth és Historic kategória valamint több versenyző kérésének eleget téve korlátozott számban, de engedni fogják az új R5-ös autókkal való indulást is. Az idén is rajthoz lehet állni a valódi, eredeti egykori versenyautókkal a Heritage kategóriában, ők kevesebben fognak menni és nem is versenytempóban hanem a Sport regularíty szabályok szerint.  

image001.jpg

A Rallylegend két főszervezője Vito Piarulli és Paolo Valli is megemlékezett az augusztus 22-én egy tragikus közúti motor balesetben 46 évesen elhunyt Christofer Klausnerről. Ő hosszú évekig meghatározó résztvevője volt a Rallylegend-eknek, aki látta sosem felejti el a lendületesen keresztben csúszó, lángoló, durrogó Audi Quattróját. A szervezők ígérete szerint az idei versenyen méltó módon fognak megemlékezni a Rallylegend egyik legnépszerűbb versenyzőjéről.

Szöveg: Tommy

Fotók: http://www.rallylegend.com 

   

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr4316671012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

BalatonParkCircuit (3) Barum rally (1) Central European Rally (2) Central Europe Rally (2) Ceredigion rally (1) CER Rally (2) Chile rally (2) Cross Country (1) Dakar rally (4) DTM (1) Eifel rally (3) ERC (104) Essen (1) ETCR (1) ETRC (3) EuroRX (22) FIA (6) Finn rally (2) Formula 3 (1) Formula E (1) Gigi Galli (1) Goodwood (2) GP Ice Race (1) GT Open (2) Győr rally (3) Herbst rally (1) Historic (23) Historic rally EB (1) Höljes (1) Horvát rally (5) HUMDA (1) Hungarian Baja (2) Hungaroring (5) Hyundai Motorsport (3) International GT Open (2) J-WRC (1) JML (1) Kalle Rovanpera (2) Kamion EB (1) Közép Európa rally (2) Lancia Corse (2) Latvala (1) M-Sport (2) Mecsek rally (1) Mikulás rally (5) MNASZ (44) Monza rally (2) Monza Rally Show (1) MotoGP (2) Nitrocross (1) Nyi (1) Nyirád (17) Oliver Solberg (2) ORB (48) ORB1 (6) ORB2 (26) ORB3 (20) ORC (3) Pikes Peak (1) Pirelli (1) Portugál rally (1) Rally (3) Rally1 (17) Rally1 ORC (1) Rally2 (2) Rally3 (3) Rallycr (1) Rallycross (11) Rallyle (1) Rallylegend (27) Rally 2 (3) Rally Croatia (4) Rally de Portugal (1) Rally di Roma Capitale (1) Rally EB (9) Rally Estonia (1) Rally Európa Bajnokság (5) Rally Hungary (7) Rally raid (3) Rally Sardegna (2) Renault Sport (1) Róma rally (1) RX (2) San Marinó (1) Skandivávia rally (1) Superbike (1) Superenduro (1) Szardínia rally (1) Szilveszter rally (3) TCR (1) Techno Classica (1) Tereprally (1) Toyota (2) Toyota Gazoo Racing (7) World (1) WorldRX (19) WRC (273) WRC2 (142) WRC3 (89) WRX (3) WTCR (8) Címkefelhő
süti beállítások módosítása