Kopeczky, ifj. Fogarasi, Bíró és Wirtmann nyertek az Ózd-Eger rallyn
ORB, MNASZ

Az elmúlt hétvégén, május 14-16. között tartották az Országos Rally bajnokság az Mercarius Rally1, a Rally2, a Rally3 és a Historic kategóriák aktuális fordulóját az Ózd - Eger rallyt.

kopeczky.jpg

A versenyen a 200 páros versengését ismét élőben lehetett megtekinteni a szurkolóknak, nem volt zártkapus a futam.

Elég furfangos idő volt mindkét nap, hol esett az eső hol nem, de inkább esett, főleg vasárnap.  Ennek „köszönhetően” voltak sajnos kisebb nagyobb balesetek melyek folyományaként gyorsaságikat is ki kellett venni, ami nem adott jó szájízt a versenyzőknek. Főleg a Rally2 mezőnyt érintette ez érzékenyen, nekik a hatból két gyorsaságit is etappá nyilvánítottak.

A versenyre 81 páros nevezett a Rally1-be, 58 a Rally2-be, 50 a Rally3-ba és 14 a Historicba.

ifj_fogarasi.jpg

A Rally1 és a Historic mezőny ugyanazt az útvonalat teljesítette. Ők pénteken kezdtek az ózdi salakpályán a prológgal majd szombaton két gyorsaságit kellett megfutniuk háromszor. Vasárnapra pedig három gyorsaságiból raktak össze nekik három kört ami nyolc darab teljesítendőt jelentett.

A Rally2-es párosok is pénteken kezdtek a prológon, majd szombaton ugyanaz a két gyorsasági várt rájuk háromszor mint a Rally 1 és Historic mezőnyre.

A Rally3 mezőny csak vasárnap versenyzett, nekik két gyorsaságit kellett háromszor teljesíteniük.

wirtmann.jpg

A kategóriáktól függően péntektől vasárnapig tartó száguldást a Rally1 esetében a cseh Jan Kopeczky nyerte meg. A Rally2-ben ifj. Fogarasi Attiláék, a Rally3-ban Bíró Gergőék míg a Historicban Wirtmann Ferencék állhattak fel a dobogó legtetejére.

A Rally1 végeredménye az alábbiak szerint alakult,

r1.JPG

A Rally2-é pedig így,

r2_1.JPG

A Rally3 vége ez lett,

r3.JPG

A Historicban pedig ebben a sorrendben végeztek a párosok,

historic_5.JPG 

Következő futam a Salgó Rally lesz június 4-5. között. Ott a Rally1, a Rally2 és a Historic bizonyíthat majd.

Szöveg: Tommy

Fotók, eredmények: Rally Szakági Bizottság facebook, https://q8oils.rallylive.hu/

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr8716562240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása