50. Mecsek Rallye beszámoló, TMC Rallysport Kft.

009_gy01_0440.jpg

Újabb balszerencsés futam

Nem hozott szerencsét a kedvenc aszfaltos futama sem a TMC Rallysport Kft. versenyzőpárosának, Ollé Sándornak és Czakó-Budai Annamáriának. Első nap a rossz gumitaktika miatt kerültek hátrányba, majd amikor megkezdték a felzárkózást a széttörött kipufogó a verseny feladására kényszerítette a tapasztalt kettőst.

Ollé Sándor- Czakó- Budai Annamária: „Már az elején komoly fejtörést okozott a gumiválasztás, hiszen az időjárás lehetővé tette a slick abroncsok választását, azonban az intermédia használata sem tűnt bolondságnak… Az előző napi esőzésekből ugyanis megmaradtak a sárfoltok és a tócsák, ami a hiányos kigumizások miatt –a pálya ívei nem mindenhol lettek kigumizva- sarassá, felhordásossá váltak a kanyarok. Sajnos emiatt nagyon mellényúltunk a slick gumikkal, azok a versenyzők jártak jól, akik intermédiával mentek ki, ezért jelentős hátrányba kerültünk. Folyamatosan csúszkáltunk és a rengeteg baleset miatt, állandóan hideg abroncsokkal mentünk, nem tudok újramelegíteni őket. A másnapi szakaszokat a nyolcadik helyről, nagy lendülettel kezdtük, ideálisan gumiztunk, egész jó időket mentünk, annak ellenére, hogy az autónk ebben a mezőnyben már lemarad a motorerőt tekintve. Sajnos ismét elkezdődött egy pech-sorozat, először a kihangosító eleme merült le, csak recsegést hallottam, így úgy mentem, amit láttam. A következő orfűi szakaszon pedig, ami a „mi szeretett pályánk” nem sokkal a vége előtt a kipufogónk valamiért megrepedt, végül le is tört közvetlenül a motor leömlőnél. Féltünk, hogy kigyullad az autó, bíztunk benne, hogy ezt a problémát a srácok a szervizben orvosolni tudják, de ezt a 30 percben képtelenség volt megcsinálni, hiszen az egész motor döntötten helyezkedik el, csak a lebontás fél óráig tart, utána kezdtük volna a javítást, vagyis másfél órát vett volna igénybe, így a verseny feladására kényszerültünk. Szomorúak vagyunk, hiszen három szakasszal a verseny vége előtt, értékes pontok nélkül búcsúztunk… Ózdon még mindenképpen indulunk, hiszen az abszolút tízben szeretnénk végezni, és ez kell még hozzá, ez lesz a búcsú a S2000-es autónknak! A Porec Rallye-n és a Mikulás Rally-n egy R5-tel készülünk a 2017-es esztendőre!”

009_gy10_2024_1.jpg

Szöveg: TMC Rallysport Kft.

Fotók: Galadriel Sportfotó

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr411801393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

BalatonParkCircuit (3) Barum rally (1) Central European Rally (2) Central Europe Rally (2) Ceredigion rally (1) CER Rally (2) Chile rally (2) Cross Country (1) Dakar rally (4) DTM (1) Eifel rally (3) ERC (104) Essen (1) ETCR (1) ETRC (3) EuroRX (22) FIA (7) Finn rally (2) Formula 3 (1) Formula E (1) Gigi Galli (1) Goodwood (2) GP Ice Race (1) GT Open (2) Győr rally (3) Herbst rally (1) Historic (25) Historic rally EB (3) Höljes (1) Horvát rally (5) HUMDA (1) Hungarian Baja (2) Hungaroring (5) Hyundai Motorsport (4) International GT Open (2) J-WRC (1) Japán rally (2) Jari-Matti Latvala (1) JML (1) Kalle Rovanpera (2) Kamion EB (1) Közép Európa rally (2) Lancia Corse (2) Latvala (1) M-Sport (2) Mecsek rally (1) Mikulás rally (5) MNASZ (45) Monza rally (2) Monza Rally Show (1) MotoGP (2) Nitrocross (1) Nyi (1) Nyirád (17) Oliver Solberg (2) ORB (50) ORB1 (6) ORB2 (28) ORB3 (20) ORC (4) Ott Tanak (1) Pikes Peak (1) Pirelli (1) Portugál rally (1) Rally (3) Rally1 (17) Rally1 ORC (1) Rally2 (2) Rally3 (3) Rallycr (1) Rallycross (11) Rallyle (1) Rallylegend (27) Rally 2 (3) Rally Croatia (4) Rally de Portugal (1) Rally di Roma Capitale (1) Rally EB (9) Rally Estonia (1) Rally Európa Bajnokság (5) Rally Hungary (7) Rally Japan (2) Rally raid (3) Rally Sardegna (2) Renault Sport (1) Róma rally (1) RX (2) San Marinó (1) Skandivávia rally (1) Superbike (1) Superenduro (1) Szardínia rally (1) Szaúd-Arábia rally (2) Szilveszter rally (3) TCR (1) Techno Classica (1) Tereprally (1) Toyota (2) Toyota Gazoo Racing (7) World (1) WorldRX (19) WRC (279) WRC2 (146) WRC3 (93) WRX (3) WTCR (8) Zemplén rally (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása