Kipakolás Goodwoodban
Kipakolás Goodwoodban

Most hétvégén lesz a dél angliai Goodwood mellett a Lord March birtokán lévő autó versenypályán a 75. Members Meeting esemény.

75mm_early_arrival_goodwood_16031705.jpg

A goodwoodi rendezvényeket valamelyest már ismerőknek nem kell bemutatni Lord Marchot és az ő jó értelemben vett eszetlen autós rendezvényeit. Ezek egyike a Members Meeting ami az idén már a 75. lesz a sorban.

75mm_friday_arrival_goodwood_17031720.jpg

A képek a rendezvényen résztvevő autók kipakolásakor készültek, szokás szerint jó pár autó ritkaság vesz részt ...

Két Ranga az ORB futamain
Két Ranga az ORB futamain

Ma délután hat órakor, élő videós közvetítés keretében jelentették be hivatalosan, hogy az egykori sokszoros magyar rally bajnok Ranga László mindkét fia teljes szezont fog futni a 2017-es magyar rally bajnokságban. 

ranga.JPG

Kettőjük közül Ranga Lászlónak a nagy tapasztalattal bíró és közismert Tóth Imre fogja diktálni az itinert, míg Ranga Péternek a szintén nem elsőbálozó Szőke Tamás lesz a navigátora.

Mindkét páros a kor egyik legmenőbb ...

Hétvégén rallysprint Orfűn
Hétvégén rallysprint Orfűn

orfu_eleje.JPG

Most hétvégén azaz március 18-19-én lesz Orfőn a MARB sorozat és egyben a MARB déli régiójának első 2017-es futama. A MARB-ban résztvevőkön felül remek tesztlehetőség a más rally bajnokságokban (ORB, ORC, Historic, R2) induló versenyzőknek is. 

Egy gyorsasági lesz a 7km-es Orfű - Abaliget - Orfű melyet ötször kell teljesíteni oda - vissza irányban. A tervezett időterv a térképeken megtalálható.

orfu_a.JPG

orfu_b.JPG

Szöveg: Tommy

Fotók, térképek: A123 Rally

Májusban ismét Oldtimer Messe a Bécshez közeli Tullnban
Májusban ismét Oldtimer Messe a Bécshez közeli Tullnban

kepkivagas_23.JPG

Az idén május 20-21. között lesz az immár 29. nemzetközi oldtimer kiállítás és vásár a Bécshez közeli Tulln városkában. 

kepkivagas_jpg2_3.JPG

Körülbelül 800 kiállítóra/tulajdonosra, 90 valamilyen klubra és 9 múzeumra lehet számítani, hogy a tíz csarnokban és a kapcsolódó szabad területeken megmutathassák kincseiket a nagyközönségnek. 

kepkivagas_jpg3.JPG

A pontos kiállítási sémák jelenleg még nem ismertek de az elmúlt évekhez hasonlóan biztos, hogy az idén is több ...

Megvan a rallycross VB idei résztvevőinek rajtszáma
Megvan a rallycross VB idei résztvevőinek rajtszáma

Nyilvánosságra hozta az FIA a 2017-es Rallycross világbajnoki szezonra elfogadott nevezők listáját. E szerint összesen 18 állandó résztvevője lesz a sorozat csúcsát jelentő Supercar kategóriának. Ebből 12 versenyző a csapatbajnokságért is fog küzdeni a többi hat versenyző csak az egyéni pontversenyben indul.

wrx_start_list.jpg

A csapatbajnokságba nevezett az EKS (Audi S1 EKS RX Quattro), a Team Peugeot Hansen (Peugeot 208 WRX), a PSRX Volkswagen Sweden (VW Polo GTI), a Hoonigan ...

Özönlenek a nevezések a rallycross VB-re!
Özönlenek a nevezések a rallycross VB-re!

Ma újabb egész éves résztvevő jelentkezett be az idei rallycross VB sorozatban. Ő Niclas Grönholm aki a kétszeres rally világbajnok Marcus fia. A 20 éves ifjabb Grönholm nem lesz első bálozó a sportágban, tavaly már végignyomta az egész szezont egy Ford Fiesta Supercarral. Azt az évet a tanulásnak és a fejlődésnek szánták de az idén már a döntőbe jutásokért akar csatázni. Az idei szezonban a Finn GRX csapatban egy az M-Sport által épített Ford Fiesta RX ...

Lukács "Csucsu" Kornél a rallycross VB-n folytatja!!!
Lukács "Csucsu" Kornél a rallycross VB-n folytatja!!!

Az idei rallycross VB-re beérkezett szépszámú nevezések után ma nyilvánosságra került a magyar szempontból eddig legjobb hír.

csucsuek.jpg

Ez pedig nem más mint, hogy Lukács „Csucsu” Kornél teljes szezont megy  a 12 hétvégés FIA rallycross világbajnoki szezonban! Csucsu egy magyar - olasz csapat színeiben nevezett be a bajnokságba. Az RX Team Hungary néven alakult csapatban a magyar Lukács „Csucsu” Kornélon kívül a rali VB egykori gyári versenyzője, a közönség ...

AMTS 2017 előzetes
AMTS 2017 előzetes

Idén a március 24-26. közötti hétvégén rendezik a Hungexpo területén Magyarország legnagyobb autó tuning kiállítását. 

amts_poszter.jpg

A tavalyi évhez hasonlóan idén is rengeteg különböző stílusú és témájú kiállító standok lesznek. 

amts2015_8967.JPG

Lesz Carstyling.hu Tuning Show, Gymkhana bemutató, Classic car show, autóimportőrök kiállítása,  MISS AMTS szépségverseny , valamint a show saját lánycsapata, a Carstyling Dolls tüzes műsorai. Lesznek Hot-Rod-ok, ...

"Oldtimer Show 2017" a Vasúttörténeti Parkban!
"Oldtimer Show 2017" a Vasúttörténeti Parkban!
  1. április 7-9 -ig ismét a Vasúttörténeti Parkban , 10 hektáros területen kerül megrendezésre a budapesti Oldtimer Show, a kiegészítő rendezvényeivel együtt. Az Oldtimer Show Kft. ismét új kiállítási anyagot mutat be, még több külföldi résztvevővel. Több mint 500db oldtimer jármű lesz bemutatva, ami 500 különböző járműtípust jelent. Minden típusból a fellelhető legszebb példányt mutatjuk be. A beválogatott járművek bronzból készült Oldtimer Show ...

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

BalatonParkCircuit (3) Barum rally (1) Central European Rally (2) Central Europe Rally (2) Ceredigion rally (1) CER Rally (2) Chile rally (2) Cross Country (1) Dakar rally (4) DTM (1) Eifel rally (3) ERC (104) Essen (1) ETCR (1) ETRC (3) EuroRX (22) FIA (7) Finn rally (2) Formula 3 (1) Formula E (1) Gigi Galli (1) Goodwood (2) GP Ice Race (1) GT Open (2) Győr rally (3) Herbst rally (1) Historic (25) Historic rally EB (3) Höljes (1) Horvát rally (5) HUMDA (1) Hungarian Baja (2) Hungaroring (5) Hyundai Motorsport (4) International GT Open (2) J-WRC (1) Japán rally (2) Jari-Matti Latvala (1) JML (1) Kalle Rovanpera (2) Kamion EB (1) Közép Európa rally (2) Lancia Corse (2) Latvala (1) M-Sport (2) Mecsek rally (1) Mikulás rally (5) MNASZ (45) Monza rally (2) Monza Rally Show (1) MotoGP (2) Nitrocross (1) Nyi (1) Nyirád (17) Oliver Solberg (2) ORB (50) ORB1 (6) ORB2 (28) ORB3 (20) ORC (4) Ott Tanak (1) Pikes Peak (1) Pirelli (1) Portugál rally (1) Rally (3) Rally1 (17) Rally1 ORC (1) Rally2 (2) Rally3 (3) Rallycr (1) Rallycross (11) Rallyle (1) Rallylegend (27) Rally 2 (3) Rally Croatia (4) Rally de Portugal (1) Rally di Roma Capitale (1) Rally EB (9) Rally Estonia (1) Rally Európa Bajnokság (5) Rally Hungary (7) Rally Japan (2) Rally raid (3) Rally Sardegna (2) Renault Sport (1) Róma rally (1) RX (2) San Marinó (1) Skandivávia rally (1) Superbike (1) Superenduro (1) Szardínia rally (1) Szaúd-Arábia rally (2) Szilveszter rally (3) TCR (1) Techno Classica (1) Tereprally (1) Toyota (2) Toyota Gazoo Racing (7) World (1) WorldRX (19) WRC (279) WRC2 (146) WRC3 (93) WRX (3) WTCR (8) Zemplén rally (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása