Neuville szerződést hosszabbított a Hyundai-jal, de mi lesz azután?
WRC

A mai napon jelentették be, hogy az FIA WRC rally világbajnokságon résztvevő Hyundai Motorsport alakulata egy évig, 2025. végéig tartó szerződést írt alá jelenlegi versenyzőjével a belga Thierry Neuville-lel.

Ezzel a belga versenyző immár a 12. szezonját fogja elkezdeni a németországi Alzenau-ban székelő csapattal, ezzel is mutatva elkötelezettségét mindkét félnek.

Mivel Thierry Neuville a 2019-es világbajnok, Ott Tänak mellett versenyez a Hyundai színeiben, az alzenaui székhelyű csapat jövőre ismét a sorozat egyik legversenyképesebb pilóta párosával büszkélkedhet majd.

Azt is megerősítették, hogy Neuville navigátora marad a honfitársa, Martijn Wydaeghe.

i20_9.jpg

Neuville az elmúlt tizenkét évben alapvető szerepet játszott a Hyundai Motorsport WRC programjának felépítésében és számos mérföldkövet ért el ezalatt a csapattal. Pályafutása első győzelmét az első generációs Hyundai i20 WRC-vel szerezte 2014-ben a Deutschland Rallye-n (miután az autót a shakedown-on kukára törte), és azóta 20 futam győzelmet, 59 dobogós helyezést és 371 gyorsasági szakaszgyőzelmet aratott a csapat színeiben. A Hyundai Motorsport 2019-ben és 2020-ban megszerezte az FIA WRC gyártók számára kiírt bajnoki címét, de a belga versenyző jelenleg az első saját, egyéni világbajnoki címére hajt, amire talán most van a legnagyobb esélye, bár a rallyban sok minden megtörténhet és meg szokott történni. Mindenesetre Neuville 27 pontos előnnyel kezdi meg holnap az Akropolisz rallyt, ami nem rossz és ezzel együtt már csak négy forduló van hátra.

2025-ben a Hyundai Motorsport ismét a rally világbajnokság egyik legerősebb és legversenyképesebb pilótapárosával büszkélkedhet. Neuville és Tänak teljes erőbedobással küzd majd annak érdekében, hogy a csapat megnyerhesse mindhárom (csapat, pilóta, navigátor) bajnoki címét. A harmadik Hyundai i20 N Rally1 Hybrid autó pilótapárosát hamarosan nyilvánosságra hozzák.

tn_5.jpg

Eddig a hivatalos sajtóanyag, alább pedig a pletykák a Hyundai Motorsport és Thierry Neuville jövőjével kapcsolatban melyek amiatt kezdtek napvilágra kerülni és erősödni, mert 2027-ben a Hyundai beszáll a hosszútávú autóversenyzés, az Endurance, a WEC bajnokságba és a két sportág nagy valószínűséggel nem fog elférni egymás mellett…

A legvadabb pletykák szerint a Hyundai elhagyja a WRC-t, és 2027-től a WEC-hez csatlakozik. A Hyundai Motorsport csapattal kapcsolatos találgatások, amelyek szerint csupán 2025 végéig lesz jelen a WRC-ben egyre aggasztóbbak. 2026-ban egy privát csapat fogja irányítani az Hyundai i20N Rally1 autókat. Ennek a csapatnak Thierry NEUVILLE lehet a tulajdonosa és a menedzsere. 2027-től pedig a Hyundai semmilyen formában nem vesz részt a rallysportban. Még a jelenlegi ügyfélprogramok is lezárásra kerülnek többek között a Hyundai i20 Rally2-vel elért gyenge eredmények miatt. A pletykák szerint a koreai cég elhagyja alzenaui bázisát és máshová költözik. A jövőbeli motorsport tevékenységet (WEC) valószínűleg a dél-koreai multinacionális vállalat másik ága fogja irányítani.

És úgy tűnik, a Hyundai nem csak a rallysportot engedi el, hanem mindent „megsemmisít”, ami eddig történt (TCR) és áttér a WEC-re.

Hivatalos forrásokból (Abiteboul, csapatfőnök) ezeknek a pletykáknak sem megerősítése, sem cáfolata nem történt meg. Abiteboul azt mondta a DirtFish-nek, hogy a jövővel kapcsolatos döntés a központtól függ és ehhez még időre van szükség.

Szurkolóként nagy kár lesz, ha a Hyundai valóban elhagyja a rallysportot, de az évtizedek során volt már pár szomorú visszavonulás (Lancia, Subaru, Mitsubishi, VW) a rallysportból, azokat is túlélte a sportág és a szurkolók és nyilván így lesz akkor is, ha a Hyundai valóban elengedi a rallysportot.

Szöveg: Tommy és Hyundai Motorsport

Fotók: Hyundai Motorsport

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr4318485403

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

BalatonParkCircuit (3) Barum rally (1) Central European Rally (2) Central Europe Rally (2) Ceredigion rally (1) CER Rally (2) Chile rally (2) Cross Country (1) Dakar rally (4) DTM (1) Eifel rally (3) ERC (104) Essen (1) ETCR (1) ETRC (3) EuroRX (22) FIA (6) Finn rally (2) Formula 3 (1) Formula E (1) Gigi Galli (1) Goodwood (2) GP Ice Race (1) GT Open (2) Győr rally (3) Herbst rally (1) Historic (23) Historic rally EB (1) Höljes (1) Horvát rally (5) HUMDA (1) Hungarian Baja (2) Hungaroring (5) Hyundai Motorsport (3) International GT Open (2) J-WRC (1) JML (1) Kalle Rovanpera (2) Kamion EB (1) Közép Európa rally (2) Lancia Corse (2) Latvala (1) M-Sport (2) Mecsek rally (1) Mikulás rally (5) MNASZ (44) Monza rally (2) Monza Rally Show (1) MotoGP (2) Nitrocross (1) Nyi (1) Nyirád (17) Oliver Solberg (2) ORB (48) ORB1 (6) ORB2 (26) ORB3 (20) ORC (3) Pikes Peak (1) Pirelli (1) Portugál rally (1) Rally (3) Rally1 (17) Rally1 ORC (1) Rally2 (2) Rally3 (3) Rallycr (1) Rallycross (11) Rallyle (1) Rallylegend (27) Rally 2 (3) Rally Croatia (4) Rally de Portugal (1) Rally di Roma Capitale (1) Rally EB (9) Rally Estonia (1) Rally Európa Bajnokság (5) Rally Hungary (7) Rally raid (3) Rally Sardegna (2) Renault Sport (1) Róma rally (1) RX (2) San Marinó (1) Skandivávia rally (1) Superbike (1) Superenduro (1) Szardínia rally (1) Szilveszter rally (3) TCR (1) Techno Classica (1) Tereprally (1) Toyota (2) Toyota Gazoo Racing (7) World (1) WorldRX (19) WRC (273) WRC2 (142) WRC3 (89) WRX (3) WTCR (8) Címkefelhő
süti beállítások módosítása