Ott Tanak nyerte a WRC Szardínia rallyt
WRC, WRC2, WRC3

Május 31. - június 2. között, péntektől vasárnapig zajlott a 2024-es rally világbajnokság aktuális fordulója a Rally Italia, azaz a Szardínia rally mely a versenynaptár hatodik idei helyszíne volt. A verseny a sziget klasszikusan murvás útjain zajlott, többé kevésbé a korábbról már ismert helyszíneken.

A rally világbajnokságon az idei évtől engedélyezik, hogy egy verseny rövidebb, kompaktabb legyen a szokásos formulánál, mindössze 48 óra alatt lezajlik egy ilyen futam, a Szardínia rally volt a debütáló esemény.

Ez azt jelentette, hogy csütörtök este, jókora tömeg részvételével tartották az ünnepélyes rajtceremóniát, majd péntek reggel 8:01-kor kezdődött a bemelegítő shakedown szakasz az Ittiri város melletti rallykrossz pálya szerűségen, ami 2.08 km hosszú volt és kb. 12:00-ig tartott. Ez egy könnyen megközelíthető, jó nézhető rész volt, de nagy izgalmakat nem hozott, nagy tempó itt nem volt, nem tudott lenni. Itt Thierry Neuville (Hyundai), Sebastien Ogier (Toyota), Dani Sordo (Hyundai), Ott Tanak (Hyundai) és Takamoto Katsuta (Toyota) sorrendben végzett az élmezőny. Ennek semmi tétje nincsen, egy a célja, hogy a versenyzők beleizzadjanak kicsit az autóba, illetve ha valamit még tesztelgetni akarnak arra is megfelelő alkalom ez.

A shakedown után Algheroban, a szervizparkban adódott lehetőség egy kis csavarozgatásra mielőtt péntek délután kezdetét vette a verseny.

tanak_25.jpg

És péntek délután két gyorsasági szakasz várt a mezőnyre melyeket kétszer (Osilu – Tergu 25.65 km és a Sedini – Castelsardo 13.26 km) kellett teljesíteniük.  A két kör között csak egy gyűjtő és tankoló zóna várt a mezőnyre és a második kör után, este volt egy 45 perces szerviz lehetőségük. A napi össztáv bő 255 km-t tett ki, ebből majd 78 km volt a gyorsaságik hossza. Amit én a helyszínen láttam a két gyorsaságin, hogy mindkettő elég durva minőségű, fehér köves, murvás burkolatú volt.

A napi elsőt Ogier nyerte, aki azt mondta, hogy takarította kissé az utat és, hogy próbálta elkerülni a sziklákat, de a tapadással nem volt gondja, míg csapattársa Evans defektet szedett össze. Tanak pedig azt mondta, hogy csúszós, laza talajú, hosszú és nehéz gyorsasági volt ez. A WRC2-ben Jonna és Solans is küzdött, mert sokat csúszkáltak az úton. A következőn Tanak volt a leggyorsabb, akinek autójában nem működött a hibrid rendszer, úgyhogy a szakasz elején, a hegynek felfelé szenvedett kicsit, de mivel elég csúszós volt ez a gyorsasági is, nem vesztett időt, sőt meg is nyerte. Neuville azt mondta, hogy a felfelé menetnél laza volt a burkolat, míg a végén a lefelében a tapadás hiánnyal küzdött. Ogier a gumik megóvása miatt kicsit elóvatoskodta a szakaszt, de nem vesztett sokat.  A Fordos Fourmaux azt mondta nagyon csúszott az út és sokat küzdött az autóval, hogy úton tartsa. A WRC2-ben a Toyotás Pajari azt mondta több volt a tapadás, mint az előzőn, próbálja megtalálni a ritmusát. A Citroenes Rosselnek is jól ment, de a leggyorsabb Loubet volt a Skodával. A napi harmadikon a Toyotás Ogier győzött, aki azt mondta próbált vigyázni a gumikra mert nagyon durva az útminőség. Az útminőség és a gumikra való vigyázás tekintetében hasonlóan nyilatkozott a Hyundaios Sordo és Neuville is. A Fordos Fourmaux defektet kapott, a Citroenes Rossel szintén, aki a csere után visszament csapattársa Gryazin elé, alaposan feltartva őt ezzel a húzással. A pénteki utolsó gyorsaságit a Hyundaios Neuville nyerte, aki úgy nyilatkozott, hogy szörnyűek voltak a napi gyorsaságik és örül neki, hogy nem egész nap kellett ezeken mennie. Elhibázta, hogy csak egy pótkereket vitt magával, a kettővel biztos bátrabb lett volna. A Toyotás Ogier elégedett volt, de azt mondta nagyon igénybe vették a gumikat ezek a gyorsaságik. A Fordos Fourmaux műszaki hiba miatt kiállt ezen a gyorsaságin (az idén először), ő a szuperrally szabállyal tért vissza szombaton. A WRC-ben a Toyotás Pajari volt a leggyorsabb, aki közben átvette a vezetést a kategóriában. A pénteket Sebastien Ogier (Toyota), Ott Tanak (Hyundai), Dani Sordo (Hyundai), Takamoto Katsuta (Toyota) és Thierry Neuville (Hyundai) sorrendben fejezte be az élmezőny.

4maux_4.jpg

Szombaton négy gyorsasági szakasz, várt a mezőnyre. Mindegyiket kétszer kellett teljesíteniük, de nem egymás után a négyet, hanem délelőtt kettőt egymás után (Tempio Pausania 12.03 km, Tula –Erula 22.61 km), majd délután is volt kettő (Monte Lerno – Monti di Ala 25.33 km és a Coiluna – Loelle 14.53 km) amit egymás után kellett megfutniuk.  Délelőtt csak tankoló zóna és gyűjtő várt a mezőnyre, az első négy gyorsasági után pedig egy kis technikai és gumicsere zóna, de szervizpark nem volt! A délutáni négy gyorsasági közben is csak a tankolási lehetőség adódott nekik, majd este 20:27-kor volt Algheroban a 45 perces szervizpark kezdete. A szombati össztáv majdnem 588 km-t tett ki, míg a gyorsaságik hossza 149 km körül alakult. Ezzel ez volt a rally leghosszabb napja.

A napi elsőn - ami egy nézhetetlen, nehezen megközelíthető gyorsasági – a Hyundaios Tanak bizonyult a leggyorsabbnak, aki ezzel átvette a vezetést a versenyben. Elmondta, hogy jól kezdett, de menet közben kinyílt a géptető egyik rögzítő csatja, úgyhogy volt benne némi félsz. A Toyotás Ogier benyalt egy defektet, de nem vesztett sok időt. Neuville kevesebb homokos részre számított. A Fordos Fourmaux-nak jól muzsikált az előző nap megállt Pumája, ami miatt elsőként rajtolt és takarította az utat, sajnálta, hogy így alakult, de ilyen a rally. A WRC2-es srácok szárnyaltak, a Citroenes Rossel az abszolút 4., míg a Toyotás Pajari az abszolút 6. helyen ért célba. A következőt Ogier nyerte meg Tanak előtt így ismét helyet cseréltek az élen, most Ogier vezetett. Ogier azt mondta nem volt semmi különös, de melós szakasz volt. Csapattársa Evans a tapadással küzdött a szűk részen, míg a Hyundaios Neuville azt mondta, hogy jó volt, jól ment az autó, de annak ellenére, hogy laza a talaj nagyon durva is egyben, a gumijai túlmelegedtek. A WRC2-ben ismét Rossel volt a leggyorsabb. A harmadikon Neuville, Tanak, Ogier sorrendben jöttek le a srácok, így aztán Tanak és Ogier ismét helyet cserélt és most Tanak vezette a futamot. Neuville óvakódott a durva részektől volt némi átbeszélő problémájuk, de nem volt kalandja. A Hyundaios Sordo azt mondta, hogy teljesen tönkrement az út, autójának a lengéscsillapítói rottyon vannak, és össze vissza ütnek, szar az egész. A délelőtt utolsó, a napi negyedik gyorsaságin Tanak volt a leggyorsabb Ogier előtt így kissé megerősítette vezető helyét. A szakasz győztes azt mondta szörnyű volt az út, mintha szervókormány nélkül vezette volna, nagyon kimerült. Hasonlóképp nyilatkozott Ogier is, aki még sosem látta ilyen durvának ezt a gyorsaságit. A Toyotás Evans ismét benyalt egy defektet, míg a Hyundaios Neuville elnézett egy jobb kanyart és lesodródott az út bal oldalán lévő árokba ahonnan nem tudott kijönni így ő elbukta a szombatot. Vasárnap a szuperrally szabállyal folytathatta.

A délutáni elsőt Ogier nyerte, Tanak lett a második így újra helyt cseréltek, most Ogier vezette a futamot. Tanak azt mondta, hogy mindent megpróbáltak, de a csapatvezetés rájuk szólt, hogy ne erőltessék a győzelmet, mert kellenek a csapatpontok és mivel Neuville kiesett nem kockáztathattak. Ogier-nak tetszett a szakasz, durvák voltak az útviszonyok, de nem volt probléma. A Toyotás Katsuta váltó hiba miatt kiállt a versenyből, a Fordos Fourmaux pedig késett az időellenőrzőről és ezért időbüntetést kapott. A következőn ismét Ogier brillírozott, elmondta, hogy sajnálja, hogy Tanak kiszállt a versenyből, de ezzel együtt úgy gondolta, hogy jobb gumijai voltak mint Tanaknak, nem akart véleményt formálni a Hyundai döntéséről. A Fordos Fourmaux harmadik lett, élvezte a versenyt, késett picit a rajtból, ami miatt ismét megbüntették, de azt mondta tök mindegy mert a pénteki kiesés miatt úgysem számít, nem fog tudni pontot szerezni a szombati értékelésben. A WRC2-ben Rossel, Pajari, McErlean voltak a leggyorsabbak. A délutáni harmadikon ismét Ogier, Tanak volt az első kettő, Ogier szép lassan nyúlt el Tanaktól az összetettben. Ogier azt mondta ez volt eddig a rally legjobb gyorsaságija, tiszta volt, rendes tapadással és jó ritmussal tudott rajta autózni, Nem gondolkozott a versenyen csak ment ahogy tudott. Tanak is hasonlókat mondott, ő is jó ritmusban és elég gyorsan tudott menni. A Fordos Munster a kisebb autók okozta nyomvályúkkal küzdött, de jobban élvezte, mint az első körben viszont úgy érezte mintha gyengébb lett volna az autója. A szombati utolsó gyorsaságiról Evans, Ogier, Tanak sorrendben érkeztek le az legjobbak. Evans azt mondta az ellenfelek segítették őt a szakasz győzelemben, alapvetően jó lenne neki a negyedik hely, de nem most, amikor harcolnia kéne a győzelemért, igyekszik vasárnap javítani valamit. A Fordos Fourmaux elégedett volt a napi teljesítményével, de azt mondta ez egy kemény nap volt. A szombatot Sebastien Ogier (Toyota), Ott Tanak (Hyundai), Dani Sordo (Hyundai), Elfyn Evans (Toyota) és Gregoire Munster (Ford) sorrendben fejezte be az élmezőny. A WRC2-ben Pajari, Rossel, Solans sorrendben végeztek az ifjak.

ogier2.jpg

Az utolsó vasárnapi napra két gyorsasági szakasz (Cala Flumini 12.55 km és a Sassari - Argentiera 7.10 km) várt a talpon maradt párosokra melyeket ezen a napon is kétszer kellett teljesíteniük. Szerviz lehetőség egyáltalán nem volt, csupán a tankoló zónák és a némi pihenést biztosító gyűjtők vártak a mezőnyre. A verseny és a nap utolsó gyorsaságija volt a külön pontokért is zajló Power Stage. A napi össztáv itt 192 km körül alakult, ebből mindössze 39.3 km-t tett ki a gyorsaságik össztávja.

A napi elsőn Neuville, Tanak, Evans, Ogier sorrend alakult ki így Tanak tudott hozni valamit Ogier-n. Tanak azt mondta minek erőlködjön? Neki a biztos pontszerzés lett a feladata és az idei pont rendszerrel nincs többé jelentősége a győzelemnek. Sordo morgott, hogy túl keskeny az út és néhol túlzottan poros is, nem élvezte, Ogier próbálta a maximumot nyújtani és minél több pont gyűjteni a csapatnak. A másodikon Neuville, Tanak, Katsuta, Sordo és Evans sorrendben értek be így Tanak még jobban megközelített az élen álló Ogier-t. Különösebb rumlija senkinek nem akadt, többen panaszkodtak, hogy mindkét vasárnapi gyorsasági a nagyon keskeny kőfalak között van kijelölve. Köztük Sordo is, aki bízott abban, hogy meg tudja tartani a harmadik helyét a verseny végéig. A harmadikon Tanak, Ogier, Evans sorrendben jöttek le, ezért Tanaknak az utolsó gyorsasági, a külön pontokért is zajló power stage előtt már csak 6.2 másodperc volt a hátránya Ogier mögött. Munster Ford Pumájának gázpedál szenzor hibáját leszámítva nem volt semmi dráma az élen. Az első 15 autó között annyi időkülönbség alakult ki, hogy ha valaki nem hibázik nagyobbat akkor az utsó gyorsaságin nem változik már semmi.

És az első 17 autó között egyet leszámítva nem is változott semmi pozíció, az az egy viszont drámaian alakult. Történt ugyanis, hogy szép sorban lejött mindenki a power stage rajt sorrendje alapján, utolsó előttiként a Hyundaios Ott Tanak akinek szombaton megálljt illetve önmérsékletet parancsolt a csapatvezetése. Ő a maga módján nyilatkozott is a power stage végén, hogy kemény menet volt az egész hétvége és ez az utolsó is és szeretne gratulálni a lányának, aki szintén dobogós helyen végzett és majd hétfőn megünneplik magukat. Ekkor már úton volt a versenyt vezető Toyotás Ogier akitől úgy nézett ki nem lehet elvenni a győzelmet, de egy, az utolsó kilométereken össze szedett gumidefekt miatt csupán a hatodik helyen ért célba és ezzel még ha csak 0.2 másodperccel is, de Ott Tanak megnyerte a Szardínia rallyt, Sebastien Ogier pedig elbukta azt. Érthetően roppant csalódott volt Ogier és a Toyota csapatfőnök Jari-Matti Latvala is. Velük ellentétben a Hyundainál nagy volt az öröm Tanak futamgyőzelme és Dani Sordo harmadik helyezése miatt.

A 2024. évi Szardínia rallynak az alábbiak szerint alakult a végeredménye,

  1. Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) 3h06m05.6s
    2. Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +0.2s
    3. Dani Sordo/Cándido Carrera (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +2m25.8s
    4. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +2m37.8s
    5. Grégoire Munster/Louis Louka (Ford Puma Rally1 HYBRID) +6m42.9s
    6. Sami Pajari/Enni Mälkönen (Toyota GR Yaris Rally2) +7m13.4s
    7. Yohan Rossel/Benjamin Boulloud (Citroën C3 Rally2) +7m45.7s
    8. Jan Solans/Rodrigo Sanjuán (Toyota GR Yaris Rally2) +7m52.7s
    9. Martin Prokop/Michal Ernst (Škoda Fabia RS Rally2) +10m05.4s
    10. Kajetan Kajetanowicz/Maciej Szczepaniak (Škoda Fabia RS Rally2) +10m09.3s

A WRC2-ben győzött a finn Sami Pajari – Enni Malkönen duó egy Toyota Yaris Rally2-vel. A WRC3-ban és a Junior WRC-ben a Diego Dominguez jr. - Rogelio Penate kettőse győzött egy Ford Fiesta Rally3-mal.

pajari_1.jpg

A Szardínia rally három napja alatt mindösszesen 16 db gyorsasági szakasz várt a mezőnyre, picivel több, mint 266 km hosszban. A rally össztávja 1035 km-t tett ki.

Következő WRC rally világbajnoki futam az ismét murvás, de teljesen már karakterisztikájú Lengyel rally lesz június 27-30. között a Mikołajki környéki tóvidéken, az ország észak keleti régiójában.

Szöveg: Tommy

Fotó: Hyundai Motorsport, Toyota Gazoo Racing, www.wrc.com

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr4818422951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

süti beállítások módosítása