Kankkunen, Trelles, Madeira, Rovanpera, Lucky a Rallylegenden
Rallylegend

Újabb nagy ászok neveit jelentette be a 20. Rallylegend szervezősége.

E szerint október 13-16. között visszatér San Marinóba és részt vesz a versenyen a négyszeres (1986, 1987, 1991, 1993) rally világbajnok finn Juha Kankkunen. Ő Miki Biasion-nal a szombat és vasárnapi Lancia Delta Show-n szórakoztatják majd a nagyérdeműt a The Legend gyorsaságin azzal a piros Lancia Delta Integrale-val amivel Biasion 1989-ben megnyerte a Sanremo rallyt. Rajtuk kívül itt fog fellépni Andrea Aghini is. Ő azzal a Martini Racing dekoros Lancia Delta HF Integrale-val fog száguldani amivel 1992-ben megnyerte a Sanremo rallyt.

01_juha_kankkunen.JPG

2014 után visszatér a Rallylegend-re a finn Harri Rovanpera, aki korábban gyári versenyzője volt a Seatnak, a Peugeot-nak, a Mitsubishi-nek és a Red Bull Skodának. Ő az idén egy Toyota Celica GT Four ST205-tel próbálkozik majd a nagy neveket felvonultató Legend Stars mezőnyben akiknek az idejét nem mérik, ha úgy vesszük ők az előfutók. Harri-ről köztudott, hogy az ő fiacskája a 21 éves Kalle aki jelenleg is vezeti az idei rally VB-t és jó esély van rá, hogy az idén meg is nyerhesse azt. Amint azt korábbról már tudjuk Kalle is jön a Rallylegend-re, ő egy Toyota Celica Turbo 4 WD ST185-tel támad majd. És ugye jön a Toyota csapatfőnök Jari-Matti Latvala is egy Toyota Celica GT Four ST165-tel.

02_harri_rovanpera.jpg

Latvala a Classic kategóriában áll rajthoz ahol olyan ellenfelei lesznek mint a négyszeres (1996, 1997, 1998, 1999) "N" csoportos rally világbajnok uruguay-i Gustavo Trelles aki “Bicho” Del Buono navigátorával áll rajthoz egy "A" csoportos Subaru Legacy-val. Szintén visszatérő vendég San Marinóban 1995 "N" csoportos rally világbajnoka a portugál Rui Madeira aki egy "A" csoportos Subaru Impreza-val próbál versenyre kelni a legkülönbözőbb ellenfeleivel. Akik között ott lesz az olasz "Lucky" Battistolli " - Fabrizia Pons kettős akik olasz és Európa historic rally bajnokok, egykori rally VB résztvevők akik szintén egy "A" csoportos Subaru Impreza-val szállnak csatába. Ugyanitt fog versenyezni Andrea Zivian a Historic Rally Európa bajnokság második helyezettje egy "A" csoportos Subaru Impreza-val amit a Best 01 épített.

03_gustavo_trelles.png

A '80-as években Európa- és olasz rally bajnokságot nyert „Tony” Fassina egy gyönyörű fehér Lancia Stratos volánjánál mutatja be tudását mely autóval privát versenyzőként 1979-ben megnyerte az Sanremo rallyt. És az idén újra rajthoz áll a közönségkedvenc mindig látványos és gyors Federico Ormezzano a Talbot Sunbeam Lotus-szal.

04_hollie_mc_rae.jpg

Az idei Rallylegend "háziasszonya", az élő beszélgetések műsorvezetője 1995 rallyvilágbajnokának lánya Hollie McRae lesz. Vele tart majd édesanyja Allison, nagymamája Margaret, Stuart bácsikája aki egykoron szintén rallyversenyző volt és persze nagyapja Jimmy aki ha minden igaz vezetni fog valamit a 20. Rallylegenden. Holly McRae-nek olyan beszélgetőpartnerei lesznek mint az M-Sport vezér Malcolm Wilson, az egykori Lancia és Ferrari csapatfőnök Cesare Fiorio vagy a kétszeres rally világbajnok Walter Röhrl. De valószínűleg mikrofon elé ültetik majd Juha Kakkunnen-t, Miki Biasiont, Markku Alen-t és Piero Liatti-t is. A vendégekkel együtt és Hollie műsorvezetésével beszélgetnek majd a rallysportról, megemlékeznek pályafutásuk különleges pillanatairól és természetesen Colin McRae-ről akinek épp ma van tragikus halálának 15 éves évfordulója. Szombat délelőtt az összes Subaru Impreza modell felvonul a versenyen, a legkorábbi "A" csoportos modellektől a legújabb és legfejlettebb WRC-változatokig.

05_piero_liatti_tester_best_impreza.jpg

Szöveg: Tommy és Rallylegend

Fotók: https://www.rallylegend.com/en/home-en/  

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr4717932293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

Dakar rally (1) DTM (1) ERC (16) ETCR (1) ETRC (3) FIA (1) Formula 3 (1) Goodwood (2) GP Ice Race (1) Hungaroring (2) J-WRC (1) Kamion EB (1) Mikulás rally (1) MNASZ (6) ORB (8) Rally (3) Rally1 (16) Rally1 ORC (1) Rally3 (3) Rallycross (1) Rallylegend (15) Rally 2 (3) Rally EB (5) Rally Európa Bajnokság (4) Rally raid (2) RX (1) Tereprally (1) WRC (62) WRC2 (18) WRC3 (6) WTCR (7) Címkefelhő
süti beállítások módosítása