Thierry Neuville nyerte az Akropolisz rallyt
WRC

Szeptember 8-11. között zajlott a rally világbajnokság aktuális fordulója a görögországi Akropolisz rally.

A futam klasszikusan murvás utakon zajlott, a verseny lebonyolítása és időbeosztása a szokásosnak mondható módon volt lebonyolítva. Ennek megfelelően csütörtök reggel volt a bemelegítő shakedown szakasz majd aznap este már az első gyorsasági az athéni olimpiai stadionban.

Pénteken öt különböző gyorsasági várt a mezőnyre, ebből az egyiket kellett kétszer teljesíteni így lett belőle hat szakasz. A napi penzum 110 km-t tett ki, a leghosszabb napi szakasz majd 23 km-es volt.

Szombaton három gyorsasági várt a mezőnyre melyeket kétszer kellett megfutniuk. Ez volt a verseny leghosszabb napja, majd 148 km várt a párosokra, a nap leghosszabb szakasza bő 33 km-es volt.

A befejező vasárnapon két gyorsasági maradt, ezekből az egyiket kétszer kellett megfutniuk, a napi versenytáv mindössze 45 km körül alakult, a hosszabbik szakasz majd 17 km hosszúságú volt. Az Akropolisz rally gyorsasági szakaszainak össztávja 303 km-t tett ki.

tn_1.jpg

A Pirelli erre a futamra kétféle gumit szállított a versenyzőknek. A száraz és hosszú gyorsaságikra a Scorpion KX WRC HA kemény keveréket ajánlották, míg a csúszósabb körülményekre a Scorpion KX WRC SA puha keveréket gondolták jónak. A Rally1-es autókkal versenyző párosok 28 db gumit használhattak el a hétvége során.   

previewgrecia02.jpg

A futam nevezési listáján 68 páros nevét olvashattuk. A Rally1-es élmezőnyben annyi változás történt, hogy a Hyundai-nál most Thierry Neuville és Ott Tanak mellett Dani Sordo kapta meg a harmadik autót. A Toyotánál semmi változás nem volt, Evans, Rovanpera, Lappi és Katsuta vezették a négy Yaris-t. Az M-Sport Ford hozta el a legtöbb Rally1-es autót, szám szerint ötöt. Náluk Craig Breen, Pierre-Louis Loubet, Gus Greensmith, Sebastien Loeb és az úrvezető Jourdan Serderidis bizonyíthattak a görög murván. Eredetileg hat autóval érkeztek volna, de az ezt megelőző Ypres rallyn Adrien Fourmaux úgy össze törte a Ford Pumát, hogy nem volt idő azt megjavítani az Akropolisz rally rajtjáig, így ő nem tudott rajthoz állni.

A három napon keresztül nagyjából végig száraz napsütésben száguldó versenyt a belga Thierry Neuville - Martijn Widaeghe kettős nyerte meg a Hyundai i20 N Rally1-gyel. Majd egy évet kellett várniuk erre a futamgyőzelemre, utoljára 2021-ben a Spanyol rallyn diadalmaskodtak.  Mögöttük ért célba a pontversenyben második helyen álló Ott Tanak aki hangot is adott nem tetszésének amiatt, hogy a Hyundai csapatvezetése nem utasította Neuville-t arra, hogy Tanakot maga elé engedje. Ugyanis bármennyire is unszimpatikus egy ilyen döntés, de nem lett volna egyedi eset a rally VB történelmében. A Toyotánál ezen a futamon ismét hibázó/gyengélkedő Kalle Rovanperát ugyanis elég jól megközelítette Ott Tanak a bajnokságban és nyilván jól jött volna neki a plussz hét pont amennyivel többet kapott volna, ha ő a győztes. Bosszantó lesz ha a szezon végén ennyit fog múlni Tanak bajnoki címe. A Hyundai harmadik autójával Dani Sordo a harmadik helyen végzett. Ő az idén eddig három futamon kapott bizonyítási lehetőséget a Hyundai-tól és mindhárom alkalommal a harmadik helyen végzett. A Hyundai történelmi sikert aratott az Akropolisz rallyn elért hármas győzelmével, soha nem volt még hármas Hyundai győzelem rally VB futamon. A hármas futamgyőzelem mellett Ott Tanak révén a külön pontokért zajló power stage-et is megnyerték.

Jól kezdődött és végülis jól ért véget az Akropolisz rally az M-Sport Ford csapatának. Pierre-Louis Loubet a negyedik helyen végzett, ő pénteken nagyot brillírozott Sebastien Loeb-bel egyetemben. Loubet két gyorsaságit is megnyert pénteken és a nap végén a második helyről várhatta a folytatást, sőt napközben volt, hogy ő vezette a rallyt. Szombaton egy defekt miatt vissza esett a hetedik helyig innen tornázta vissza magát a negyedik pozícióig. Loubet-t csapattársa Craig Breen követte, ő az ötödik helyen ért célba. Breen-ék pénteken álltak meg egy gyorsaságin defektes kereket cserélni amivel az addigi ötödik helyről visszacsúsztak a huszadik helyig. Ahhoz képest szép eredmény az elért ötödik hely. Breen a power stage-en elért harmadik helyéért kapott plussz három ponttal vigasztalódhatott. A harmadik Ford-dal Gus Greensmith szombat napközben műszaki hiba miatt kiesett, vasárnap a szuperrallyval befejezte a versenyt, de mindössze a 29. helyen ért célba. Ő a power stage-en negyedik lett, amiért legalább kapott két pontot. A negyedik Ford-dal baromi jól kezdett Sebastien Loeb. Péntek estére ő vezette a versenyt, szombat reggel az első gyorson még ment egy második időt, de utána az etap útvonalon az autó generátora ledobta az ékszíjat amit nagy nehezen még visszaszereltek, de utána ismét ledobta így ki kellett állniuk a versenyből. Sajnos annyi időbüntetést kaptak, hogy Loeb úgy döntött nem áll vissza vasárnap a szuperrallyval mert semmit nem fog tudni elérni. Az ötödik Ford Pumával Jourdan Serderidis szombat délután esett ki valamilyen műszaki hiba miatt. Ő addig a maga szórakoztatására elautózgatott, de a teljesítményével senki nem fenyegetett.

pll.jpg

A legjobb Toyotás Takamoto Katsuta lett, aki a hatodik helyen végzett. Ő pénteken a 10. míg szombaton a hetedik helyen fordult, ebből lett egy versenyvégi hatodik hely. Következő Toyotás Kalle Rovanpera aki sokat szenvedett a hétvégén, össze is törte kicsit az autóját így csak a 15. helyen ért célba amiért nem adnak pontot. Viszont a power stage-en második lett azért kapott négyet. A szombat délig brillírozó Esapekka Lappi, aki addig a második helyen állt a versenyben műszaki hiba miatt ki kellett, hogy álljon. Vasárnap tovább ment a szuperrallyval, a 22. helyen ért célba és egy power stage ötödik helyéért járó egy ponttal mehetett haza. A negyedik Toyota Yaris-szal Elfyn Evansnak nem adta annyira a hétvége. Pénteken a nyolcadik helyen míg szombaton a negyedik helyen fordult, de vasárnap már az első gyorsig sem jutott el mert elromlott az autóban a turbó.

wrc_2022_rd_10_305.jpg

A WRC2 kategóriát az Emil Lindholm – Reeta Hamalainen kettős nyerte meg a Skoda Fabia Rally2 Evo-val. Itt az egyetlen magyar induló a Puskádi János – Gódor Barna páros a 17. helyen ért célba.  

el.jpg

A WRC3-ban Robert Virves – Julia Thulin duó nyert a Ford Fiesta Rally3-mal. 

Az Akropolisz rally végeredménye így alakult,

  1. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) 3h34m52.0s
    2. Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +15.0s
    3. Dani Sordo/Cándido Carrera (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +1m49.7s
    4. Pierre-Louis Loubet/Vincent Landais (Ford Puma Rally1 HYBRID) +3m42.2s
    5. Craig Breen/Paul Nagle (Ford Puma Rally1 HYBRID) +4m09.0s
    6. Takamoto Katsuta/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +6m21.1s
    7. Emil Lindholm/Reeta Hämäläinen (Škoda Fabia Rally2 evo) +7m46.6s
    8. Nikolay Gryazin/Konstantin Aleksandrov (Škoda Fabia Rally2 evo) +8m22.7s
    9. Alexandros Tsouloftas/Ross Whittock (Volkswagen Polo GTI R5) +10m53.8s
    10. Eyvind Brynildsen/Roger Eilertsen (Škoda Fabia Rally2 evo) +10m56.7s

Következő rally VB futam a tíz év kihagyás után visszatérő, Auckland környéki murvás utakon zajló Új Zéland rally lesz szeptember 29. – október 2. között.

Szöveg: Tommy

Fotók: Hyundai Motorsport, Toyota Gazoo Racing, M-Sport Ford, Skoda Motorsport, Pirelli

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr4517929693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

Dakar rally (1) DTM (1) ERC (16) ETCR (1) ETRC (3) FIA (1) Formula 3 (1) Goodwood (2) GP Ice Race (1) Hungaroring (2) J-WRC (1) Kamion EB (1) Mikulás rally (1) MNASZ (6) ORB (8) Rally (3) Rally1 (16) Rally1 ORC (1) Rally3 (3) Rallycross (1) Rallylegend (15) Rally 2 (3) Rally EB (5) Rally Európa Bajnokság (4) Rally raid (2) RX (1) Tereprally (1) WRC (62) WRC2 (18) WRC3 (6) WTCR (7) Címkefelhő
süti beállítások módosítása