Holnap startol a Portugál rally VB futam
Rally1, WRC

E hét végén azaz 2022. május 19-22. között lesz az idei rally világbajnokság negyedik fordulója az idei első full murvás futam a Portugál rally. Ez a verseny mindig egy nagy rally ünnep, de az idén eggyel még nagyobb lesz ugyanis idén 50 éves a rally világbajokság és az FIA illetve a sorozat promótere ezt a futamot választotta az ünneplés színhelyévé. Ennek köszönhetően sok egyéb kiegészítő program vár a nézőkre, régi autók kiállítása, egykori bajnokok megjelenése a hétvége során, stb.

01_2.jpg

De visszatérve az aktualitáshoz. A program csütörtök reggel kezdődik a shakedown-nal majd este folytatódik egy nem egészen 3 km-es gyorsaságival. Pénteken már nyolc gyorsasági vár a mezőnyre melyekből három ismétlődik és kettőn csak egyszer megy át a mezőny. A napi gyorsasági össztáv 120 km körül alakul majd. Szombaton három combosabb gyorsaságit kell kétszer teljesíteniük majd még egy nyúlfarknyit egyszer. A napi versenytáv majd 165 km-t tesz ki. Vasárnapra két gyorsasági marad két körben plussz még egy harmadik melyen csak egyszer kell végig menniük. A napi versenytáv itt már csak szűk 49 km lesz.

A Portugál rallyra 100 körül van a nevezett párosok száma melyekből sokat tesznek ki a helyi erők. Az élmezőnyben erre a futamra visszatér Sebastien Ogier a Toyotával és Sebastien Loeb a Forddal valamint a Hyundainál Dani Sordo kap lehetőséget a Rally1-es autóban míg Oliver Solberg most a Rally2-es Hyundaiban próbálkozhat. Összesen 12 db Rally1-es csúcsgép áll majd rajthoz. 

A technikás, gyors és alapvetően puha porral borított, de az alatt éles kövekkel tarkított és eső esetén furfangossá váló Portugál utakra a hivatalos gumibeszállító Pirelli a Rally1-es versenyzőknek a módosított Scorpion KX WRC gumikat biztosítja puha és kemény keverékben. Minden Rally1-es pilóta 28 db gumival gazdálkodhat a hétvégén illetve új szabályként a shakedownra is választhat még négy darabot. A Rally2-es és Rally3-as autóknak a Scorpion K gumikat biztosítják kemény (K4A) és puha (K6A) verzióban. A WRC2-be nevezett Rally2-es autók 26 db gumit míg a J-WRC-be nevezett autók 22 db gumit használhatnak el a hétvége során.   

previewsquareportugal-03.jpg 

Szöveg: Tommy

Fotó: Toyota Gazoo Racing, Pirelli

   

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr417834531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

BalatonParkCircuit (3) Barum rally (1) Central European Rally (2) Central Europe Rally (2) Ceredigion rally (1) CER Rally (2) Chile rally (2) Cross Country (1) Dakar rally (4) DTM (1) Eifel rally (3) ERC (104) Essen (1) ETCR (1) ETRC (3) EuroRX (22) FIA (6) Finn rally (2) Formula 3 (1) Formula E (1) Gigi Galli (1) Goodwood (2) GP Ice Race (1) GT Open (2) Győr rally (3) Herbst rally (1) Historic (23) Historic rally EB (1) Höljes (1) Horvát rally (5) HUMDA (1) Hungarian Baja (2) Hungaroring (5) Hyundai Motorsport (3) International GT Open (2) J-WRC (1) JML (1) Kalle Rovanpera (2) Kamion EB (1) Közép Európa rally (2) Lancia Corse (1) Latvala (1) M-Sport (2) Mecsek rally (1) Mikulás rally (5) MNASZ (44) Monza rally (2) Monza Rally Show (1) MotoGP (2) Nitrocross (1) Nyi (1) Nyirád (17) Oliver Solberg (2) ORB (48) ORB1 (6) ORB2 (26) ORB3 (20) ORC (3) Pikes Peak (1) Pirelli (1) Portugál rally (1) Rally (3) Rally1 (17) Rally1 ORC (1) Rally2 (2) Rally3 (3) Rallycr (1) Rallycross (11) Rallyle (1) Rallylegend (27) Rally 2 (3) Rally Croatia (4) Rally de Portugal (1) Rally di Roma Capitale (1) Rally EB (9) Rally Estonia (1) Rally Európa Bajnokság (5) Rally Hungary (7) Rally raid (3) Rally Sardegna (2) Renault Sport (1) Róma rally (1) RX (2) San Marinó (1) Skandivávia rally (1) Superbike (1) Superenduro (1) Szardínia rally (1) Szilveszter rally (3) TCR (1) Techno Classica (1) Tereprally (1) Toyota (2) Toyota Gazoo Racing (7) World (1) WorldRX (19) WRC (272) WRC2 (141) WRC3 (89) WRX (3) WTCR (8) Címkefelhő
süti beállítások módosítása