Csomós Miklós nyerte a Salgó rallyt
ORB, MNASZ

mixi2.jpg

Az elmúlt hétvégén Salgótarjánban és annak környékén folytatódott a MERCARIUS Rally1 Bajnokság. A futam beleszámított a CEZ értékelésbe is valamint a versenyen rajthoz állt a Rally3 mezőnye is.

A Rally1-nek a program pénteken kezdődött egy gyorsasági szakasszal. Szombaton három gyorsasági várt a párosokra melyeket háromszor kell teljesíteniük. 

A Rally1 Historic mezőny szintén pénteken kezdett azon az egy gyorsasági szakaszon ahol a Rally1, és szombaton is ugyanaz várt rájuk, de ők csak kétszer futották meg a három gyorsasági szakaszt.

A Rally3 mezőny csak szombaton lépett színre. Nekik öt teljesítendő gyorsasági szakaszt állítottak össze abból a háromból ami a többiekre is várt.

lada2.jpg

A Rally1-be 66-an adták le nevezésüket míg a Rally3-ba 28-an a Historicba pedig 8-an. Volt már több, reméljük lesz is, de most ennyi sikerült.  

Terv szerint indult volna a Rally2 mezőnye is, de a legutóbbi Ózd – Eger rally alatt/után kitört botrány miatt ők nem kívántak részt venni a Salgó rallyn.  

A versenyt megelőzően volt némi felháborodás a versenyzők részéről miszerint a gyorsaságik útminősége hagy némi kivetnivalót maguk után. Közülük is a Mátraalmás – Bátonyterenye volt az, aminek a rajttól Szorospatakig tartó része inkább murvás volt mint aszfaltos. A nagyobb bajt megelőzve a versenyt megelőző csütörtök este jócskán megvágták a gyorsaságit és a mátraalmási rajtot berakták majdnem Szorospatakhoz. A szakasz hossza így 3,5 km-re rövidült, cserébe a ceredi gyorsaságit négyszer kellett teljesíteniük.

Jó hír volt a nézőknek, hogy mindhárom gyorsasági szakasz látogatható volt számukra, egyik sem esett természetvédelmi vagy bármi más védettség alá. Mivel ment a Rally1, a Rally3 és a Historic mezőny is, ha valaki letáborozott valamelyik gyorsaságin akkor ott háromszor láthatta kedvenceit (Cereden négyszer), nem kellett jönni, menni a szakaszok között, de igény esetén ez sem volt lehetetlen.   

wirtmann_1.jpg

Nagyon szép napsütéses időjárás fogadta a rallyt, egész nap jó idő volt, nem esett az eső.

Mi az első körben Cereden néztük meg a mezőnyt. Klassz volt, a széles jó minőségű aszfalton gyorsan ment nagyjából mindenki. Nem volt látványos, inkább azt lehetett látni mennyire határon ment némelyik versenyző, mennyire fogott autójukon a versenygumi.

Utána átmentünk a rövid szorospataki gyorsaságira és itt néztük meg kétszer a mezőnyt. Találtunk egy lefelé menő pályarészt amiben volt egy tempós, felhordásos jobb-bal kombináció. Nem volt megforgás, de piszok gyorsan és látványosan ment mindenki. Elképesztő mit mernek bevállalni a versenyzők ilyen körülmények között, mit kimozog az autók futóműve és mit bír fogni a versenygumi ilyen dzsuvás részeken is.

A Salgó rallyt a végig domináló, hat gyorsaságit megnyerő Csomós Miklós – Nagy Attila kettős nyerte meg Skoda Fabia R5-tel, mögöttük az alábbi sorrend alakult ki.

rally1_vege_1.JPG

A Rally3-at a Nagy Dávid – Nagy János páros húzta be Lada 21053-mal, legyőzve a mögöttük ebben a sorrendben célba érőket.

rally3_vege.JPG

A csonka Historic-ban a Wirtmann Ferenc – Kerekes József kettős nyert a Ford Escort-tal.  

historic_vege_5.JPG

Összességében egy jó verseny volt ez a Salgó rally. Nem voltak késések, nem töröltek gyorsaságit senkinek, kicsit kevés volt a versenyautó, de lesz ez még jobb is.

Következő futam a Mecsek rally lesz június 24-26. között. Az egy jó versenynek ígérkezik, rajthoz áll majd a Rally1, a Historic EB mezőnye és a Mitropa Rally Cup-ba is beletartozik a futam és ha minden igaz minimum egy WRC autó is lesz a mezőnyben.    

Szöveg: Tommy

Fotók: Rally Szakági Bizottság, Hajóka Sportfotó

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr10016586688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása